Mózes Első Könyve
2007.02.21. 13:45
Civilizációk& vallások órára
#011 Móz.;MÓZES ELSŐ KÖNYVE A TEREMTÉSRŐL ^#1.1 Kezdetben [rész. 2,4.5.Zsolt. 33,6.89,12.136,5. Csel. 14,15.17,24. Zsid. 11,3. Jób 33,4.] teremté Isten az eget és a földet. ^1.2 A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. ^1.3 És [2 Kor. 4,6] monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. ^1.4 És látá Isten, hogy jó a világosság; és [Ésa. 45,7] elválasztá Isten a világosságot a setétségtől. ^1.5 És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap. ^1.6 És monda Isten: [Jer. 10,12.51,15] Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektől. ^1.7 Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet [Zsolt. 148,4.] alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől. És úgy lőn. ^1.8 És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lőn este, és lőn reggel, második nap. ^1.9 És monda Isten: [Jób 38,8. Zsolt. 33,6.7.9. Zsolt. 136,6] Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lőn. ^1.10 És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyűlt vizeket [Zsolt. 95,5] pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó. ^1.11 Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lőn. ^1.12 Hajta tehát a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, a melynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó. ^1.13 És lőn este és lőn reggel, harmadik nap. ^1.14 És monda Isten: Legyenek világító [Zsolt. 104,19] testek az ég mennyezetén, hogy elválaszszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek. ^1.15 És legyenek [Jer. 31,35.] világítókul az ég mennyezetén hogy világítsanak a földre. És úgy lőn. ^1.16 Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: [Zsolt. 136,7-9] a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat. ^1.17 És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre; ^1.18 És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválaszszák a világosságot a setétségtől. És látá Isten, hogy jó. ^1.19 És lőn este és lőn reggel, negyedik nap. ^1.20 És monda Isten: Pezsdűljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén. ^1.21 És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó. ^1.22 És megáldá azokat Isten, mondván: [rész, 8,17] Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön. ^1.23 És lőn este és lőn reggel, ötödik nap. ^1.24 Azután monda az Isten: Hozzon a föld élő állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lőn. ^1.25 Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemök szerint. És látá Isten, hogy jó. ^1.26 És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és [rész 5,1.1. 1 Kor. 11,7. Kol. 3,10.] hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. ^1.27 Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá [Máté 19,4. Márk 10,6.] és asszonynyá teremté őket. ^1.28 És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. ^1.29 És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó [rész 9,3. Zsolt. 115,16.] fűvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül. ^1.30 A föld minden [Zsolt. 104,14.] vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élő lélek van, a zöld fűveket <adom> eledelűl. És úgy lőn. ^1.31 És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap. ^2.1 És [Ésa. 40,26.] elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege. ^2.2 Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, a melyet [2 Móz. 20,11.] alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, a melyet alkotott vala. ^2.3 És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten. ^2.4 Ez az égnek és a földnek eredete, a mikor teremtettek. Mikor az Úr Isten a földet és az eget teremté, ^2.5 Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fű sem hajtott ki, mert az Úr Isten <még> nem bocsátott vala esőt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje; ^2.6 Azonban pára szállott vala fel a földről, és megnedvesíté a föld egész színét. ^2.7 És formálta vala az Úr Isten az embert [1 Kor. 15,45.47.] a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké. ^2.8 És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala. ^2.9 És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az [Jel. 2,7.] élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját. ^2.10 Folyóvíz jő vala pedig ki Édenből a kert megöntözésére; és onnét elágazik és négy főágra szakad vala. ^2.11 Az elsőnek neve Pison, ez az, a mely megkerüli Havilah egész földét, a hol az arany <terem.> ^2.12 És annak a földnek aranya igen jó; ott van a Bdelliom és az Onix-kő. ^2.13 A második folyóvíz neve pedig Gihon; ez az, a mely megkerüli az egész Khús földét. ^2.14 És a harmadik folyóvíz [Dán. 10,4.] neve Hiddekel; ez az, a mely Assiria hosszában foly. A negyedik folyóvíz pedig az Eufrátes. ^2.15 És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt. ^2.16 És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél. ^2.17 De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, [Róm. 5,12.] bizony meghalsz. ^2.18 És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül [Préd. 4,9.] lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt. ^2.19 És formált vala az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve. ^2.20 És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítő társat nem talált vala. ^2.21 Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közűl, és hússal tölté be annak helyét. ^2.22 És [1 Kor. 11,8.] alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberből, asszonynyá, és vivé az emberhez. ^2.23 És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett. ^2.24 Annakokáért [Máté 19,5. Márk 10,7. 1 Kor. 6,16. Eféz. 5,31.] elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté. ^2.25 Valának pedig mindketten [rész 3,7.] mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyenlik vala. ^3.1 A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek? ^3.2 És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; ^3.3 De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok. ^3.4 És monda [2 Kor. 11,3.] a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; ^3.5 Hanem tudja az Isten, hogy [Ján. 8,44.] a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói. ^3.6 És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada [1 Tim. 2,14.] vele levő férjének is, és az is evék. ^3.7 És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevevék, [rész 2,25.] hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának magoknak. ^3.8 És meghallák az Úr Isten szavát, a ki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között. ^3.9 Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy? ^3.10 És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém. ^3.11 És monda Ő: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél? ^3.12 És monda az ember: Az asszony, a kit mellém adtál vala, ő ada nékem arról a fáról, úgy evém. ^3.13 És monda az Úr Isten az asszonynak: Mit cselekedtél? Az asszony pedig monda: [Jel. 12,9.] A kígyó ámított el engem, úgy evém. ^3.14 És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és [Ésa. 65,25. Mik. 7,17.] port egyél életed minden napjaiban. ^3.15 És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: [1 Ján. 3,8.] az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod. ^3.16 Az asszonynak monda: Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szűlsz magzatokat; és epekedel [1 Kor. 14,34. 1 Tim. 2,11.12. 1 Pét. 3,5.] a te férjed után, ő pedig uralkodik te rajtad. ^3.17 Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, a melyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. ^3.18 Töviset és bogácskórót [rész 4,12.] teremjen tenéked; s egyed a mezőnek fűvét. ^3.19 Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen [Zsolt.146,4. 2 Thess. 3,10] visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz. ^3.20 Nevezte vala pedig Ádám az ő feleségét Évának, mivelhogy ő lett anyja minden élőnek. ^3.21 És csinála az Úr Isten Ádámnak és az ő feleségének bőr ruhákat, és felöltözteté őket. ^3.22 És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közűlünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakaszszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen: ^3.23 Kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy mívelje a földet, a melyből vétetett vala. ^3.24 És kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet fájának útját. ^4.1 Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, a ki fogad vala méhében és szűli vala Kaint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól. ^4.2 És ismét szűlé annak atyjafiát, Ábelt. És Ábel juhok pásztora lőn, Kain pedig földmívelő. ^4.3 Lőn pedig idő multával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből. ^4.4 És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte [Zsid. 11,4] az Úr Ábelre és az ő ajándékára. ^4.5 Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté. ^4.6 És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet? ^4.7 Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta. ^4.8 És szól s beszél vala Kain Ábellel, az ő atyjafiával. És lőn, mikor a mezőn valának, támada Kain Ábelre az ő atyjafiára, és [Máté 23,35. 1 Ján. 3,12. Júd. 1,11.] megölé őt. ^4.9 És monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel a te atyádfia? Ő pedig monda: Nem tudom, avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának? ^4.10 Monda pedig <az Úr>: Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére [Zsid. 12,24.] kiált én hozzám a földről. ^4.11 Mostan azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az ő száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedből. ^4.12 Mikor a földet míveled, ne adja az többé néked az ő termő erejét, bujdosó és vándorló légy a földön. ^4.13 Akkor monda Kain az Úrnak: Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám. ^4.14 Ímé elűzöl engem ma e földnek színéről, és a te színed elől el kell rejtőznöm; bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor akárki talál reám, megöl engemet. ^4.15 És monda néki az Úr: Sőt inkább, aki megöléndi Kaint, hétszerte megbüntettetik. És megbélyegzé az Úr Kaint, hogy senki meg ne ölje, a ki rátalál. ^4.16 És elméne Kain az Úr színe elől, és letelepedék Nód földén, Édentől keletre. ^4.17 És ismeré Kain az ő feleségét, az pedig fogada méhében, és szűlé Hánókhot. És építe várost, és nevezé azt az ő fiának nevéről Hánókhnak. ^4.18 És lett Hánókhnak fia, Irád: És Irád nemzé Mekhujáelt: Mekhujáel pedig nemzé Methusáelt, és Methusáel nemzé Lámekhet. ^4.19 Lámekh pedig vett magának két feleséget: az egyiknek neve Háda, a másiknak neve Czilla. ^4.20 És szűlé Háda Jábált. Ez volt atyjok a sátorban-lakóknak, és a barompásztoroknak. ^4.21 Az ő atyjafiának pedig Jubál vala neve: ez volt atyja minden lantosnak és síposnak. ^4.22 Czilla pedig szűlé Tubálkaint, mindenféle réz- és vasszerszámok kovácsolóját: és Tubálkain hugát, Nahamát. ^4.23 Akkor monda Lámekh az ő feleségeinek: Oh Háda és Czilla, hallgassatok szómra, Lámekh feleségei, halljátok beszédem: embert öltem, mert megsebzett; ifjat öltem, mert megütött. ^4.24 Ha [vers 15.] hétszeres a bosszú Kainért, hetvenhétszeres az Lámekhért. ^4.25 Ádám pedig ismét ismeré az ő feleségét, és az szűle néki fiat, és nevezé annak nevét [rész 5,3.] Séthnek: mert adott <úgymond,> énnékem az Isten más magot Ábel helyett, kit megöle Kain. ^4.26 Séthnek is született fia, és nevezé annak nevét Énósnak. Akkor kezdték segítségül hívni az Úrnak nevét. ^5.1 Ez az Ádám nemzetségének könyve. A mely napon teremté Isten az [rész 1,26.9,6.] embert, Isten hasonlatosságára teremté azt. ^5.2 Férfiúvá [rész 1,27.] és asszonynyá teremté őket, és megáldá őket és nevezé az ő nevöket Ádámnak, a mely napon teremtetének. ^5.3 Élt vala pedig Ádám száz harmincz esztendőt, és nemze <fiat> az ő képére és hasonlatosságára és nevezé annak nevét Séthnek. ^5.4 És telének Ádám napjai, minekutánna [1 Krón. 1,1.] Séthet nemzette, nyolczszáz esztendőre, és nemze fiakat és leányokat. ^5.5 És lőn Ádám egész életének ideje kilenczszáz harmincz esztendő; és meghala. ^5.6 Éle pedig Séth száz öt esztendőt, és nemzé Énóst. ^5.7 És éle Séth, minekutánna Énóst nemzette, nyolczszáz hét esztendeig; és nemze fiakat és leányokat. ^5.8 És lőn Séth egész életének ideje kilenczszáz tizenkét esztendő; és meghala. ^5.9 Éle pedig Énós kilenczven esztendőt, és nemzé Kénánt. ^5.10 És éle Énós, minekutánna Kénánt nemzette, nyolczszáz tizenöt esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. ^5.11 És lőn Énós egész életének ideje kilenczszáz öt esztendő; és meghala. ^5.12 Éle pedig Kénán hetven esztendőt, és nemzé Mahalálélt. ^5.13 És éle Kénán, minekutánna Mahalálélt nemzette, nyolczszáz negyven esztendeig; és nemze fiakat és leányokat. ^5.14 És lőn Kénán egész életének ideje kilenczszáz tíz esztendő; és meghala. ^5.15 Éle pedig Mahalálél hatvanöt esztendőt, és nemzé Járedet. ^5.16 És éle Mahalálél, minekutánna Járedet nemzette, nyolczszáz harmincz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. ^5.17 És lőn Mahalálél egész életének ideje nyolczszáz kilenczvenöt esztendő; és meghala. ^5.18 Éle pedig Járed száz hatvankét esztendőt, és nemzé Énókhot. ^5.19 És éle Járed, minekutánna Énókhot nemzette, nyolczszáz esztendőt; és nemze fiakat és leányokat. ^5.20 És lőn Járed egész életének ideje kilenczszáz hatvankét esztendő; és meghala. ^5.21 Éle pedig Énókh hatvanöt esztendőt, és nemzé Methuséláht. ^5.22 És járt [rész 6,9.17,1.] Énókh az Istennel, minekutánna Methuséláht nemzette, háromszáz esztendeig; és nemze fiakat és leányokat. ^5.23 És lőn Énókh egész életének ideje háromszáz hatvanöt esztendő. ^5.24 És mivel Énókh Istennel járt [Zsid. 11,5.] vala; eltűnék, mert Isten magához vevé. ^5.25 Éle pedig Methusélah száz nyolczvanhét esztendőt és nemzé Lámekhet. ^5.26 És éle Methusélah, minekutánna Lámekhet nemzette, hétszáz nyolczvankét esztendőt; és nemze fiakat és leányokat. ^5.27 És lőn Methusélah egész életének ideje kilenczszáz hatvankilencz esztendő; és meghala. ^5.28 Éle pedig Lámekh száz nyolczvankét esztendőt, és nemze fiat. ^5.29 És nevezé azt Noénak, mondván: Ez vígasztal meg minket munkálkodásunkban s kezünk terhes fáradozásában e földön, melyet megátkozott az Úr. ^5.30 És éle Lámekh, minekutánna Noét nemzette, ötszáz kilenczvenöt esztendőt; és nemze fiakat és leányokat. ^5.31 És lőn Lámekh egész életének ideje hétszázhetvenhét esztendő; és meghala. ^5.32 És mikor Noé ötszáz esztendős volt, nemzé Noé Sémet, Khámot és Jáfetet. ^6.1 Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén, és leányaik születének. ^6.2 És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket [Máté 24,38. Luk. 17,27] mind azok közűl, kiket megkedvelnek vala. ^6.3 És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test; legyen életének ideje száz húsz esztendő. ^6.4 Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok <gyermekeket> szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak. ^6.5 És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, [rész 8,21. Jer. 17,9. Máté 15,19.] és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz. ^6.6 Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében. ^6.7 És monda az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek színéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem. ^6.8 De Noé kegyelmet talála az Úr előtt. ^6.9 Noénak pedig ez a története: Noé igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között. Istennel jár vala Noé. ^6.10 És nemze Noé három fiat: Sémet, Khámot és Jáfetet. ^6.11 A föld pedig romlott vala Isten előtt és megtelék a föld erőszakoskodással. ^6.12 Tekinte azért Isten a földre, és ímé meg vala romolva, mert minden test [Zsolt. 14,2.3.] megrontotta vala az ő útát a földön. ^6.13 Monda azért Isten Noénak: Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általok: és ímé elvesztem őket a földdel egybe. ^6.14 Csinálj magadnak bárkát gófer fából, rekesztékeket csinálj a bárkában, és szurkozd meg belől és kivűl szurokkal. ^6.15 Ekképen csináld pedig azt: A bárka hoszsza háromszáz sing legyen, a szélessége ötven sing, és a magassága harmincz sing. ^6.16 Ablakot csinálj a bárkán, és egy singnyire hagyd azt felülről; a bárka ajtaját pedig oldalt csináld; alsó, közép, és harmad padlásúvá csináld azt. ^6.17 Én pedig ímé özönvizet hozok a földre, hogy elveszessek minden testet, a melyben élő lélek van az ég alatt; valami a földön van, elvész. ^6.18 De te veled szövetséget kötök, és bemégy a bárkába, te [1 Pét. 3,20. 2 Pét. 2,5] és a te fiaid, feleséged és a te fiaidnak feleségei teveled. ^6.19 És minden élőből, s minden testből, mindenből kettőt-kettőt vígy be a bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak: hímek és nőstények legyenek. ^6.20 A madarak közűl az ő nemök szerint, a barmok közűl az ő nemök szerint és a földnek minden csúszó-mászó állatjai közűl az ő nemök szerint; mindenből kettő-kettő menjen be hozzád, hogy életben maradjanak. ^6.21 Te pedig szerezz magadnak mindenféle eledelt, mely megehető, és takarítsd be magadhoz, hogy neked is, azoknak is legyen eledelűl. ^6.22 És úgy cselekedék Noé; [Zsid. 11,7] a mint parancsolta vala néki Isten, mindent akképen cselekedék. ^7.1 Monda az Úr Noénak: Menj be te, és egész házadnépe a bárkába: mert téged láttalak [rész 6,9.] igaznak előttem ebben a nemzedékben. ^7.2 Minden tiszta baromból hetet-hetet vígy be, hímet és nőstényét; azokból a barmokból pedig, a melyek nem tiszták, kettőt-kettőt, hímet és nőstényét. ^7.3 Az égi madarakból is hetet-hetet, hímet és nőstényét, hogy magvok maradjon az egész föld színén. ^7.4 Mert hét nap múlva esőt bocsátok a földre negyven nap és negyven éjjel; és eltörlök a föld színéről minden állatot, melyet teremtettem. ^7.5 Cselekedék azért Noé mind a szerint, a mint az Úr néki megparancsolta vala. ^7.6 Noé pedig hatszáz esztendős vala, mikor az özönvíz volt a földön. ^7.7 Beméne azért Noé [Máté 24,38. Luk. 17,27] és az ő fiai, az ő felesége, és fiainak feleségei ő vele a bárkába, az özönvíz elől. ^7.8 A tiszta barmok közűl, és a tisztátalan barmok közűl, a madarak közűl, és minden földön csúszó-mászó állat közűl, ^7.9 Kettő-kettő méne be Noéhoz a bárkába, hím és nőstény: a mint Isten megparancsolta vala Noénak. ^7.10 Lőn pedig hetednapra, hogy megjöve az özönvíz a földre. ^7.11 Noé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, e hónap tizenhetedik napján, felfakadának ezen a napon a nagy mélység minden forrásai, és az ég csatornái megnyilatkozának. ^7.12 És esék az eső a földre negyven nap és negyven éjjel. ^7.13 Ugyanezen a napon ment vala be Noé és Sém és Khám és Jáfet, Noénak fiai, és Noé felesége és az ő fiainak három felesége velök együtt a bárkába. ^7.14 Ők, és minden vad az ő neme szerint és minden barom az ő neme szerint és minden csúszó-mászó állat, mely csúsz-mász a földön, az ő neme szerint és minden repdeső állat az ő neme szerint, minden madár, minden szárnyas állat. ^7.15 Kettő-kettő méne be Noéhoz a bárkába minden testből, melyben élő lélek vala. ^7.16 A melyek pedig bemenének, hím és nőstény méne be minden testből, a mint parancsolta vala Isten őnéki: és az Úr bezára utána <az> <ajtót>. ^7.17 Mikor az özönvíz negyven napig volt a földön, annyira nevekedének a vizek, hogy felveheték a bárkát, és az felemelkedék a földről. ^7.18 A vizek pedig áradának és egyre nevekedének a földön, és a bárka jár vala a víz színén. ^7.19 Azután a vizek felette igen nagy erőt vevének a földön, és a legmagasabb hegyek is mind elboríttatának, melyek az egész ég alatt valának. ^7.20 Tizenöt singgel nevekedének a vizek feljebb, minekutánna a hegyek elboríttattak vala. ^7.21 És oda vesze minden földön járó test, madár, barom, vad, és a földön nyüzsgő minden csúszó-mászó állat; és [Máté 24,39. Luk. 17,27.] minden ember. ^7.22 Mindaz, a minek orrában élő lélek lehellete vala, a szárazon valók közűl mind meghala. ^7.23 És eltörle <az Isten> minden állatot, a mely a föld színén vala, az embertől a baromig, a csúszó-mászó állatig, és az égi madárig; mindenek eltöröltetének a földről; és [2 Pét. 2,5.] csak Noé marada meg, és azok a kik vele valának a bárkában. ^7.24 És erőt vevének a vizek a földön, száz ötven napig. ^8.1 Megemlékezék pedig az Isten Noéról, és minden vadról, minden baromról, mely ő vele a bárkában vala: és szelet bocsáta az Isten a földre, és a vizek megapadának. ^8.2 És bezárulának a mélység forrásai s az ég csatornái; és megszűnt az eső az égből. ^8.3 És elmenének a vizek a földről folyton fogyván, és száz ötven nap mulva megfogyatkozának a vizek. ^8.4 A bárka pedig a hetedik hónapban, a hónak tizenhetedik napján, megfeneklett az Ararát hegyén. ^8.5 A vizek pedig folyton fogyának a tizedik hónapig; a tizedikben, a hó első napján meglátszának a hegyek csúcsai. ^8.6 És lőn negyven nap múlva, kinyitá Noé a bárka ablakát, melyet csinált vala. ^8.7 És kibocsátá a hollót, és az elrepűlt, meg visszaszállt, míg a vizek a földről felszáradának. ^8.8 Kibocsátá a galambot is, hogy meglássa, vajjon elfogytak-é a vizek a föld színéről. ^8.9 De a galamb nem talála lábainak nyugvóhelyet és visszatére ő hozzá a bárkába, mert víz vala az egész föld színén; ő pedig kezét kinyujtá, megfogá, és bévevé azt magához a bárkába. ^8.10 És várakozék még másik hét napig, és ismét kibocsátá a galambot a bárkából. ^8.11 És megjöve ő hozzá a galamb estennen, és ímé leszakasztott olajfalevél vala annak szájában. És megtudá Noé, hogy elapadt a víz a földről. ^8.12 És ismét várakozék még másik hét napig, és kibocsátá a galambot, és az nem tére többé ő hozzá vissza. ^8.13 És lőn a hatszáz egyedik esztendőben, az első hónak első napján, felszáradának a vizek a földről, és elfordítá Noé a bárka fedelét, és látá, hogy ímé megszikkadt a földnek színe. ^8.14 A második hónapban pedig, a hónak huszonhetedik napján megszárada a föld. ^8.15 És szóla az Isten Noénak, mondván: ^8.16 Menj ki a bárkából te és a te feleséged, a te fiaid, és a te fiaid feleségei te veled. ^8.17 Minden vadat, mely veled van, minden testből, madarat, barmot, és minden földön csúszó-mászó állatot vígy ki magaddal, hogy nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön. ^8.18 Kiméne azért Noé és az ő fiai, az ő felesége, és az ő fiainak feleségei ő vele. ^8.19 Minden állat, minden csúszó-mászó, minden madár, minden a mi mozog a földön, kijöve a bárkából az ő neme szerint. ^8.20 És oltárt építe Noé az Úrnak, és vőn minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és áldozék égőáldozattal az oltáron. ^8.21 És megérezé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr az ő szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért, mert [rész 6,5. Ésa. 54,9. Máté 15,19.] az ember szívének gondolatja gonosz az ő ifjúságától fogva; és többé nem vesztem el mind az élő állatot, mint cselekedtem. ^8.22 Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka [Jer. 33,20.25.] meg nem szünnek. ^9.1 Azután megáldá Isten Noét és az ő fiait, és azt mondá nékik: Szaporodjatok [rész 1,28.8,17.] és sokasodjatok, és töltsétek be a földet. ^9.2 És féljen és rettegjen tőletek a földnek minden állatja az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott; ^9.3 Minden mozgó állat, a mely él legyen nektek eledelűl; a mint a zöld fűvet, nektek [rész 1,29.] adtam mindazokat. ^9.4 Csak a húst az őt elevenítő [3 Móz. 17,14. 5 Móz. 12,23.] vérrel meg ne egyétek. ^9.5 De a ti véreteket, a melyben van a ti éltetek, [2 Móz. 21,12.28. 3 Móz. 24,17.] számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképen az embertől, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét. ^9.6 A ki [Máté 26,52. Jel. 13,10.] ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert. ^9.7 Ti pedig [rész 1,28.8,17.] szaporodjatok és sokasodjatok, nyüzsögjetek a földön és sokasodjatok azon. ^9.8 És szóla az Isten Noénak és vele az ő fiainak, mondván: ^9.9 Én pedig ímé [Ésa. 54,9.] szövetséget szerzek ti veletek és a ti magvatokkal ti utánnatok. ^9.10 És minden élő állattal, mely veletek van: madárral, barommal, minden mezei vaddal, mely veletek van; mindattól kezdve a mi a bárkából kijött, a földnek minden vadjáig. ^9.11 Szövetséget kötök ti veletek, hogy soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test; és soha sem lesz többé özönvíz a földnek elvesztésére. ^9.12 És monda az Isten: Ez a jele a szövetségnek, melyet én örök időkre szerzek közöttem és ti köztetek, és minden élő állat között, mely ti veletek van: ^9.13 Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között. ^9.14 És lészen, hogy mikor felhővel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhőben. ^9.15 És megemlékezem az én szövetségemről, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden testből való élő állat között; és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére. ^9.16 Azért legyen tehát az ív a felhőben, hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségről Isten között és minden testből való élő állat között, mely a földön van. ^9.17 És monda Isten Noénak: Ez ama szövetségnek jele, melyet szerzettem én közöttem és minden test között, mely a földön van. ^9.18 Valának pedig Noé fiai, kik a bárkából kijöttek vala: Sém és Khám és Jáfet. Khám pedig Kanaánnak atyja. ^9.19 Ezek hárman a Noé fiai s ezektől népesedék meg az egész föld. ^9.20 Noé pedig földmívelő kezde lenni, és szőlőt ültete. ^9.21 És ivék a borból, s megrészegedék, és meztelenen vala sátra közepén. ^9.22 Khám pedig, Kanaánnak atyja, meglátá az ő atyjának mezítelenségét, és hírűl adá künnlevő két testvérének. ^9.23 Akkor Sém és Jáfet ruhát ragadván, azt mindketten vállokra veték, és háttal menve takarák be atyjok mezítelenségét; s arczczal hátra meg sem láták atyjok mezítelenségét. ^9.24 Hogy felserkene Noé mámorából, és megtudá a mit vele az ő kisebbik fia cselekedett vala: ^9.25 Monda: Átkozott Kanaán! Szolgák szolgája [Józs. 17,13. Bir. 1,28.] legyen atyjafiai közt. ^9.26 Azután monda: Áldott az Úr, Sémnek Istene, néki légyen szolgája Kanaán! ^9.27 Terjeszsze ki Isten Jáfetet, lakozzék Sémnek sátraiban; légyen néki szolgája a Kanaán! ^9.28 Éle pedig Noé az özönvíz után háromszáz ötven esztendeig. ^9.29 És vala Noé egész életének ideje kilenczszáz ötven esztendő; és meghala. ^10.1 Ez pedig a Noé fiainak, Sémnek, Khámnak és Jáfetnek nemzetsége; és fiaik születének az özönvíz után. ^10.2 Jáfetnek [1 Krón. 1,5.] fiai: Gómer, Mágog, Madai, Jáván, Thubál, Mésekh és Thirász. ^10.3 A Gómer fiai pedig: Askhenáz, Rifáth, és Tógármah. ^10.4 Jávánnak pedig fiai: Elisah, Thársis, Kitthim és Dodánim. ^10.5 Ezekből váltak ki a szigetlakó népek az ő országaikban, mindenik a maga nyelve, családja és nemzetsége szerint. ^10.6 Khámnak pedig fiai: [1 Krón. 1,8.] Khús, Miczráim, Pút és Kanaán. ^10.7 Khúsnak pedig fiai: Széba, Hávilah, Szábthah, Rahmáh, Szabthékah. Rahmáhnak pedig fiai: Séba és Dédán. ^10.8 Khús nemzé [1 Krón. 1,10.] Nimródot is; ez kezde hatalmassá lenni a földön. ^10.9 Ez hatalmas vadász vala az Úr előtt, azért mondják: Hatalmas vadász az Úr előtt, mint Nimród. ^10.10 Az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh a Sineár földén. ^10.11 E földről ment aztán Assiriába, és építé Ninivét, Rekhoboth városát, és Kaláht. ^10.12 És Reszent Ninivé között és Kaláh között: ez az a nagy város. ^10.13 Miczráim pedig nemzé: Lúdimot, Anámimot, Lehábimot és Naftukhimot. ^10.14 Pathruszimot és Kaszlukhimot, a honnan a Filiszteusok származtak, és Kafthorimot. ^10.15 Kanaán pedig nemzé Czídont, az ő elsőszülöttét, és Khétet. ^10.16 Jebuzeust, Emorreust, és Girgazeust. ^10.17 Khivveust, Harkeust, és Szineust. ^10.18 Arvadeust, Czemareust, Hamatheust. És azután elszéledének a Kananeusok nemzetségei. ^10.19 Vala pedig a Kananeusok határa, Czídonból Gérár felé menve Gázáig; Sodoma, Gomora, Ádmáh, és Czeboim felé menve Lésáig. ^10.20 Ezek a Khám fiai családjok, nyelvök, földjök s nemzetségök szerint. ^10.21 Sémnek is lettek gyermekei; a ki Héber minden fiainak atyja, Jáfetnek testvérbátyja vala. ^10.22 Sém [1 Krón. 1,17.] fiai: Élám, Assur, Arpaksád, Lúd és Arám. ^10.23 Arámnak fiai pedig: Úcz, Húl, Gether és Más. ^10.24 Arpaksád [1 Krón. 1,18.] pedig nemzé Séláht, Séláh pedig Hébert. ^10.25 Hébernek is lett két fia: Az egyiknek neve Péleg, mivelhogy az ő idejében osztatott el a föld; testvérének pedig neve Joktán. ^10.26 Joktán pedig nemzé Almodádot, Sélefet, Haczarmávethet és Jerákhot. ^10.27 Hadórámot, Úzált és Dikláth. ^10.28 Obált, Abimáélt és Sébát. ^10.29 Ofirt, Havilát és Jóbábot. Ezek mind a Joktán fiai. ^10.30 És vala ezeknek lakása, Mésától fogva Séfárba menve a napkeleti hegyekig. ^10.31 Ezek a Sém fiai családjok, nyelvök, földjök és nemzetségök szerint. ^10.32 Ezek a Noé fiainak családjai az ő nemzetségeik szerint, az ő népeik között, és ezektől szaporodának el a népek a földön, az özönvíz után. ^11.1 Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala. ^11.2 És lőn mikor kelet felől elindultak vala, Sineár földén egy síkságot találának és ott letelepedének. ^11.3 És mondának egymásnak: Jertek, vessünk téglát és égessük ki jól; és lőn nékik a tégla kő gyanánt, a szurok pedig ragasztó gyanánt. ^11.4 És mondának: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földnek színén. ^11.5 Az Úr pedig leszálla, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet építenek vala az emberek fiai. ^11.6 És monda az Úr: Ímé e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, a mit elgondolnak magukban. ^11.7 Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvöket, hogy meg ne értsék egymás beszédét. ^11.8 És elszéleszté őket onnan az Úr az egész földnek színére; és megszűnének építeni a várost. ^11.9 Ezért nevezék annak nevét Bábelnek; mert ott zavará össze az Úr az egész föld nyelvét, és onnan széleszté el őket az Úr az egész földnek színére. ^11.10 Ez [1 Krón. 1,17.] a Sém nemzetsége: Sém száz esztendős korában nemzé Arpaksádot, két esztendővel az özönvíz után. ^11.11 És éle Sém, minekutánna nemzette Arpaksádot, ötszáz esztendeig és nemze fiakat és leányokat. ^11.12 Arpaksád pedig harminczöt esztendős vala, és nemzé Séláht. ^11.13 És éle Arpaksád, minekutánna nemzette Séláht, négyszáz három esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. ^11.14 Séláh pedig harmincz esztendős vala, és nemzé Hébert. ^11.15 És éle Séláh, minekutánna nemzé Hébert, négyszáz három esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. ^11.16 Héber pedig harmincznégy esztendős vala és nemzé [1 Krón. 1,19.] Péleget. ^11.17 És éle Héber, minekutánna nemzé Péleget, négyszáz harmincz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. ^11.18 Péleg pedig harmincz esztendős vala, és nemzé Réut. ^11.19 És éle Péleg, minekutánna nemzé Réut, kétszáz kilencz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. ^11.20 Réu pedig harminczkét esztendős vala, és nemzé Sérugot. ^11.21 És éle Réu, minekutánna nemzé Sérugot, kétszáz hét esztendeig és nemze fiakat és leányokat. ^11.22 Sérug pedig harmincz esztendős vala, és nemzé Nákhort. ^11.23 És éle Sérug, minekutánna nemzé Nákhort, kétszáz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. ^11.24 Nákhor pedig huszonkilencz esztendős vala, és nemzé Thárét. ^11.25 És éle Nákhor, minekutánna nemzé Thárét, száz tizenkilencz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. ^11.26 Tháré pedig hetven esztendős vala, és nemzé Ábrámot, Nákhort, Háránt. ^11.27 Ez a Tháré nemzetsége: Tháré nemzé Ábrámot, Nákhort és Háránt. Hárán pedig nemzé Lótot. ^11.28 Meghala pedig Hárán, az ő atyjának Thárénak szemei előtt, az ő születésének földjén, Úr-Kaszdimban. ^11.29 Ábrám pedig és Nákhor vőnek magoknak feleséget: az Ábrám feleségének neve Szárai; a Nákhor feleségének neve Milkhah, Háránnak Milkhah atyjának és Jiszkáh atyjának leánya. ^11.30 Szárai pedig magtalan vala; nem vala néki gyermeke. ^11.31 És felvevé Tháré Ábrámot [Józs. 24,3. Nehem. 9,7. Csel. 7,4.] az ő fiát, és Lótot, Háránnak fiát, az ő unokáját, és Szárait, az ő menyét, Ábrámnak az ő fiának feleségét, és kiindulának együtt Úr-Kaszdimból, hogy Kanaán földére menjenek. És eljutának Háránig, és ott letelepedének. ^11.32 Vala pedig Tháré kétszáz öt esztendős, és meghala Tháré Háránban. ^12.1 És monda az Úr [Csel. 7,3. Zsid. 11,8.9.] Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked. ^12.2 És nagy nemzetté [Józs. 24,3.] tészlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz. ^12.3 És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei. [rész 18,18. Ésa. 51,2. Csel. 3,25. Gal. 3,8.] ^12.4 És kiméne Ábrám, a mint az Úr mondotta vala néki, és Lót is kiméne ő vele: Ábrám pedig hetvenöt esztendős vala, mikor kiméne Háránból. ^12.5 És felvevé Ábrám az ő feleségét Szárait, és Lótot, az ő atyjafiának fiát, és minden szerzeményöket, a melyet szereztek vala, és a cselédeket, a kikre Háránban tettek vala szert, és elindulának, hogy Kanaán földére menjenek, és el is jutának a Kanaán földére. ^12.6 És általméne Ábrám a földön mind Sikhem vidékéig, Móréh tölgyeséig. Akkor Kananeusok valának azon a földön. ^12.7 És megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: A te magodnak adom ezt a földet. És <Ábrám> oltárt építe ott az Úrnak; a ki megjelent vala néki. ^12.8 Onnan azután a hegység felé méne Bétheltől keletre és felüté sátorát: Béthel vala nyugatra, Hái pedig keletre, és ott oltárt építe az Úrnak, és segítségűl hívá az Úr nevét. ^12.9 És tovább költözék Ábrám; folyton délfelé húzódván. ^12.10 Azonban éhség lőn az országban, és Ábrám aláméne Égyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert nagy vala az éhség az országban. ^12.11 És lőn mikor közel vala, hogy bemenjen Égyiptomba, monda feleségének Szárainak: Ímé tudom, hogy szép ábrázatú asszony vagy. ^12.12 Azért mikor meglátnak téged az égyiptomiak, majd azt mondják: felesége ez; és engem megölnek, téged pedig életben tartanak. ^12.13 Mondd <azért,> kérlek, <hogy> húgom vagy; hogy jól legyen dolgom [rész 20,2.26,7.] miattad, s életben maradjak te éretted. ^12.14 És lőn mikor Ábrám Égyiptomba érkezék, láták az égyiptomiak az asszonyt, hogy az nagyon szép. ^12.15 Mikor megláták őt a Faraó főemberei, magasztalák a Faraó előtt és elvivék az asszonyt a Faraó udvarába. ^12.16 És jól tőn érette Ábrámmal, és valának juhai, ökrei, szamarai, szolgái, szolgálói, nőstényszamarai és tevéi. ^12.17 De megveré az Úr a Faraót és az ő házát nagy csapásokkal, Száraiért, Ábrám feleségéért. ^12.18 Hívatá azért a Faraó Ábrámot és monda: Miért mívelted ezt velem? Miért nem mondottad meg énnékem, hogy ez néked feleséged? ^12.19 Miért mondottad: Húgom ő; azért vevém magamnak feleségűl. Most már imhol a te feleséged, vedd magadhoz és menj el. ^12.20 És parancsola felőle a Faraó némely embereknek, a kik elbocsáták őtet és az ő feleségét, és mindenét a mije vala. ^13.1 Feljöve azért Ábrám Égyiptomból, ő és az ő felesége, és mindene valamije vala, és Lót is ő vele, a déli tartományba. ^13.2 Ábrám pedig igen gazdag vala barmokkal, ezüsttel és aranynyal. ^13.3 És méne helyről helyre délfelől mind Béthelig, oda a hol először vala az ő sátora, Béthel és Hái között. ^13.4 Annak az oltárnak helyére, [rész 12,8.] melyet ott elsőben készített vala: és segítségűl hívá ott Ábrám az Úrnak nevét. ^13.5 Lótnak is pedig, a ki Ábrámmal jár vala, valának juhai, ökrei és sátorai. ^13.6 És nem bírá meg őket az a föld, hogy együtt lakjanak, mert sok jószáguk vala, és nem lakhatának együtt. ^13.7 Versengés is támada az Ábrám barompásztorai között, és a Lót barompásztorai között; és a Kananeusok és a Perizeusok is ott laknak vala akkor azon a földön. ^13.8 Monda azért Ábrám Lótnak: Ne legyen versengés közöttem és közötted, se az én pásztoraim között és a te pásztoraid között: hiszen atyafiak vagyunk. ^13.9 Avagy nincsen-é előtted mind az egész föld? Válj el kérlek, tőlem; ha te balra tartasz, én jobbra megyek; ha te jobbra menéndesz, én balra térek. ^13.10 Felemelé azért Lót az ő szemeit, és látá, hogy a Jordán egész melléke bővizű föld; mert minekelőtte elvesztette volna az Úr Sodomát és Gomorát, mind Czoárig olyan vala az, mint az Úr kertje, mint Égyiptom földe. ^13.11 És választá Lót magának a Jordán egész mellékét, és elköltözék Lót kelet felé: és elválának egymástól. ^13.12 Ábrám lakozik vala a Kanaán földén, Lót pedig lakozik vala a <Jordán- >melléki városokban, és sátoroz vala Sodomáig. ^13.13 Sodoma [Ezék. 16,49.] lakosai pedig nagyon gonoszok és bűnösök valának az Úr előtt. ^13.14 Az Úr pedig monda Ábrámnak, minekutánna elválék tőle Lót: Emeld fel szemeidet és tekints arról a helyről, a hol vagy, északra, délre, keletre és nyugotra. ^13.15 Mert [rész 12,7. rész 15,18.26,4 5 Móz. 34,4. Csel. 7,4.5.] mind az egész földet, a melyet látsz, néked adom, és a te magodnak örökre. ^13.16 És [Róm. 4,17. Zsid. 11,12.] olyanná tészem a te magodat, mint a földnek pora, hogyha valaki megszámlálhatja a földnek porát, a te magod is megszámlálható lesz. ^13.17 Kelj fel, járd be ez országot hosszában és széltében: mert néked adom azt. ^13.18 Elébb mozdítá azért sátorát Ábrám, és elméne, és lakozék Mamré tölgyesében, mely Hebronban van, és oltárt építe ott az Úrnak. ^14.1 Lőn pedig Amrafelnek, Sineár királyának és Ariókhnak, Elászár királyának, Khédorlaomernek, Élám királyának, és Thidálnak, a Góim királyának napjaiban: ^14.2 Hadat indítának <ezek> Bera, Sodoma királya ellen, Birsa, Gomora királya ellen, Sináb, Admáh királya ellen, Seméber, Czeboim királya ellen és Bélah, azaz Czoár királya ellen. ^14.3 Mind ezek a Sziddim völgyében egyesűlének; ez a Sóstenger. ^14.4 Tizenkét esztendeig szolgálták vala Khédorlaomert, és a tizenharmadik esztendőben ellene támadtak vala. ^14.5 A tizennegyedik esztendőben pedig eljöve Khédorlaomer, és a királyok, a kik ő vele <valának>, és megverék a Refeusokat Asztheroth Kárnajimban, és a Zuzeusokat Hámban, és az [5 Móz. 2,10.11.] Emeusokat Sávé- Kirjáthajimban. ^14.6 És a [5 Móz. 2,12.22.] Horeusokat az ő hegyökön, a Seiren, egész Él- Páránig, mely a puszta mellett van. ^14.7 És megtérének s menének Hén Mispátba, azaz Kádesbe, és elpusztíták az Amálekiták egész mezőségét, és az Emoreusokat is, kik laknak vala Háczaczon-Thámárban. ^14.8 Kiméne tehát Sodoma királya, Gomora királya, Admáh királya, Czeboim királya, és Bélah, azaz Czoár királya, és megütközének azokkal a Sziddim völgyében: ^14.9 Khédorlaomerrel, Élám királyával, és Thidállal, Gójim királyával, Amráfellel, Sineár királyával, és Ariókhkal, Elászár királyával: négy király öt ellen. ^14.10 A Siddim völgye pedig tele vala szurok-forrásokkal. És megfutamodának Sodoma és Gomora királyai, és azokba esének: a megmaradottak pedig a hegységbe futának. ^14.11 És elvivék Sodomának és Gomorának minden jószágát és minden eleségét; és elmenének. ^14.12 Elvivék Lótot is az Ábrám atyjafiának fiát jószágostól együtt, és elmenének; mert Lót Sodomában lakik vala. ^14.13 Eljöve pedig egy menekűlt és hírűl hozá a héber Ábrámnak, a ki lakik vala az Emoreus Mamrénak, Eskol atyjafiának és Áner atyjafiának tölgyesében, a kik meg Ábrámnak szövetségesei valának. ^14.14 A mint meghallá Ábrám, hogy az ő atyjafia fogságba esett, felfegyverzé házában nevekedett háromszáz tizennyolcz próbált legényét és üldözve nyomula Dánig. ^14.15 És csapatokra oszolván ellenök éjszaka ő és szolgái, megveré őket, és űzé őket mind Hóbáig, a mely Damaskustól balra esik. ^14.16 És visszahozá mind a jószágot; Lótot is, az ő atyjafiát jószágával egybe visszahozá, meg az asszonyokat és a népet. ^14.17 Minekutánna pedig visszatért Khédorlaomernek és a vele volt királyoknak megveréséből, kiméne ő elébe Sodomának királya a Sáve völgyébe, azaz a király völgyébe. ^14.18 Melkhisédek [Zsid. 7,1.2.3.] pedig Sálem királya, kenyeret és bort hoza; ő pedig a Magasságos Istennek papja vala. ^14.19 És megáldá őt, és monda: Áldott legyen Ábrám a Magasságos Istentől, ég és föld teremtőjétől. ^14.20 Áldott a Magasságos Isten, a ki kezedbe adta ellenségeidet. És tizedet ada [Zsid. 7,2.4.6.] néki mindenből. ^14.21 És monda Sodoma királya Ábrámnak: Add nékem a népet, a jószágot pedig vedd magadnak. ^14.22 És monda Ábrám Sodoma királyának: Felemeltem az én kezemet az Úrhoz, a Magasságos Istenhez, ég és föld teremtőjéhez: ^14.23 Hogy én egy fonalszálat, vagy egy sarukötőt sem veszek el mindabból, a mi a tiéd, hogy ne mondjad: Én gazdagítottam meg Ábrámot. ^14.24 Semmi egyebet, csupán a legények élelmét, és ama férfiak részét, kik én velem eljöttek volt: Áner, Eskhol, Mamré, ők vegyék ki az ő részöket. ^15.1 E dolgok után lőn az Úr beszéde Ábrámhoz [Zsolt. 18,3. Ésa 41,10.] látomásban, mondván: Ne félj Ábrám: én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges. ^15.2 És monda Ábrám: Uram Isten, mit adnál énnékem, holott én magzatok nélkűl járok, és az, a kire az én házam száll, a Damaskusbeli Eliézer? ^15.3 És monda Ábrám: Ímé énnékem nem adtál magot, és ímé az én házam szolgaszülöttje lesz az én örökösöm. ^15.4 És ímé szóla az Úr ő hozzá, mondván: Nem ez lesz a te örökösöd: hanem a ki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd. ^15.5 És kivivé őt, és monda: [Róm. 4,18.] Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; - és monda nékie: Így lészen a te magod. ^15.6 És [Róm. 4,3. Jak. 2,23.] hitt az Úrnak és tulajdoníttaték az őnéki igazságul. ^15.7 És monda néki: Én vagyok az Úr, ki téged kihoztalak Úr-Kaszdimból, hogy néked adjam e földet, örökségedűl. ^15.8 És monda: Uram Isten, miről tudhatom meg, hogy öröklöm azt? ^15.9 És felele néki: Hozz nékem egy három esztendős üszőt, egy három esztendős kecskét, és egy három esztendős kost, egy gerliczét és egy galambfiat. ^15.10 Elhozá azért mind ezeket, és kétfelé hasítá azokat, és mindeniknek fele <részét> a másik fele <része> átellenébe helyezteté; de a madarakat nem hasította vala kétfelé. ^15.11 És ragadozó madarak szállának e húsdarabokra, de Ábrám elűzi vala azokat. ^15.12 És lőn naplementekor, mély álom lepé meg Ábrámot, és ímé rémülés és nagy setétség szálla ő reá. ^15.13 És monda <az> <Úr> Ábrámnak: [Csel. 7,6. 2 Móz 12,40.] Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz a földön, mely nem övé, és szolgálatra szorítják, és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig. ^15.14 De azt a népet, melyet szolgálnak, szintén megítélem én, és [2 Móz. 3,22.11,2.3.12,35.36.] annakutánna kijőnek nagy gazdagsággal. ^15.15 Te [rész 25,7.9] pedig elmégy a te atyáidhoz békességgel, eltemettetel jó vénségben. ^15.16 Csak [2 Móz. 12,40] a negyedik nemzedék tér meg ide; mert az Emoreusok gonoszsága még nem tölt be. ^15.17 És mikor a nap leméne és setétség lőn, ímé egy füstölgő kemencze, és tüzes fáklya, mely általmegyen vala a húsdarabok között. ^15.18 E napon kötött az Úr [rész 12,7.13,15.26,4. 5 Móz. 34,4 2 Krón. 9,26.] szövetséget Ábrámmal, mondván: A te magodnak adom ezt a földet Égyiptomnak folyóvizétől fogva, a nagy folyóig, az Eufrátes folyóvízig. ^15.19 A Keneusokat, Kenizeusokat, és a Kadmoneusokat. ^15.20 A Hittheusokat, Perizeusokat, és a Refeusokat. ^15.21 Az Emoreusokat, Kananeusokat, Girgazeusokat, és a Jebuzeusokat. ^16.1 És Szárai, az Ábrám felesége nem szűle néki; de vala néki egy Égyiptomból való szolgálója, kinek neve Hágár vala. ^16.2 Monda azért Szárai Ábrámnak: Ímé az Úr bezárolta az én méhemet, hogy ne szűljek: kérlek, menj be az én szolgálómhoz, talán az által megépülök; és engede Ábrám a Szárai szavának. ^16.3 Vevé tehát Szárai, Ábrám felesége az Égyiptombeli Hágárt, az ő szolgálóját, tíz esztendővel azután, hogy Ábrám a Kanaán földén letelepedék, és adá azt Ábrámnak az ő férjének feleségül. ^16.4 És béméne Hágárhoz, és az fogada az ő méhében; ez pedig a mint látta, hogy terhes, nem vala becsülete az ő asszonyának ő előtte. [Péld. 30,21- 23.] ^16.5 Monda azért Szárai Ábrámnak: Bántódásom van miattad. Én adtam öledbe szolgálómat, és mivelhogy látja, hogy teherbe esett, nincsen előtte becsületem. Tegyen ítéletet az Úr én közöttem és te közötted. ^16.6 És monda Ábrám Szárainak: Ímé a te szolgálód kezedben van, azt tedd vele a mit jónak látsz. Nyomorgatja vala azért Szárai, és az elfuta ő előle. ^16.7 És találá őt az Úrnak angyala egy forrásnál a pusztában, annál a forrásnál, a mely a Súrba menő úton van. ^16.8 És monda: Hágár, Szárai szolgálója! honnan jössz és hová mégy? És az monda: Az én asszonyomnak, Szárainak színe elől futok én. ^16.9 Akkor monda néki az Úr angyala: Térj meg a te asszonyodhoz, és alázd meg magad az ő kezei alatt. ^16.10 És monda néki az Úrnak angyala: Felettébb megsokasítom a te magodat, hogy sokasága miatt megszámlálható se legyen. ^16.11 És monda néki az Úrnak angyala: Ímé te terhes vagy, és szűlsz fiat; és nevezd nevét Ismáelnek, mivelhogy meghallá Isten a te nyomorúságodat. ^16.12 Az pedig vadtermészetű ember lesz: az ő keze mindenek ellen, és mindenek keze ő ellene; és minden ő atyjafiának ellenébe üti fel sátorát. ^16.13 És nevezé Hágár az Úrnak nevét, a ki ő vele szólott vala: Te vagy a látomás Istene. Mert monda: Avagy nem e helyen láttam a látomás után? ^16.14 Annakokáért nevezé azt a [rész 24,62.25,11] forrást Lakhai Rói forrásának; ott van Kádes és Béred között. ^16.15 És fiat szűle [Gal. 4,22.] Hágár Ábrámnak, és nevezé Ábrám az ő fiának nevét, a kit Hágár szűl vala néki, Ismáelnek. ^16.16 Ábrám pedig nyolczvanhat esztendős vala, a mikor Hágár Ismáelt szűlé Ábrámnak. ^17.1 Mikor Ábrám kilenczvenkilencz esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, [rész 6,9] járj én előttem, és légy tökéletes. ^17.2 És megkötöm [2 Móz. 2,24.6,4] az én szövetségemet én közöttem és te közötted: és felette igen megsokasítlak téged. ^17.3 És arczára borúla Ábrám; az Isten pedig szóla őnéki, mondván: ^17.4 A mi engem illet, imhol az én szövetségem te veled, hogy [Róm. 4,17.] népek sokaságának atyjává leszesz. ^17.5 És ne neveztessék ezután a te neved Ábrámnak, hanem legyen a te neved Ábrahám, mert népek sokaságának atyjává teszlek téged. ^17.6 És felette igen megsokasítalak téged; és népekké teszlek, és királyok is származnak tőled. ^17.7 És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségűl, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad. ^17.8 És adom tenéked és a te magodnak te utánnad a te bujdosásod földét, Kanaánnak egész földét, örök birtokul; és Istenök lészek nékik. ^17.9 Annakfelette monda Isten Ábrahámnak: Te pedig az én szövetségemet megőrizzed, te és a te magod te utánad az ő nemzedékei szerint. ^17.10 Ez <pedig> az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok én közöttem és ti közöttetek, és a te utánnad való magod között: minden férfi [3 Móz. 12,3. Ján. 7,22.] körűlmetéltessék nálatok. ^17.11 És metéljétek körűl a ti férfitestetek bőrének elejét, [Csel. 7,8. Róm. 4,11.] és az lesz az én közöttem és ti közöttetek való szövetségnek jele. ^17.12 Nyolcznapos [3 Móz. 12,3. Luk. 2,21.] korában körűlmetéltessék nálatok minden férfigyermek nemzedékeiteknél; akár háznál született, akár pénzen vásároltatott valamely idegentől, a ki nem a te magodból való. ^17.13 Körűlmetéltetvén körűlmetéltessék a házadban született és a pénzeden vett; és örökkévaló szövetségűl lesz az én szövetségem a ti testeteken. ^17.14 A körűlmetéletlen férfi pedig, a ki körűl nem metélteti az ő férfitestének bőrét, az ilyen lélek kivágattatik az ő népe közűl, <mert> felbontotta az én szövetségemet. ^17.15 És monda Isten Ábrahámnak: Szárainak, a te feleségednek nevét ne nevezd Szárainak, mert Sára az ő neve. ^17.16 És megáldom őt, és fiat is adok ő tőle néked, és megáldom, hogy legyen népekké; nemzetek királyai származzanak ő tőle. ^17.17 Ekkor arczára borúla Ábrahám, és nevete és gondolá az ő szívében: vajjon száz esztendős embernek lesz-é gyermeke? avagy Sára kilenczven esztendős lévén, szűlhet-é? ^17.18 És monda Ábrahám az Istennek: Vajha Ismáel élne te előtted. ^17.19 Az Isten pedig monda: Kétségnélkűl a te feleséged [rész 21,2.] Sára szűl néked fiat, és nevezed annak nevét Izsáknak, és megerősítem az én szövetségemet ő vele örökkévaló szövetségűl az ő magvának ő utánna. ^17.20 Ismáel felől is meghallgattalak: Ímé [rész 21,13.] megáldom őt, és megszaporítom őt és megsokasítom őt felette nagyon; tizenkét fejedelmet nemz, és nagy néppé teszem őt. ^17.21 Az én szövetségemet pedig megerősítem Izsákkal, [rész 21,1.2.] kit néked szűl Sára ez időkorban a következő esztendőben. ^17.22 És elvégezé vele való beszédét, és felméne az Isten Ábrahámtól. ^17.23 Vevé azért Ábrahám Ismáelt az ő fiát, és háza minden szülöttét, és mind a pénzén vetteket, minden férfiat Ábrahám házanépe közűl és körűlmetélé férfitestöknek bőrét ugyanazon napon, a mikor szólott vala vele az Isten. ^17.24 Ábrahám pedig kilenczvenkilencz esztendős vala, mikor körűlmetélé az ő férfitestének bőrét. ^17.25 Ismáel pedig az ő fia tizenhárom esztendős vala, mikor körűlmetélék az ő férfitestének bőrét. ^17.26 Ugyanazon napon metéltetett körűl Ábrahám és Ismáel az ő fia. ^17.27 És házának minden férfi tagja, háza szülöttei és kik idegen embertől pénzen vásároltattak, vele együtt körűlmetéltetének. ^18.1 Megjelenék pedig ő néki az Úr a Mamré tölgyesében, és ő űl vala a sátor ajtajában, a hő napon. ^18.2 És felemelé az ő szemeit, és látá, hogy ímé [Zsid. 13,2.] három férfiú áll ő előtte. És látván, eléjök siete a sátor ajtajából, és földig meghajtá magát. ^18.3 És monda: Jó Uram, ha kedves vagyok te előtted, kérlek, ne kerüld el a te szolgádat. ^18.4 Hadd hozzanak, kérlek, egy kevés vizet, és mossátok meg a ti lábaitokat, és dőljetek le a fa alatt. ^18.5 Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy erősítsétek meg a ti szíveteket, azután menjetek tovább, mert azért tértetek be a ti szolgátokhoz. És mondának: Cselekedjél, a mint szólál. ^18.6 És besiete Ábrahám a sátorba Sárához, és monda: Siess, gyúrj meg három mérték lisztlángot, és csinálj pogácsát. ^18.7 A baromhoz is elfuta Ábrahám, és hoza egy gyenge kövér borjút, és adá a szolgának, az pedig siete azt elkészíteni. ^18.8 És vőn vajat és tejet, és a borjút, melyet elkészített vala, és eléjök tevé: és ő mellettök áll vala a fa alatt, azok pedig evének. ^18.9 És mondának néki: Hol van Sára a te feleséged? Ő pedig felele: Ímhol van a sátorban. ^18.10 És monda: [rész 17,19.21,2. Róm. 9,9.] Esztendőre ilyenkor bizonynyal megtérek hozzád és ímé akkor a te feleségednek Sárának fia lesz. Sára pedig hallgatózik vala a sátor ajtajában, mely annak háta megett vala. ^18.11 Ábrahám [rész 17,17. Zsid. 11,11.] pedig és Sára élemedett korú öregek valának; megszünt vala Sáránál az asszonyi természet. ^18.12 Nevete azért Sára ő magában, mondván: Vénségemre lenne-é gyönyörűségem? meg az én uram is öreg! ^18.13 És monda az Úr Ábrahámnak: Miért nevetett Sára, ezt mondván: Vajjon csakugyan szűlhetek-é, holott én megvénhedtem? ^18.14 Avagy az Úrnak lehetetlen-é [Máté, 19,26.] valami? Annak idején, esztendőre ilyenkor visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának. ^18.15 Sára pedig megtagadá, mondván: Nem nevettem én; mivelhogy fél vala. De monda az <Úr:> Nem úgy van, mert bizony nevettél. ^18.16 Azután felkelvén onnan azok a férfiak, Sodoma felé tartanak vala. Ábrahám is velök méne, hogy elkisérje őket. ^18.17 És monda az Úr: [Ámós 3,7.] Eltitkoljam-é én Ábrahámtól, a mit tenni akarok? ^18.18 Holott Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és [rész 12,3.22,18.26,4. Csel. 3,25. Gal. 3,8.] benne megáldatnak a földnek minden nemzetségei. ^18.19 Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének ő utánna, hogy megőrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, a [vers 18. rész 22,17.] mit szólott felőle. ^18.20 Monda azután az Úr: Mivelhogy Sodomának és Gomorának kiáltása megsokasodott, és mivelhogy az ő bűnök felettébb megnehezedett: ^18.21 Alámegyek azért és meglátom, vajjon [Jer. 32,19. Jób. 34,21.22.] teljességgel a hozzám felhatott kiáltás szerint cselekedtek-é vagy nem? tudni akarom. ^18.22 És elfordulának onnan a férfiak, és menének Sodomába: Ábrahám [rész 19,27.] pedig még az Úr előtt áll vala. ^18.23 És hozzá járula Ábrahám és monda: Avagy elveszted-é az igazat is a gonoszszal egybe? ^18.24 Talán van ötven igaz abban a városban, avagy elveszted-é, és nem kedvezel-é a helynek az ötven igazért, a kik abban vannak? ^18.25 Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonoszszal, és úgy járjon az igaz mint a gonosz: Távol legyen tőled! Avagy az egész föld [Róm. 3,6. Jób 34,10-12.] bírája nem szolgáltatna-é igazságot? ^18.26 És monda az Úr: [Jer. 5,1.] Ha találok Sodomában a városon belől ötven igazat, mind az egész helynek megkegyelmezek azokért. ^18.27 És felele Ábrahám, és monda: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak, noha én por és hamu vagyok. ^18.28 Ha az ötven igaznak talán öt híja lesz, elveszted-é az öt miatt az egész várost? És monda: Nem vesztem el, ha találok ott negyvenötöt. ^18.29 És ismét szóla hozzá és monda: Hátha találtatnak ott negyvenen? És monda Ő: Nem teszem meg a negyvenért. ^18.30 Mégis monda: Kérlek, ne haragudjék meg az én Uram ha szólok: Hátha találtatnak ott harminczan? És Ő felele: Nem teszem meg, ha találok ott harminczat. ^18.31 És ő monda: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak: Hátha találtatnak ott húszan? Felele: Nem vesztem el a húszért. ^18.32 És monda: [Bir. 6,39.] Ne haragudjék kérlek az én Uram ha szólok még ez egyszer: Hátha találtatnak ott tízen? És Ő monda: Nem vesztem el a tízért. ^18.33 És elméne az Úr, minekutánna elvégezte Ábrahámmal való beszélgetését; Ábrahám pedig megtére az ő helyére. ^19.1 Mikor a két [rész 18,16.17] angyal estére Sodomába jutott, Lót Sodoma kapujában űl vala, és a mint meglátá őket Lót, felkele eléjök, és arczczal a földre borúla. ^19.2 És monda: Ímé én Uraim kérlek, térjetek be a ti szolgátok házához, és háljatok ott, [rész 43,24. Bir. 19,21.] és mossátok meg lábaitokat; reggel korán felkelhettek és indulhattok útatokra. Azok pedig mondának: Nem, hanem az utczán hálunk meg. ^19.3 De nagyon unszolá [Zsid. 13,2.] őket, és betérének hozzá, és bemenének az ő házába; ő pedig szerze nékik vendégséget, és pogácsát is süte, és evének. ^19.4 Lefekvésök előtt a város férfiai, Sodoma férfiai körűlvevék a házat, ifja, örege, mind az egész község egytől egyig. ^19.5 És szólíták Lótot, mondván néki: Hol vannak a férfiak, a kik te hozzád jövének az éjjel? Hozd ki azokat mi hozzánk, hadd ismerjük őket. ^19.6 És kiméne Lót ő hozzájok az ajtó eleibe, és bezárá maga után az ajtót. ^19.7 És monda: Kérlek atyámfiai, ne cselekedjetek gonoszságot. ^19.8 Ímé van énnékem két leányom, a kik még nem ismertek férfiat, kihozom azokat ti hozzátok, és cselekedjetek velök a mint néktek tetszik, csakhogy ezekkel az emberekkel ne csináljatok semmit, mivelhogy az én hajlékom árnyéka alá jöttenek. ^19.9 Azok pedig mondának: Eredj el innen. Ismét mondának: Ez egy maga nálunk a jövevény s ő szabja a törvényt? Majd gonoszbul cselekszünk veled, hogy nem azokkal. És reá rohanának a férfiúra, Lótra, felette igen, és azon valának, hogy betörik az ajtót. ^19.10 De kinyújták azok a férfiak kezeiket, és bevonák Lótot magokhoz a házba és bezárák az ajtót. ^19.11 Az embereket pedig, kik a ház ajtaja előtt valának, vaksággal verék meg kicsinytől nagyig, annyira, hogy elfáradának az ajtó keresésében. ^19.12 És mondának a férfiak Lótnak: Ki van még itt hozzád tartozó? vődet, fiaidat és leányaidat, és mindenedet, a mi a tied a városban, vidd ki e helyből. ^19.13 Mert mi elvesztjük e helyet, mivelhogy ezek kiáltása nagyra nőtt az Úr előtt; és az Úr küldött minket, hogy elveszítsük ezt. ^19.14 Kiméne azért Lót, és szóla az ő vőinek, kik az ő leányait elvették vala, és monda: Keljetek fel, menjetek ki e helyből, mert elveszti az Úr e várost; de az ő vőinek úgy tetszék, mintha tréfálna. ^19.15 És mikor a hajnal feljött, sürgetik vala az Angyalok [2 Pét. 2,6.7.] Lótot, mondván: Kelj fel, vedd a te feleségedet és jelenlevő két leányodat, hogy el ne veszsz a városnak bűne miatt. ^19.16 Mikor pedig késedelmeskedék, megragadák a férfiak az ő kezét és az ő feleségének kezét és két leánya kezét, az Úrnak iránta való irgalmából, és kivivék őt: és ott hagyák a városon kívül. ^19.17 És lőn mikor kivivék őket, monda az <egyik:> Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne veszsz. ^19.18 És monda Lót nékik: Ne oh Uram! ^19.19 Ímé a te szolgád kegyelmet talált te előtted, és nagy a te irgalmasságod, melyet mutattál irántam, hogy életemet megtartotta: de én nem menekűlhetek a hegyre, nehogy utólérjen a veszedelem, és meghaljak. ^19.20 Ímhol az a város közel van, hogy oda fussak, kicsiny is, hadd menekűljek kérlek oda, lám kicsiny az; és én életben maradok. ^19.21 Monda azért néki: Ím tekintek rád e dologban is, és nem pusztítom el a várost, a melyről szólottál. ^19.22 Siess, menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, míg oda nem érsz. Azért nevezték annak a városnak nevét Czóárnak. ^19.23 A nap feljött vala a földre, mikor Lót Czóárba ére. ^19.24 És [Luk. 17,29. 2 Pét. 2,6.8. Júd. 1,7. Ezék. 16,48. Jer. 50,40. Ésa. 13,19.] bocsáta az Úr Sodomára és Gomorára kénköves és tüzes esőt az Úrtól az égből. ^19.25 És elsűlyeszté ama városokat, és azt az egész vidéket, és a városok minden lakosait, és a föld növényeit is. ^19.26 És [Luk. 17,31.32.] hátra tekinte az ő felesége, és sóbálványnyá lőn. ^19.27 Ábrahám pedig reggel arra a helyre indúla, [rész 18,22.23.] a hol az Úr színe előtt állott vala. ^19.28 És tekinte Sodoma és Gomora felé, és az egész környék földje felé; és látá, és ímé felszálla a földnek füstje, mint a kemencze füstje. ^19.29 És lőn mikor elveszté Isten annak a környéknek városait, megemlékezék az Isten Ábrahámról, és kiküldé Lótot a veszedelemből, mikor elsűlyeszté a városokat, a melyekben lakott vala Lót. ^19.30 Lót pedig felméne Czóárból, és letelepedék a hegyen, és vele együtt az ő két leánya is, mert fél vala Czóárban lakni; lakozék tehát egy barlangban ő és az ő két leánya. ^19.31 És monda a nagyobbik a kisebbiknek: A mi atyánk
|