#011 Móz.;MÓZES ELSŐ KÖNYVE A TEREMTÉSRŐL
^#1.1
Kezdetben [rész. 2,4.5.Zsolt. 33,6.89,12.136,5. Csel. 14,15.17,24. Zsid.
11,3. Jób 33,4.] teremté Isten az eget és a földet.
^1.2
A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén,
és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.
^1.3
És [2 Kor. 4,6] monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.
^1.4
És látá Isten, hogy jó a világosság; és [Ésa. 45,7] elválasztá Isten a
világosságot a setétségtől.
^1.5
És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé
éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap.
^1.6
És monda Isten: [Jer. 10,12.51,15] Legyen mennyezet a víz között, a mely
elválaszsza a vizeket a vizektől.
^1.7
Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet [Zsolt.
148,4.] alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől. És úgy
lőn.
^1.8
És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lőn este, és lőn reggel, második
nap.
^1.9
És monda Isten: [Jób 38,8. Zsolt. 33,6.7.9. Zsolt. 136,6] Gyűljenek
egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És
úgy lőn.
^1.10
És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyűlt vizeket [Zsolt. 95,5]
pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó.
^1.11
Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet,
gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, a melyben
legyen néki magva e földön. És úgy lőn.
^1.12
Hajta tehát a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet az ő neme szerint, és
gyümölcstermő fát, a melynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint. És
látá Isten, hogy jó.
^1.13
És lőn este és lőn reggel, harmadik nap.
^1.14
És monda Isten: Legyenek világító [Zsolt. 104,19] testek az ég
mennyezetén, hogy elválaszszák a nappalt az éjszakától, és legyenek
jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek.
^1.15
És legyenek [Jer. 31,35.] világítókul az ég mennyezetén hogy
világítsanak a földre. És úgy lőn.
^1.16
Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: [Zsolt. 136,7-9] a
nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító
testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat.
^1.17
És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a
földre;
^1.18
És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválaszszák a
világosságot a setétségtől. És látá Isten, hogy jó.
^1.19
És lőn este és lőn reggel, negyedik nap.
^1.20
És monda Isten: Pezsdűljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől; és
madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén.
^1.21
És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó
állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök szerint, és
mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó.
^1.22
És megáldá azokat Isten, mondván: [rész, 8,17] Szaporodjatok, és
sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a
földön.
^1.23
És lőn este és lőn reggel, ötödik nap.
^1.24
Azután monda az Isten: Hozzon a föld élő állatokat nemök szerint:
barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint.
És úgy lőn.
^1.25
Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat
nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemök
szerint. És látá Isten, hogy jó.
^1.26
És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és [rész 5,1.1. 1 Kor.
11,7. Kol. 3,10.] hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az
ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó
mindenféle állatokon.
^1.27
Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt:
férfiúvá [Máté 19,4. Márk 10,6.] és asszonynyá teremté őket.
^1.28
És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és
sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és
uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó
mindenféle állatokon.
^1.29
És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó [rész 9,3. Zsolt.
115,16.] fűvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó
gyümölcs van; az legyen néktek eledelül.
^1.30
A föld minden [Zsolt. 104,14.] vadainak pedig, és az ég minden
madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben
élő lélek van, a zöld fűveket <adom> eledelűl. És úgy lőn.
^1.31
És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn
este és lőn reggel, hatodik nap.
^2.1
És [Ésa. 40,26.] elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege.
^2.2
Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, a melyet [2 Móz.
20,11.] alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, a
melyet alkotott vala.
^2.3
És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon
szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten.
^2.4
Ez az égnek és a földnek eredete, a mikor teremtettek. Mikor az Úr Isten
a földet és az eget teremté,
^2.5
Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fű
sem hajtott ki, mert az Úr Isten <még> nem bocsátott vala esőt a földre;
és ember sem vala, ki a földet mívelje;
^2.6
Azonban pára szállott vala fel a földről, és megnedvesíté a föld egész
színét.
^2.7
És formálta vala az Úr Isten az embert [1 Kor. 15,45.47.] a földnek
porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az
ember élő lélekké.
^2.8
És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba
helyezteté az embert, a kit formált vala.
^2.9
És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és
eledelre jót, az [Jel. 2,7.] élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó
és gonosz tudásának fáját.
^2.10
Folyóvíz jő vala pedig ki Édenből a kert megöntözésére; és onnét
elágazik és négy főágra szakad vala.
^2.11
Az elsőnek neve Pison, ez az, a mely megkerüli Havilah egész földét, a
hol az arany <terem.>
^2.12
És annak a földnek aranya igen jó; ott van a Bdelliom és az Onix-kő.
^2.13
A második folyóvíz neve pedig Gihon; ez az, a mely megkerüli az egész
Khús földét.
^2.14
És a harmadik folyóvíz [Dán. 10,4.] neve Hiddekel; ez az, a mely Assiria
hosszában foly. A negyedik folyóvíz pedig az Eufrátes.
^2.15
És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy
mívelje és őrizze azt.
^2.16
És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról
bátran egyél.
^2.17
De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon
ejéndel arról, [Róm. 5,12.] bizony meghalsz.
^2.18
És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül [Préd. 4,9.] lenni;
szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.
^2.19
És formált vala az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és
mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze
azokat; mert a mely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve.
^2.20
És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei
vadnak; de az embernek hozzá illő segítő társat nem talált vala.
^2.21
Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor
kivőn egyet annak oldalbordái közűl, és hússal tölté be annak helyét.
^2.22
És [1 Kor. 11,8.] alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett
vala az emberből, asszonynyá, és vivé az emberhez.
^2.23
És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test:
ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett.
^2.24
Annakokáért [Máté 19,5. Márk 10,7. 1 Kor. 6,16. Eféz. 5,31.] elhagyja a
férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és
lesznek egy testté.
^2.25
Valának pedig mindketten [rész 3,7.] mezítelenek, az ember és az ő
felesége, és nem szégyenlik vala.
^3.1
A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten
teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten,
hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?
^3.2
És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk;
^3.3
De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá
Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok.
^3.4
És monda [2 Kor. 11,3.] a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg;
^3.5
Hanem tudja az Isten, hogy [Ján. 8,44.] a mely napon ejéndetek abból,
megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak
és gonosznak tudói.
^3.6
És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és
kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és
evék, és ada [1 Tim. 2,14.] vele levő férjének is, és az is evék.
^3.7
És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevevék, [rész 2,25.]
hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket
csinálának magoknak.
^3.8
És meghallák az Úr Isten szavát, a ki hűvös alkonyatkor a kertben jár
vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert
fái között.
^3.9
Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy?
^3.10
És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen
vagyok, és elrejtezém.
^3.11
És monda Ő: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a
fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél?
^3.12
És monda az ember: Az asszony, a kit mellém adtál vala, ő ada nékem
arról a fáról, úgy evém.
^3.13
És monda az Úr Isten az asszonynak: Mit cselekedtél? Az asszony pedig
monda: [Jel. 12,9.] A kígyó ámított el engem, úgy evém.
^3.14
És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott
légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és [Ésa.
65,25. Mik. 7,17.] port egyél életed minden napjaiban.
^3.15
És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod
között, és az ő magva között: [1 Ján. 3,8.] az neked fejedre tapos, te
pedig annak sarkát mardosod.
^3.16
Az asszonynak monda: Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait,
fájdalommal szűlsz magzatokat; és epekedel [1 Kor. 14,34. 1 Tim.
2,11.12. 1 Pét. 3,5.] a te férjed után, ő pedig uralkodik te rajtad.
^3.17
Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és
ettél arról a fáról, a melyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról:
Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle
életednek minden napjaiban.
^3.18
Töviset és bogácskórót [rész 4,12.] teremjen tenéked; s egyed a mezőnek
fűvét.
^3.19
Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen [Zsolt.146,4. 2 Thess.
3,10] visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s
ismét porrá leszesz.
^3.20
Nevezte vala pedig Ádám az ő feleségét Évának, mivelhogy ő lett anyja
minden élőnek.
^3.21
És csinála az Úr Isten Ádámnak és az ő feleségének bőr ruhákat, és
felöltözteté őket.
^3.22
És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közűlünk egy,
jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy
szakaszszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen:
^3.23
Kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy mívelje a földet, a
melyből vétetett vala.
^3.24
És kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala
felől a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet
fájának útját.
^4.1
Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, a ki fogad vala méhében és szűli
vala Kaint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól.
^4.2
És ismét szűlé annak atyjafiát, Ábelt. És Ábel juhok pásztora lőn, Kain
pedig földmívelő.
^4.3
Lőn pedig idő multával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld
gyümölcséből.
^4.4
És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből.
És tekinte [Zsid. 11,4] az Úr Ábelre és az ő ajándékára.
^4.5
Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra
gerjede és fejét lecsüggeszté.
^4.6
És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le
fejedet?
^4.7
Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól
cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te
uralkodjál rajta.
^4.8
És szól s beszél vala Kain Ábellel, az ő atyjafiával. És lőn, mikor a
mezőn valának, támada Kain Ábelre az ő atyjafiára, és [Máté 23,35. 1
Ján. 3,12. Júd. 1,11.] megölé őt.
^4.9
És monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel a te atyádfia? Ő pedig monda: Nem
tudom, avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának?
^4.10
Monda pedig <az Úr>: Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére [Zsid.
12,24.] kiált én hozzám a földről.
^4.11
Mostan azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az ő száját, hogy
befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedből.
^4.12
Mikor a földet míveled, ne adja az többé néked az ő termő erejét,
bujdosó és vándorló légy a földön.
^4.13
Akkor monda Kain az Úrnak: Nagyobb az én büntetésem, hogysem
elhordozhatnám.
^4.14
Ímé elűzöl engem ma e földnek színéről, és a te színed elől el kell
rejtőznöm; bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor akárki talál
reám, megöl engemet.
^4.15
És monda néki az Úr: Sőt inkább, aki megöléndi Kaint, hétszerte
megbüntettetik. És megbélyegzé az Úr Kaint, hogy senki meg ne ölje, a ki
rátalál.
^4.16
És elméne Kain az Úr színe elől, és letelepedék Nód földén, Édentől
keletre.
^4.17
És ismeré Kain az ő feleségét, az pedig fogada méhében, és szűlé
Hánókhot. És építe várost, és nevezé azt az ő fiának nevéről Hánókhnak.
^4.18
És lett Hánókhnak fia, Irád: És Irád nemzé Mekhujáelt: Mekhujáel pedig
nemzé Methusáelt, és Methusáel nemzé Lámekhet.
^4.19
Lámekh pedig vett magának két feleséget: az egyiknek neve Háda, a
másiknak neve Czilla.
^4.20
És szűlé Háda Jábált. Ez volt atyjok a sátorban-lakóknak, és a
barompásztoroknak.
^4.21
Az ő atyjafiának pedig Jubál vala neve: ez volt atyja minden lantosnak
és síposnak.
^4.22
Czilla pedig szűlé Tubálkaint, mindenféle réz- és vasszerszámok
kovácsolóját: és Tubálkain hugát, Nahamát.
^4.23
Akkor monda Lámekh az ő feleségeinek: Oh Háda és Czilla, hallgassatok
szómra, Lámekh feleségei, halljátok beszédem: embert öltem, mert
megsebzett; ifjat öltem, mert megütött.
^4.24
Ha [vers 15.] hétszeres a bosszú Kainért, hetvenhétszeres az Lámekhért.
^4.25
Ádám pedig ismét ismeré az ő feleségét, és az szűle néki fiat, és nevezé
annak nevét [rész 5,3.] Séthnek: mert adott <úgymond,> énnékem az Isten
más magot Ábel helyett, kit megöle Kain.
^4.26
Séthnek is született fia, és nevezé annak nevét Énósnak. Akkor kezdték
segítségül hívni az Úrnak nevét.
^5.1
Ez az Ádám nemzetségének könyve. A mely napon teremté Isten az [rész
1,26.9,6.] embert, Isten hasonlatosságára teremté azt.
^5.2
Férfiúvá [rész 1,27.] és asszonynyá teremté őket, és megáldá őket és
nevezé az ő nevöket Ádámnak, a mely napon teremtetének.
^5.3
Élt vala pedig Ádám száz harmincz esztendőt, és nemze <fiat> az ő képére
és hasonlatosságára és nevezé annak nevét Séthnek.
^5.4
És telének Ádám napjai, minekutánna [1 Krón. 1,1.] Séthet nemzette,
nyolczszáz esztendőre, és nemze fiakat és leányokat.
^5.5
És lőn Ádám egész életének ideje kilenczszáz harmincz esztendő; és
meghala.
^5.6
Éle pedig Séth száz öt esztendőt, és nemzé Énóst.
^5.7
És éle Séth, minekutánna Énóst nemzette, nyolczszáz hét esztendeig; és
nemze fiakat és leányokat.
^5.8
És lőn Séth egész életének ideje kilenczszáz tizenkét esztendő; és
meghala.
^5.9
Éle pedig Énós kilenczven esztendőt, és nemzé Kénánt.
^5.10
És éle Énós, minekutánna Kénánt nemzette, nyolczszáz tizenöt esztendeig,
és nemze fiakat és leányokat.
^5.11
És lőn Énós egész életének ideje kilenczszáz öt esztendő; és meghala.
^5.12
Éle pedig Kénán hetven esztendőt, és nemzé Mahalálélt.
^5.13
És éle Kénán, minekutánna Mahalálélt nemzette, nyolczszáz negyven
esztendeig; és nemze fiakat és leányokat.
^5.14
És lőn Kénán egész életének ideje kilenczszáz tíz esztendő; és meghala.
^5.15
Éle pedig Mahalálél hatvanöt esztendőt, és nemzé Járedet.
^5.16
És éle Mahalálél, minekutánna Járedet nemzette, nyolczszáz harmincz
esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
^5.17
És lőn Mahalálél egész életének ideje nyolczszáz kilenczvenöt esztendő;
és meghala.
^5.18
Éle pedig Járed száz hatvankét esztendőt, és nemzé Énókhot.
^5.19
És éle Járed, minekutánna Énókhot nemzette, nyolczszáz esztendőt; és
nemze fiakat és leányokat.
^5.20
És lőn Járed egész életének ideje kilenczszáz hatvankét esztendő; és
meghala.
^5.21
Éle pedig Énókh hatvanöt esztendőt, és nemzé Methuséláht.
^5.22
És járt [rész 6,9.17,1.] Énókh az Istennel, minekutánna Methuséláht
nemzette, háromszáz esztendeig; és nemze fiakat és leányokat.
^5.23
És lőn Énókh egész életének ideje háromszáz hatvanöt esztendő.
^5.24
És mivel Énókh Istennel járt [Zsid. 11,5.] vala; eltűnék, mert Isten
magához vevé.
^5.25
Éle pedig Methusélah száz nyolczvanhét esztendőt és nemzé Lámekhet.
^5.26
És éle Methusélah, minekutánna Lámekhet nemzette, hétszáz nyolczvankét
esztendőt; és nemze fiakat és leányokat.
^5.27
És lőn Methusélah egész életének ideje kilenczszáz hatvankilencz
esztendő; és meghala.
^5.28
Éle pedig Lámekh száz nyolczvankét esztendőt, és nemze fiat.
^5.29
És nevezé azt Noénak, mondván: Ez vígasztal meg minket munkálkodásunkban
s kezünk terhes fáradozásában e földön, melyet megátkozott az Úr.
^5.30
És éle Lámekh, minekutánna Noét nemzette, ötszáz kilenczvenöt esztendőt;
és nemze fiakat és leányokat.
^5.31
És lőn Lámekh egész életének ideje hétszázhetvenhét esztendő; és
meghala.
^5.32
És mikor Noé ötszáz esztendős volt, nemzé Noé Sémet, Khámot és Jáfetet.
^6.1
Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén, és leányaik
születének.
^6.2
És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és
vevének magoknak feleségeket [Máté 24,38. Luk. 17,27] mind azok közűl,
kiket megkedvelnek vala.
^6.3
És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő
test; legyen életének ideje száz húsz esztendő.
^6.4
Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az
Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok <gyermekeket>
szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves
emberek voltak.
^6.5
És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, [rész
8,21. Jer. 17,9. Máté 15,19.] és hogy szíve gondolatának minden alkotása
szüntelen csak gonosz.
^6.6
Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az
ő szívében.
^6.7
És monda az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek
színéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég
madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem.
^6.8
De Noé kegyelmet talála az Úr előtt.
^6.9
Noénak pedig ez a története: Noé igaz, tökéletes férfiú vala a vele
egykorúak között. Istennel jár vala Noé.
^6.10
És nemze Noé három fiat: Sémet, Khámot és Jáfetet.
^6.11
A föld pedig romlott vala Isten előtt és megtelék a föld
erőszakoskodással.
^6.12
Tekinte azért Isten a földre, és ímé meg vala romolva, mert minden test
[Zsolt. 14,2.3.] megrontotta vala az ő útát a földön.
^6.13
Monda azért Isten Noénak: Minden testnek vége elérkezett előttem,
mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általok: és ímé elvesztem
őket a földdel egybe.
^6.14
Csinálj magadnak bárkát gófer fából, rekesztékeket csinálj a bárkában,
és szurkozd meg belől és kivűl szurokkal.
^6.15
Ekképen csináld pedig azt: A bárka hoszsza háromszáz sing legyen, a
szélessége ötven sing, és a magassága harmincz sing.
^6.16
Ablakot csinálj a bárkán, és egy singnyire hagyd azt felülről; a bárka
ajtaját pedig oldalt csináld; alsó, közép, és harmad padlásúvá csináld
azt.
^6.17
Én pedig ímé özönvizet hozok a földre, hogy elveszessek minden testet, a
melyben élő lélek van az ég alatt; valami a földön van, elvész.
^6.18
De te veled szövetséget kötök, és bemégy a bárkába, te [1 Pét. 3,20. 2
Pét. 2,5] és a te fiaid, feleséged és a te fiaidnak feleségei teveled.
^6.19
És minden élőből, s minden testből, mindenből kettőt-kettőt vígy be a
bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak: hímek és nőstények
legyenek.
^6.20
A madarak közűl az ő nemök szerint, a barmok közűl az ő nemök szerint és
a földnek minden csúszó-mászó állatjai közűl az ő nemök szerint;
mindenből kettő-kettő menjen be hozzád, hogy életben maradjanak.
^6.21
Te pedig szerezz magadnak mindenféle eledelt, mely megehető, és
takarítsd be magadhoz, hogy neked is, azoknak is legyen eledelűl.
^6.22
És úgy cselekedék Noé; [Zsid. 11,7] a mint parancsolta vala néki Isten,
mindent akképen cselekedék.
^7.1
Monda az Úr Noénak: Menj be te, és egész házadnépe a bárkába: mert téged
láttalak [rész 6,9.] igaznak előttem ebben a nemzedékben.
^7.2
Minden tiszta baromból hetet-hetet vígy be, hímet és nőstényét; azokból
a barmokból pedig, a melyek nem tiszták, kettőt-kettőt, hímet és
nőstényét.
^7.3
Az égi madarakból is hetet-hetet, hímet és nőstényét, hogy magvok
maradjon az egész föld színén.
^7.4
Mert hét nap múlva esőt bocsátok a földre negyven nap és negyven éjjel;
és eltörlök a föld színéről minden állatot, melyet teremtettem.
^7.5
Cselekedék azért Noé mind a szerint, a mint az Úr néki megparancsolta
vala.
^7.6
Noé pedig hatszáz esztendős vala, mikor az özönvíz volt a földön.
^7.7
Beméne azért Noé [Máté 24,38. Luk. 17,27] és az ő fiai, az ő felesége,
és fiainak feleségei ő vele a bárkába, az özönvíz elől.
^7.8
A tiszta barmok közűl, és a tisztátalan barmok közűl, a madarak közűl,
és minden földön csúszó-mászó állat közűl,
^7.9
Kettő-kettő méne be Noéhoz a bárkába, hím és nőstény: a mint Isten
megparancsolta vala Noénak.
^7.10
Lőn pedig hetednapra, hogy megjöve az özönvíz a földre.
^7.11
Noé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, e hónap
tizenhetedik napján, felfakadának ezen a napon a nagy mélység minden
forrásai, és az ég csatornái megnyilatkozának.
^7.12
És esék az eső a földre negyven nap és negyven éjjel.
^7.13
Ugyanezen a napon ment vala be Noé és Sém és Khám és Jáfet, Noénak fiai,
és Noé felesége és az ő fiainak három felesége velök együtt a bárkába.
^7.14
Ők, és minden vad az ő neme szerint és minden barom az ő neme szerint és
minden csúszó-mászó állat, mely csúsz-mász a földön, az ő neme szerint
és minden repdeső állat az ő neme szerint, minden madár, minden szárnyas
állat.
^7.15
Kettő-kettő méne be Noéhoz a bárkába minden testből, melyben élő lélek
vala.
^7.16
A melyek pedig bemenének, hím és nőstény méne be minden testből, a mint
parancsolta vala Isten őnéki: és az Úr bezára utána <az> <ajtót>.
^7.17
Mikor az özönvíz negyven napig volt a földön, annyira nevekedének a
vizek, hogy felveheték a bárkát, és az felemelkedék a földről.
^7.18
A vizek pedig áradának és egyre nevekedének a földön, és a bárka jár
vala a víz színén.
^7.19
Azután a vizek felette igen nagy erőt vevének a földön, és a legmagasabb
hegyek is mind elboríttatának, melyek az egész ég alatt valának.
^7.20
Tizenöt singgel nevekedének a vizek feljebb, minekutánna a hegyek
elboríttattak vala.
^7.21
És oda vesze minden földön járó test, madár, barom, vad, és a földön
nyüzsgő minden csúszó-mászó állat; és [Máté 24,39. Luk. 17,27.] minden
ember.
^7.22
Mindaz, a minek orrában élő lélek lehellete vala, a szárazon valók közűl
mind meghala.
^7.23
És eltörle <az Isten> minden állatot, a mely a föld színén vala, az
embertől a baromig, a csúszó-mászó állatig, és az égi madárig; mindenek
eltöröltetének a földről; és [2 Pét. 2,5.] csak Noé marada meg, és azok
a kik vele valának a bárkában.
^7.24
És erőt vevének a vizek a földön, száz ötven napig.
^8.1
Megemlékezék pedig az Isten Noéról, és minden vadról, minden baromról,
mely ő vele a bárkában vala: és szelet bocsáta az Isten a földre, és a
vizek megapadának.
^8.2
És bezárulának a mélység forrásai s az ég csatornái; és megszűnt az eső
az égből.
^8.3
És elmenének a vizek a földről folyton fogyván, és száz ötven nap mulva
megfogyatkozának a vizek.
^8.4
A bárka pedig a hetedik hónapban, a hónak tizenhetedik napján,
megfeneklett az Ararát hegyén.
^8.5
A vizek pedig folyton fogyának a tizedik hónapig; a tizedikben, a hó
első napján meglátszának a hegyek csúcsai.
^8.6
És lőn negyven nap múlva, kinyitá Noé a bárka ablakát, melyet csinált
vala.
^8.7
És kibocsátá a hollót, és az elrepűlt, meg visszaszállt, míg a vizek a
földről felszáradának.
^8.8
Kibocsátá a galambot is, hogy meglássa, vajjon elfogytak-é a vizek a
föld színéről.
^8.9
De a galamb nem talála lábainak nyugvóhelyet és visszatére ő hozzá a
bárkába, mert víz vala az egész föld színén; ő pedig kezét kinyujtá,
megfogá, és bévevé azt magához a bárkába.
^8.10
És várakozék még másik hét napig, és ismét kibocsátá a galambot a
bárkából.
^8.11
És megjöve ő hozzá a galamb estennen, és ímé leszakasztott olajfalevél
vala annak szájában. És megtudá Noé, hogy elapadt a víz a földről.
^8.12
És ismét várakozék még másik hét napig, és kibocsátá a galambot, és az
nem tére többé ő hozzá vissza.
^8.13
És lőn a hatszáz egyedik esztendőben, az első hónak első napján,
felszáradának a vizek a földről, és elfordítá Noé a bárka fedelét, és
látá, hogy ímé megszikkadt a földnek színe.
^8.14
A második hónapban pedig, a hónak huszonhetedik napján megszárada a
föld.
^8.15
És szóla az Isten Noénak, mondván:
^8.16
Menj ki a bárkából te és a te feleséged, a te fiaid, és a te fiaid
feleségei te veled.
^8.17
Minden vadat, mely veled van, minden testből, madarat, barmot, és minden
földön csúszó-mászó állatot vígy ki magaddal, hogy nyüzsögjenek a
földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön.
^8.18
Kiméne azért Noé és az ő fiai, az ő felesége, és az ő fiainak feleségei
ő vele.
^8.19
Minden állat, minden csúszó-mászó, minden madár, minden a mi mozog a
földön, kijöve a bárkából az ő neme szerint.
^8.20
És oltárt építe Noé az Úrnak, és vőn minden tiszta állatból és minden
tiszta madárból, és áldozék égőáldozattal az oltáron.
^8.21
És megérezé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr az ő szívében: Nem
átkozom meg többé a földet az emberért, mert [rész 6,5. Ésa. 54,9. Máté
15,19.] az ember szívének gondolatja gonosz az ő ifjúságától fogva; és
többé nem vesztem el mind az élő állatot, mint cselekedtem.
^8.22
Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és
tél, nap és éjszaka [Jer. 33,20.25.] meg nem szünnek.
^9.1
Azután megáldá Isten Noét és az ő fiait, és azt mondá nékik:
Szaporodjatok [rész 1,28.8,17.] és sokasodjatok, és töltsétek be a
földet.
^9.2
És féljen és rettegjen tőletek a földnek minden állatja az égnek minden
madara: minden a mi nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala
kezetekbe adatott;
^9.3
Minden mozgó állat, a mely él legyen nektek eledelűl; a mint a zöld
fűvet, nektek [rész 1,29.] adtam mindazokat.
^9.4
Csak a húst az őt elevenítő [3 Móz. 17,14. 5 Móz. 12,23.] vérrel meg ne
egyétek.
^9.5
De a ti véreteket, a melyben van a ti éltetek, [2 Móz. 21,12.28. 3 Móz.
24,17.] számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképen az
embertől, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét.
^9.6
A ki [Máté 26,52. Jel. 13,10.] ember-vért ont, annak vére ember által
ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert.
^9.7
Ti pedig [rész 1,28.8,17.] szaporodjatok és sokasodjatok, nyüzsögjetek a
földön és sokasodjatok azon.
^9.8
És szóla az Isten Noénak és vele az ő fiainak, mondván:
^9.9
Én pedig ímé [Ésa. 54,9.] szövetséget szerzek ti veletek és a ti
magvatokkal ti utánnatok.
^9.10
És minden élő állattal, mely veletek van: madárral, barommal, minden
mezei vaddal, mely veletek van; mindattól kezdve a mi a bárkából kijött,
a földnek minden vadjáig.
^9.11
Szövetséget kötök ti veletek, hogy soha ezután el nem vész özönvíz miatt
minden test; és soha sem lesz többé özönvíz a földnek elvesztésére.
^9.12
És monda az Isten: Ez a jele a szövetségnek, melyet én örök időkre
szerzek közöttem és ti köztetek, és minden élő állat között, mely ti
veletek van:
^9.13
Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz jele a szövetségnek
közöttem és a föld között.
^9.14
És lészen, hogy mikor felhővel borítom be a földet, meglátszik az ív a
felhőben.
^9.15
És megemlékezem az én szövetségemről, mely van én közöttem és ti
közöttetek, és minden testből való élő állat között; és nem lesz többé a
víz özönné minden testnek elvesztésére.
^9.16
Azért legyen tehát az ív a felhőben, hogy lássam azt és megemlékezzem az
örökkévaló szövetségről Isten között és minden testből való élő állat
között, mely a földön van.
^9.17
És monda Isten Noénak: Ez ama szövetségnek jele, melyet szerzettem én
közöttem és minden test között, mely a földön van.
^9.18
Valának pedig Noé fiai, kik a bárkából kijöttek vala: Sém és Khám és
Jáfet. Khám pedig Kanaánnak atyja.
^9.19
Ezek hárman a Noé fiai s ezektől népesedék meg az egész föld.
^9.20
Noé pedig földmívelő kezde lenni, és szőlőt ültete.
^9.21
És ivék a borból, s megrészegedék, és meztelenen vala sátra közepén.
^9.22
Khám pedig, Kanaánnak atyja, meglátá az ő atyjának mezítelenségét, és
hírűl adá künnlevő két testvérének.
^9.23
Akkor Sém és Jáfet ruhát ragadván, azt mindketten vállokra veték, és
háttal menve takarák be atyjok mezítelenségét; s arczczal hátra meg sem
láták atyjok mezítelenségét.
^9.24
Hogy felserkene Noé mámorából, és megtudá a mit vele az ő kisebbik fia
cselekedett vala:
^9.25
Monda: Átkozott Kanaán! Szolgák szolgája [Józs. 17,13. Bir. 1,28.]
legyen atyjafiai közt.
^9.26
Azután monda: Áldott az Úr, Sémnek Istene, néki légyen szolgája Kanaán!
^9.27
Terjeszsze ki Isten Jáfetet, lakozzék Sémnek sátraiban; légyen néki
szolgája a Kanaán!
^9.28
Éle pedig Noé az özönvíz után háromszáz ötven esztendeig.
^9.29
És vala Noé egész életének ideje kilenczszáz ötven esztendő; és meghala.
^10.1
Ez pedig a Noé fiainak, Sémnek, Khámnak és Jáfetnek nemzetsége; és fiaik
születének az özönvíz után.
^10.2
Jáfetnek [1 Krón. 1,5.] fiai: Gómer, Mágog, Madai, Jáván, Thubál, Mésekh
és Thirász.
^10.3
A Gómer fiai pedig: Askhenáz, Rifáth, és Tógármah.
^10.4
Jávánnak pedig fiai: Elisah, Thársis, Kitthim és Dodánim.
^10.5
Ezekből váltak ki a szigetlakó népek az ő országaikban, mindenik a maga
nyelve, családja és nemzetsége szerint.
^10.6
Khámnak pedig fiai: [1 Krón. 1,8.] Khús, Miczráim, Pút és Kanaán.
^10.7
Khúsnak pedig fiai: Széba, Hávilah, Szábthah, Rahmáh, Szabthékah.
Rahmáhnak pedig fiai: Séba és Dédán.
^10.8
Khús nemzé [1 Krón. 1,10.] Nimródot is; ez kezde hatalmassá lenni a
földön.
^10.9
Ez hatalmas vadász vala az Úr előtt, azért mondják: Hatalmas vadász az
Úr előtt, mint Nimród.
^10.10
Az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh a Sineár
földén.
^10.11
E földről ment aztán Assiriába, és építé Ninivét, Rekhoboth városát, és
Kaláht.
^10.12
És Reszent Ninivé között és Kaláh között: ez az a nagy város.
^10.13
Miczráim pedig nemzé: Lúdimot, Anámimot, Lehábimot és Naftukhimot.
^10.14
Pathruszimot és Kaszlukhimot, a honnan a Filiszteusok származtak, és
Kafthorimot.
^10.15
Kanaán pedig nemzé Czídont, az ő elsőszülöttét, és Khétet.
^10.16
Jebuzeust, Emorreust, és Girgazeust.
^10.17
Khivveust, Harkeust, és Szineust.
^10.18
Arvadeust, Czemareust, Hamatheust. És azután elszéledének a Kananeusok
nemzetségei.
^10.19
Vala pedig a Kananeusok határa, Czídonból Gérár felé menve Gázáig;
Sodoma, Gomora, Ádmáh, és Czeboim felé menve Lésáig.
^10.20
Ezek a Khám fiai családjok, nyelvök, földjök s nemzetségök szerint.
^10.21
Sémnek is lettek gyermekei; a ki Héber minden fiainak atyja, Jáfetnek
testvérbátyja vala.
^10.22
Sém [1 Krón. 1,17.] fiai: Élám, Assur, Arpaksád, Lúd és Arám.
^10.23
Arámnak fiai pedig: Úcz, Húl, Gether és Más.
^10.24
Arpaksád [1 Krón. 1,18.] pedig nemzé Séláht, Séláh pedig Hébert.
^10.25
Hébernek is lett két fia: Az egyiknek neve Péleg, mivelhogy az ő
idejében osztatott el a föld; testvérének pedig neve Joktán.
^10.26
Joktán pedig nemzé Almodádot, Sélefet, Haczarmávethet és Jerákhot.
^10.27
Hadórámot, Úzált és Dikláth.
^10.28
Obált, Abimáélt és Sébát.
^10.29
Ofirt, Havilát és Jóbábot. Ezek mind a Joktán fiai.
^10.30
És vala ezeknek lakása, Mésától fogva Séfárba menve a napkeleti
hegyekig.
^10.31
Ezek a Sém fiai családjok, nyelvök, földjök és nemzetségök szerint.
^10.32
Ezek a Noé fiainak családjai az ő nemzetségeik szerint, az ő népeik
között, és ezektől szaporodának el a népek a földön, az özönvíz után.
^11.1
Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala.
^11.2
És lőn mikor kelet felől elindultak vala, Sineár földén egy síkságot
találának és ott letelepedének.
^11.3
És mondának egymásnak: Jertek, vessünk téglát és égessük ki jól; és lőn
nékik a tégla kő gyanánt, a szurok pedig ragasztó gyanánt.
^11.4
És mondának: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek
teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne
széledjünk az egész földnek színén.
^11.5
Az Úr pedig leszálla, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet építenek
vala az emberek fiai.
^11.6
És monda az Úr: Ímé e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának
ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek
mindent, a mit elgondolnak magukban.
^11.7
Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvöket, hogy meg ne értsék
egymás beszédét.
^11.8
És elszéleszté őket onnan az Úr az egész földnek színére; és megszűnének
építeni a várost.
^11.9
Ezért nevezék annak nevét Bábelnek; mert ott zavará össze az Úr az egész
föld nyelvét, és onnan széleszté el őket az Úr az egész földnek színére.
^11.10
Ez [1 Krón. 1,17.] a Sém nemzetsége: Sém száz esztendős korában nemzé
Arpaksádot, két esztendővel az özönvíz után.
^11.11
És éle Sém, minekutánna nemzette Arpaksádot, ötszáz esztendeig és nemze
fiakat és leányokat.
^11.12
Arpaksád pedig harminczöt esztendős vala, és nemzé Séláht.
^11.13
És éle Arpaksád, minekutánna nemzette Séláht, négyszáz három esztendeig,
és nemze fiakat és leányokat.
^11.14
Séláh pedig harmincz esztendős vala, és nemzé Hébert.
^11.15
És éle Séláh, minekutánna nemzé Hébert, négyszáz három esztendeig, és
nemze fiakat és leányokat.
^11.16
Héber pedig harmincznégy esztendős vala és nemzé [1 Krón. 1,19.]
Péleget.
^11.17
És éle Héber, minekutánna nemzé Péleget, négyszáz harmincz esztendeig,
és nemze fiakat és leányokat.
^11.18
Péleg pedig harmincz esztendős vala, és nemzé Réut.
^11.19
És éle Péleg, minekutánna nemzé Réut, kétszáz kilencz esztendeig, és
nemze fiakat és leányokat.
^11.20
Réu pedig harminczkét esztendős vala, és nemzé Sérugot.
^11.21
És éle Réu, minekutánna nemzé Sérugot, kétszáz hét esztendeig és nemze
fiakat és leányokat.
^11.22
Sérug pedig harmincz esztendős vala, és nemzé Nákhort.
^11.23
És éle Sérug, minekutánna nemzé Nákhort, kétszáz esztendeig, és nemze
fiakat és leányokat.
^11.24
Nákhor pedig huszonkilencz esztendős vala, és nemzé Thárét.
^11.25
És éle Nákhor, minekutánna nemzé Thárét, száz tizenkilencz esztendeig,
és nemze fiakat és leányokat.
^11.26
Tháré pedig hetven esztendős vala, és nemzé Ábrámot, Nákhort, Háránt.
^11.27
Ez a Tháré nemzetsége: Tháré nemzé Ábrámot, Nákhort és Háránt. Hárán
pedig nemzé Lótot.
^11.28
Meghala pedig Hárán, az ő atyjának Thárénak szemei előtt, az ő
születésének földjén, Úr-Kaszdimban.
^11.29
Ábrám pedig és Nákhor vőnek magoknak feleséget: az Ábrám feleségének
neve Szárai; a Nákhor feleségének neve Milkhah, Háránnak Milkhah
atyjának és Jiszkáh atyjának leánya.
^11.30
Szárai pedig magtalan vala; nem vala néki gyermeke.
^11.31
És felvevé Tháré Ábrámot [Józs. 24,3. Nehem. 9,7. Csel. 7,4.] az ő fiát,
és Lótot, Háránnak fiát, az ő unokáját, és Szárait, az ő menyét,
Ábrámnak az ő fiának feleségét, és kiindulának együtt Úr-Kaszdimból,
hogy Kanaán földére menjenek. És eljutának Háránig, és ott
letelepedének.
^11.32
Vala pedig Tháré kétszáz öt esztendős, és meghala Tháré Háránban.
^12.1
És monda az Úr [Csel. 7,3. Zsid. 11,8.9.] Ábrámnak: Eredj ki a te
földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre,
a melyet én mutatok néked.
^12.2
És nagy nemzetté [Józs. 24,3.] tészlek, és megáldalak téged, és
felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz.
^12.3
És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki téged átkoz, megátkozom
azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei. [rész 18,18.
Ésa. 51,2. Csel. 3,25. Gal. 3,8.]
^12.4
És kiméne Ábrám, a mint az Úr mondotta vala néki, és Lót is kiméne ő
vele: Ábrám pedig hetvenöt esztendős vala, mikor kiméne Háránból.
^12.5
És felvevé Ábrám az ő feleségét Szárait, és Lótot, az ő atyjafiának
fiát, és minden szerzeményöket, a melyet szereztek vala, és a
cselédeket, a kikre Háránban tettek vala szert, és elindulának, hogy
Kanaán földére menjenek, és el is jutának a Kanaán földére.
^12.6
És általméne Ábrám a földön mind Sikhem vidékéig, Móréh tölgyeséig.
Akkor Kananeusok valának azon a földön.
^12.7
És megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: A te magodnak adom ezt a
földet. És <Ábrám> oltárt építe ott az Úrnak; a ki megjelent vala néki.
^12.8
Onnan azután a hegység felé méne Bétheltől keletre és felüté sátorát:
Béthel vala nyugatra, Hái pedig keletre, és ott oltárt építe az Úrnak,
és segítségűl hívá az Úr nevét.
^12.9
És tovább költözék Ábrám; folyton délfelé húzódván.
^12.10
Azonban éhség lőn az országban, és Ábrám aláméne Égyiptomba, hogy ott
tartózkodjék, mert nagy vala az éhség az országban.
^12.11
És lőn mikor közel vala, hogy bemenjen Égyiptomba, monda feleségének
Szárainak: Ímé tudom, hogy szép ábrázatú asszony vagy.
^12.12
Azért mikor meglátnak téged az égyiptomiak, majd azt mondják: felesége
ez; és engem megölnek, téged pedig életben tartanak.
^12.13
Mondd <azért,> kérlek, <hogy> húgom vagy; hogy jól legyen dolgom [rész
20,2.26,7.] miattad, s életben maradjak te éretted.
^12.14
És lőn mikor Ábrám Égyiptomba érkezék, láták az égyiptomiak az asszonyt,
hogy az nagyon szép.
^12.15
Mikor megláták őt a Faraó főemberei, magasztalák a Faraó előtt és
elvivék az asszonyt a Faraó udvarába.
^12.16
És jól tőn érette Ábrámmal, és valának juhai, ökrei, szamarai, szolgái,
szolgálói, nőstényszamarai és tevéi.
^12.17
De megveré az Úr a Faraót és az ő házát nagy csapásokkal, Száraiért,
Ábrám feleségéért.
^12.18
Hívatá azért a Faraó Ábrámot és monda: Miért mívelted ezt velem? Miért
nem mondottad meg énnékem, hogy ez néked feleséged?
^12.19
Miért mondottad: Húgom ő; azért vevém magamnak feleségűl. Most már imhol
a te feleséged, vedd magadhoz és menj el.
^12.20
És parancsola felőle a Faraó némely embereknek, a kik elbocsáták őtet és
az ő feleségét, és mindenét a mije vala.
^13.1
Feljöve azért Ábrám Égyiptomból, ő és az ő felesége, és mindene valamije
vala, és Lót is ő vele, a déli tartományba.
^13.2
Ábrám pedig igen gazdag vala barmokkal, ezüsttel és aranynyal.
^13.3
És méne helyről helyre délfelől mind Béthelig, oda a hol először vala az
ő sátora, Béthel és Hái között.
^13.4
Annak az oltárnak helyére, [rész 12,8.] melyet ott elsőben készített
vala: és segítségűl hívá ott Ábrám az Úrnak nevét.
^13.5
Lótnak is pedig, a ki Ábrámmal jár vala, valának juhai, ökrei és
sátorai.
^13.6
És nem bírá meg őket az a föld, hogy együtt lakjanak, mert sok jószáguk
vala, és nem lakhatának együtt.
^13.7
Versengés is támada az Ábrám barompásztorai között, és a Lót
barompásztorai között; és a Kananeusok és a Perizeusok is ott laknak
vala akkor azon a földön.
^13.8
Monda azért Ábrám Lótnak: Ne legyen versengés közöttem és közötted, se
az én pásztoraim között és a te pásztoraid között: hiszen atyafiak
vagyunk.
^13.9
Avagy nincsen-é előtted mind az egész föld? Válj el kérlek, tőlem; ha te
balra tartasz, én jobbra megyek; ha te jobbra menéndesz, én balra térek.
^13.10
Felemelé azért Lót az ő szemeit, és látá, hogy a Jordán egész melléke
bővizű föld; mert minekelőtte elvesztette volna az Úr Sodomát és
Gomorát, mind Czoárig olyan vala az, mint az Úr kertje, mint Égyiptom
földe.
^13.11
És választá Lót magának a Jordán egész mellékét, és elköltözék Lót kelet
felé: és elválának egymástól.
^13.12
Ábrám lakozik vala a Kanaán földén, Lót pedig lakozik vala a <Jordán-
>melléki városokban, és sátoroz vala Sodomáig.
^13.13
Sodoma [Ezék. 16,49.] lakosai pedig nagyon gonoszok és bűnösök valának
az Úr előtt.
^13.14
Az Úr pedig monda Ábrámnak, minekutánna elválék tőle Lót: Emeld fel
szemeidet és tekints arról a helyről, a hol vagy, északra, délre,
keletre és nyugotra.
^13.15
Mert [rész 12,7. rész 15,18.26,4 5 Móz. 34,4. Csel. 7,4.5.] mind az
egész földet, a melyet látsz, néked adom, és a te magodnak örökre.
^13.16
És [Róm. 4,17. Zsid. 11,12.] olyanná tészem a te magodat, mint a földnek
pora, hogyha valaki megszámlálhatja a földnek porát, a te magod is
megszámlálható lesz.
^13.17
Kelj fel, járd be ez országot hosszában és széltében: mert néked adom
azt.
^13.18
Elébb mozdítá azért sátorát Ábrám, és elméne, és lakozék Mamré
tölgyesében, mely Hebronban van, és oltárt építe ott az Úrnak.
^14.1
Lőn pedig Amrafelnek, Sineár királyának és Ariókhnak, Elászár
királyának, Khédorlaomernek, Élám királyának, és Thidálnak, a Góim
királyának napjaiban:
^14.2
Hadat indítának <ezek> Bera, Sodoma királya ellen, Birsa, Gomora királya
ellen, Sináb, Admáh királya ellen, Seméber, Czeboim királya ellen és
Bélah, azaz Czoár királya ellen.
^14.3
Mind ezek a Sziddim völgyében egyesűlének; ez a Sóstenger.
^14.4
Tizenkét esztendeig szolgálták vala Khédorlaomert, és a tizenharmadik
esztendőben ellene támadtak vala.
^14.5
A tizennegyedik esztendőben pedig eljöve Khédorlaomer, és a királyok, a
kik ő vele <valának>, és megverék a Refeusokat Asztheroth Kárnajimban,
és a Zuzeusokat Hámban, és az [5 Móz. 2,10.11.] Emeusokat Sávé-
Kirjáthajimban.
^14.6
És a [5 Móz. 2,12.22.] Horeusokat az ő hegyökön, a Seiren, egész Él-
Páránig, mely a puszta mellett van.
^14.7
És megtérének s menének Hén Mispátba, azaz Kádesbe, és elpusztíták az
Amálekiták egész mezőségét, és az Emoreusokat is, kik laknak vala
Háczaczon-Thámárban.
^14.8
Kiméne tehát Sodoma királya, Gomora királya, Admáh királya, Czeboim
királya, és Bélah, azaz Czoár királya, és megütközének azokkal a Sziddim
völgyében:
^14.9
Khédorlaomerrel, Élám királyával, és Thidállal, Gójim királyával,
Amráfellel, Sineár királyával, és Ariókhkal, Elászár királyával: négy
király öt ellen.
^14.10
A Siddim völgye pedig tele vala szurok-forrásokkal. És megfutamodának
Sodoma és Gomora királyai, és azokba esének: a megmaradottak pedig a
hegységbe futának.
^14.11
És elvivék Sodomának és Gomorának minden jószágát és minden eleségét; és
elmenének.
^14.12
Elvivék Lótot is az Ábrám atyjafiának fiát jószágostól együtt, és
elmenének; mert Lót Sodomában lakik vala.
^14.13
Eljöve pedig egy menekűlt és hírűl hozá a héber Ábrámnak, a ki lakik
vala az Emoreus Mamrénak, Eskol atyjafiának és Áner atyjafiának
tölgyesében, a kik meg Ábrámnak szövetségesei valának.
^14.14
A mint meghallá Ábrám, hogy az ő atyjafia fogságba esett, felfegyverzé
házában nevekedett háromszáz tizennyolcz próbált legényét és üldözve
nyomula Dánig.
^14.15
És csapatokra oszolván ellenök éjszaka ő és szolgái, megveré őket, és
űzé őket mind Hóbáig, a mely Damaskustól balra esik.
^14.16
És visszahozá mind a jószágot; Lótot is, az ő atyjafiát jószágával egybe
visszahozá, meg az asszonyokat és a népet.
^14.17
Minekutánna pedig visszatért Khédorlaomernek és a vele volt királyoknak
megveréséből, kiméne ő elébe Sodomának királya a Sáve völgyébe, azaz a
király völgyébe.
^14.18
Melkhisédek [Zsid. 7,1.2.3.] pedig Sálem királya, kenyeret és bort hoza;
ő pedig a Magasságos Istennek papja vala.
^14.19
És megáldá őt, és monda: Áldott legyen Ábrám a Magasságos Istentől, ég
és föld teremtőjétől.
^14.20
Áldott a Magasságos Isten, a ki kezedbe adta ellenségeidet. És tizedet
ada [Zsid. 7,2.4.6.] néki mindenből.
^14.21
És monda Sodoma királya Ábrámnak: Add nékem a népet, a jószágot pedig
vedd magadnak.
^14.22
És monda Ábrám Sodoma királyának: Felemeltem az én kezemet az Úrhoz, a
Magasságos Istenhez, ég és föld teremtőjéhez:
^14.23
Hogy én egy fonalszálat, vagy egy sarukötőt sem veszek el mindabból, a
mi a tiéd, hogy ne mondjad: Én gazdagítottam meg Ábrámot.
^14.24
Semmi egyebet, csupán a legények élelmét, és ama férfiak részét, kik én
velem eljöttek volt: Áner, Eskhol, Mamré, ők vegyék ki az ő részöket.
^15.1
E dolgok után lőn az Úr beszéde Ábrámhoz [Zsolt. 18,3. Ésa 41,10.]
látomásban, mondván: Ne félj Ábrám: én paizsod vagyok tenéked, a te
jutalmad felette igen bőséges.
^15.2
És monda Ábrám: Uram Isten, mit adnál énnékem, holott én magzatok nélkűl
járok, és az, a kire az én házam száll, a Damaskusbeli Eliézer?
^15.3
És monda Ábrám: Ímé énnékem nem adtál magot, és ímé az én házam
szolgaszülöttje lesz az én örökösöm.
^15.4
És ímé szóla az Úr ő hozzá, mondván: Nem ez lesz a te örökösöd: hanem a
ki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd.
^15.5
És kivivé őt, és monda: [Róm. 4,18.] Tekints fel az égre, és számláld
meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; - és monda nékie: Így
lészen a te magod.
^15.6
És [Róm. 4,3. Jak. 2,23.] hitt az Úrnak és tulajdoníttaték az őnéki
igazságul.
^15.7
És monda néki: Én vagyok az Úr, ki téged kihoztalak Úr-Kaszdimból, hogy
néked adjam e földet, örökségedűl.
^15.8
És monda: Uram Isten, miről tudhatom meg, hogy öröklöm azt?
^15.9
És felele néki: Hozz nékem egy három esztendős üszőt, egy három
esztendős kecskét, és egy három esztendős kost, egy gerliczét és egy
galambfiat.
^15.10
Elhozá azért mind ezeket, és kétfelé hasítá azokat, és mindeniknek fele
<részét> a másik fele <része> átellenébe helyezteté; de a madarakat nem
hasította vala kétfelé.
^15.11
És ragadozó madarak szállának e húsdarabokra, de Ábrám elűzi vala
azokat.
^15.12
És lőn naplementekor, mély álom lepé meg Ábrámot, és ímé rémülés és nagy
setétség szálla ő reá.
^15.13
És monda <az> <Úr> Ábrámnak: [Csel. 7,6. 2 Móz 12,40.] Tudván tudjad,
hogy a te magod jövevény lesz a földön, mely nem övé, és szolgálatra
szorítják, és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig.
^15.14
De azt a népet, melyet szolgálnak, szintén megítélem én, és [2 Móz.
3,22.11,2.3.12,35.36.] annakutánna kijőnek nagy gazdagsággal.
^15.15
Te [rész 25,7.9] pedig elmégy a te atyáidhoz békességgel, eltemettetel
jó vénségben.
^15.16
Csak [2 Móz. 12,40] a negyedik nemzedék tér meg ide; mert az Emoreusok
gonoszsága még nem tölt be.
^15.17
És mikor a nap leméne és setétség lőn, ímé egy füstölgő kemencze, és
tüzes fáklya, mely általmegyen vala a húsdarabok között.
^15.18
E napon kötött az Úr [rész 12,7.13,15.26,4. 5 Móz. 34,4 2 Krón. 9,26.]
szövetséget Ábrámmal, mondván: A te magodnak adom ezt a földet
Égyiptomnak folyóvizétől fogva, a nagy folyóig, az Eufrátes folyóvízig.
^15.19
A Keneusokat, Kenizeusokat, és a Kadmoneusokat.
^15.20
A Hittheusokat, Perizeusokat, és a Refeusokat.
^15.21
Az Emoreusokat, Kananeusokat, Girgazeusokat, és a Jebuzeusokat.
^16.1
És Szárai, az Ábrám felesége nem szűle néki; de vala néki egy
Égyiptomból való szolgálója, kinek neve Hágár vala.
^16.2
Monda azért Szárai Ábrámnak: Ímé az Úr bezárolta az én méhemet, hogy ne
szűljek: kérlek, menj be az én szolgálómhoz, talán az által megépülök;
és engede Ábrám a Szárai szavának.
^16.3
Vevé tehát Szárai, Ábrám felesége az Égyiptombeli Hágárt, az ő
szolgálóját, tíz esztendővel azután, hogy Ábrám a Kanaán földén
letelepedék, és adá azt Ábrámnak az ő férjének feleségül.
^16.4
És béméne Hágárhoz, és az fogada az ő méhében; ez pedig a mint látta,
hogy terhes, nem vala becsülete az ő asszonyának ő előtte. [Péld. 30,21-
23.]
^16.5
Monda azért Szárai Ábrámnak: Bántódásom van miattad. Én adtam öledbe
szolgálómat, és mivelhogy látja, hogy teherbe esett, nincsen előtte
becsületem. Tegyen ítéletet az Úr én közöttem és te közötted.
^16.6
És monda Ábrám Szárainak: Ímé a te szolgálód kezedben van, azt tedd vele
a mit jónak látsz. Nyomorgatja vala azért Szárai, és az elfuta ő előle.
^16.7
És találá őt az Úrnak angyala egy forrásnál a pusztában, annál a
forrásnál, a mely a Súrba menő úton van.
^16.8
És monda: Hágár, Szárai szolgálója! honnan jössz és hová mégy? És az
monda: Az én asszonyomnak, Szárainak színe elől futok én.
^16.9
Akkor monda néki az Úr angyala: Térj meg a te asszonyodhoz, és alázd meg
magad az ő kezei alatt.
^16.10
És monda néki az Úrnak angyala: Felettébb megsokasítom a te magodat,
hogy sokasága miatt megszámlálható se legyen.
^16.11
És monda néki az Úrnak angyala: Ímé te terhes vagy, és szűlsz fiat; és
nevezd nevét Ismáelnek, mivelhogy meghallá Isten a te nyomorúságodat.
^16.12
Az pedig vadtermészetű ember lesz: az ő keze mindenek ellen, és mindenek
keze ő ellene; és minden ő atyjafiának ellenébe üti fel sátorát.
^16.13
És nevezé Hágár az Úrnak nevét, a ki ő vele szólott vala: Te vagy a
látomás Istene. Mert monda: Avagy nem e helyen láttam a látomás után?
^16.14
Annakokáért nevezé azt a [rész 24,62.25,11] forrást Lakhai Rói
forrásának; ott van Kádes és Béred között.
^16.15
És fiat szűle [Gal. 4,22.] Hágár Ábrámnak, és nevezé Ábrám az ő fiának
nevét, a kit Hágár szűl vala néki, Ismáelnek.
^16.16
Ábrám pedig nyolczvanhat esztendős vala, a mikor Hágár Ismáelt szűlé
Ábrámnak.
^17.1
Mikor Ábrám kilenczvenkilencz esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak,
és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, [rész 6,9] járj én előttem,
és légy tökéletes.
^17.2
És megkötöm [2 Móz. 2,24.6,4] az én szövetségemet én közöttem és te
közötted: és felette igen megsokasítlak téged.
^17.3
És arczára borúla Ábrám; az Isten pedig szóla őnéki, mondván:
^17.4
A mi engem illet, imhol az én szövetségem te veled, hogy [Róm. 4,17.]
népek sokaságának atyjává leszesz.
^17.5
És ne neveztessék ezután a te neved Ábrámnak, hanem legyen a te neved
Ábrahám, mert népek sokaságának atyjává teszlek téged.
^17.6
És felette igen megsokasítalak téged; és népekké teszlek, és királyok is
származnak tőled.
^17.7
És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te
utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségűl, hogy
legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad.
^17.8
És adom tenéked és a te magodnak te utánnad a te bujdosásod földét,
Kanaánnak egész földét, örök birtokul; és Istenök lészek nékik.
^17.9
Annakfelette monda Isten Ábrahámnak: Te pedig az én szövetségemet
megőrizzed, te és a te magod te utánad az ő nemzedékei szerint.
^17.10
Ez <pedig> az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok én közöttem és
ti közöttetek, és a te utánnad való magod között: minden férfi [3 Móz.
12,3. Ján. 7,22.] körűlmetéltessék nálatok.
^17.11
És metéljétek körűl a ti férfitestetek bőrének elejét, [Csel. 7,8. Róm.
4,11.] és az lesz az én közöttem és ti közöttetek való szövetségnek
jele.
^17.12
Nyolcznapos [3 Móz. 12,3. Luk. 2,21.] korában körűlmetéltessék nálatok
minden férfigyermek nemzedékeiteknél; akár háznál született, akár pénzen
vásároltatott valamely idegentől, a ki nem a te magodból való.
^17.13
Körűlmetéltetvén körűlmetéltessék a házadban született és a pénzeden
vett; és örökkévaló szövetségűl lesz az én szövetségem a ti testeteken.
^17.14
A körűlmetéletlen férfi pedig, a ki körűl nem metélteti az ő
férfitestének bőrét, az ilyen lélek kivágattatik az ő népe közűl, <mert>
felbontotta az én szövetségemet.
^17.15
És monda Isten Ábrahámnak: Szárainak, a te feleségednek nevét ne nevezd
Szárainak, mert Sára az ő neve.
^17.16
És megáldom őt, és fiat is adok ő tőle néked, és megáldom, hogy legyen
népekké; nemzetek királyai származzanak ő tőle.
^17.17
Ekkor arczára borúla Ábrahám, és nevete és gondolá az ő szívében: vajjon
száz esztendős embernek lesz-é gyermeke? avagy Sára kilenczven esztendős
lévén, szűlhet-é?
^17.18
És monda Ábrahám az Istennek: Vajha Ismáel élne te előtted.
^17.19
Az Isten pedig monda: Kétségnélkűl a te feleséged [rész 21,2.] Sára szűl
néked fiat, és nevezed annak nevét Izsáknak, és megerősítem az én
szövetségemet ő vele örökkévaló szövetségűl az ő magvának ő utánna.
^17.20
Ismáel felől is meghallgattalak: Ímé [rész 21,13.] megáldom őt, és
megszaporítom őt és megsokasítom őt felette nagyon; tizenkét fejedelmet
nemz, és nagy néppé teszem őt.
^17.21
Az én szövetségemet pedig megerősítem Izsákkal, [rész 21,1.2.] kit néked
szűl Sára ez időkorban a következő esztendőben.
^17.22
És elvégezé vele való beszédét, és felméne az Isten Ábrahámtól.
^17.23
Vevé azért Ábrahám Ismáelt az ő fiát, és háza minden szülöttét, és mind
a pénzén vetteket, minden férfiat Ábrahám házanépe közűl és körűlmetélé
férfitestöknek bőrét ugyanazon napon, a mikor szólott vala vele az
Isten.
^17.24
Ábrahám pedig kilenczvenkilencz esztendős vala, mikor körűlmetélé az ő
férfitestének bőrét.
^17.25
Ismáel pedig az ő fia tizenhárom esztendős vala, mikor körűlmetélék az ő
férfitestének bőrét.
^17.26
Ugyanazon napon metéltetett körűl Ábrahám és Ismáel az ő fia.
^17.27
És házának minden férfi tagja, háza szülöttei és kik idegen embertől
pénzen vásároltattak, vele együtt körűlmetéltetének.
^18.1
Megjelenék pedig ő néki az Úr a Mamré tölgyesében, és ő űl vala a sátor
ajtajában, a hő napon.
^18.2
És felemelé az ő szemeit, és látá, hogy ímé [Zsid. 13,2.] három férfiú
áll ő előtte. És látván, eléjök siete a sátor ajtajából, és földig
meghajtá magát.
^18.3
És monda: Jó Uram, ha kedves vagyok te előtted, kérlek, ne kerüld el a
te szolgádat.
^18.4
Hadd hozzanak, kérlek, egy kevés vizet, és mossátok meg a ti lábaitokat,
és dőljetek le a fa alatt.
^18.5
Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy erősítsétek meg a ti szíveteket,
azután menjetek tovább, mert azért tértetek be a ti szolgátokhoz. És
mondának: Cselekedjél, a mint szólál.
^18.6
És besiete Ábrahám a sátorba Sárához, és monda: Siess, gyúrj meg három
mérték lisztlángot, és csinálj pogácsát.
^18.7
A baromhoz is elfuta Ábrahám, és hoza egy gyenge kövér borjút, és adá a
szolgának, az pedig siete azt elkészíteni.
^18.8
És vőn vajat és tejet, és a borjút, melyet elkészített vala, és eléjök
tevé: és ő mellettök áll vala a fa alatt, azok pedig evének.
^18.9
És mondának néki: Hol van Sára a te feleséged? Ő pedig felele: Ímhol van
a sátorban.
^18.10
És monda: [rész 17,19.21,2. Róm. 9,9.] Esztendőre ilyenkor bizonynyal
megtérek hozzád és ímé akkor a te feleségednek Sárának fia lesz. Sára
pedig hallgatózik vala a sátor ajtajában, mely annak háta megett vala.
^18.11
Ábrahám [rész 17,17. Zsid. 11,11.] pedig és Sára élemedett korú öregek
valának; megszünt vala Sáránál az asszonyi természet.
^18.12
Nevete azért Sára ő magában, mondván: Vénségemre lenne-é gyönyörűségem?
meg az én uram is öreg!
^18.13
És monda az Úr Ábrahámnak: Miért nevetett Sára, ezt mondván: Vajjon
csakugyan szűlhetek-é, holott én megvénhedtem?
^18.14
Avagy az Úrnak lehetetlen-é [Máté, 19,26.] valami? Annak idején,
esztendőre ilyenkor visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának.
^18.15
Sára pedig megtagadá, mondván: Nem nevettem én; mivelhogy fél vala. De
monda az <Úr:> Nem úgy van, mert bizony nevettél.
^18.16
Azután felkelvén onnan azok a férfiak, Sodoma felé tartanak vala.
Ábrahám is velök méne, hogy elkisérje őket.
^18.17
És monda az Úr: [Ámós 3,7.] Eltitkoljam-é én Ábrahámtól, a mit tenni
akarok?
^18.18
Holott Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és [rész 12,3.22,18.26,4.
Csel. 3,25. Gal. 3,8.] benne megáldatnak a földnek minden nemzetségei.
^18.19
Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének ő
utánna, hogy megőrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy
beteljesítse az Úr Ábrahámon, a [vers 18. rész 22,17.] mit szólott
felőle.
^18.20
Monda azután az Úr: Mivelhogy Sodomának és Gomorának kiáltása
megsokasodott, és mivelhogy az ő bűnök felettébb megnehezedett:
^18.21
Alámegyek azért és meglátom, vajjon [Jer. 32,19. Jób. 34,21.22.]
teljességgel a hozzám felhatott kiáltás szerint cselekedtek-é vagy nem?
tudni akarom.
^18.22
És elfordulának onnan a férfiak, és menének Sodomába: Ábrahám [rész
19,27.] pedig még az Úr előtt áll vala.
^18.23
És hozzá járula Ábrahám és monda: Avagy elveszted-é az igazat is a
gonoszszal egybe?
^18.24
Talán van ötven igaz abban a városban, avagy elveszted-é, és nem
kedvezel-é a helynek az ötven igazért, a kik abban vannak?
^18.25
Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat
a gonoszszal, és úgy járjon az igaz mint a gonosz: Távol legyen tőled!
Avagy az egész föld [Róm. 3,6. Jób 34,10-12.] bírája nem szolgáltatna-é
igazságot?
^18.26
És monda az Úr: [Jer. 5,1.] Ha találok Sodomában a városon belől ötven
igazat, mind az egész helynek megkegyelmezek azokért.
^18.27
És felele Ábrahám, és monda: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak,
noha én por és hamu vagyok.
^18.28
Ha az ötven igaznak talán öt híja lesz, elveszted-é az öt miatt az egész
várost? És monda: Nem vesztem el, ha találok ott negyvenötöt.
^18.29
És ismét szóla hozzá és monda: Hátha találtatnak ott negyvenen? És monda
Ő: Nem teszem meg a negyvenért.
^18.30
Mégis monda: Kérlek, ne haragudjék meg az én Uram ha szólok: Hátha
találtatnak ott harminczan? És Ő felele: Nem teszem meg, ha találok ott
harminczat.
^18.31
És ő monda: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak: Hátha találtatnak
ott húszan? Felele: Nem vesztem el a húszért.
^18.32
És monda: [Bir. 6,39.] Ne haragudjék kérlek az én Uram ha szólok még ez
egyszer: Hátha találtatnak ott tízen? És Ő monda: Nem vesztem el a
tízért.
^18.33
És elméne az Úr, minekutánna elvégezte Ábrahámmal való beszélgetését;
Ábrahám pedig megtére az ő helyére.
^19.1
Mikor a két [rész 18,16.17] angyal estére Sodomába jutott, Lót Sodoma
kapujában űl vala, és a mint meglátá őket Lót, felkele eléjök, és
arczczal a földre borúla.
^19.2
És monda: Ímé én Uraim kérlek, térjetek be a ti szolgátok házához, és
háljatok ott, [rész 43,24. Bir. 19,21.] és mossátok meg lábaitokat;
reggel korán felkelhettek és indulhattok útatokra. Azok pedig mondának:
Nem, hanem az utczán hálunk meg.
^19.3
De nagyon unszolá [Zsid. 13,2.] őket, és betérének hozzá, és bemenének
az ő házába; ő pedig szerze nékik vendégséget, és pogácsát is süte, és
evének.
^19.4
Lefekvésök előtt a város férfiai, Sodoma férfiai körűlvevék a házat,
ifja, örege, mind az egész község egytől egyig.
^19.5
És szólíták Lótot, mondván néki: Hol vannak a férfiak, a kik te hozzád
jövének az éjjel? Hozd ki azokat mi hozzánk, hadd ismerjük őket.
^19.6
És kiméne Lót ő hozzájok az ajtó eleibe, és bezárá maga után az ajtót.
^19.7
És monda: Kérlek atyámfiai, ne cselekedjetek gonoszságot.
^19.8
Ímé van énnékem két leányom, a kik még nem ismertek férfiat, kihozom
azokat ti hozzátok, és cselekedjetek velök a mint néktek tetszik,
csakhogy ezekkel az emberekkel ne csináljatok semmit, mivelhogy az én
hajlékom árnyéka alá jöttenek.
^19.9
Azok pedig mondának: Eredj el innen. Ismét mondának: Ez egy maga nálunk
a jövevény s ő szabja a törvényt? Majd gonoszbul cselekszünk veled, hogy
nem azokkal. És reá rohanának a férfiúra, Lótra, felette igen, és azon
valának, hogy betörik az ajtót.
^19.10
De kinyújták azok a férfiak kezeiket, és bevonák Lótot magokhoz a házba
és bezárák az ajtót.
^19.11
Az embereket pedig, kik a ház ajtaja előtt valának, vaksággal verék meg
kicsinytől nagyig, annyira, hogy elfáradának az ajtó keresésében.
^19.12
És mondának a férfiak Lótnak: Ki van még itt hozzád tartozó? vődet,
fiaidat és leányaidat, és mindenedet, a mi a tied a városban, vidd ki e
helyből.
^19.13
Mert mi elvesztjük e helyet, mivelhogy ezek kiáltása nagyra nőtt az Úr
előtt; és az Úr küldött minket, hogy elveszítsük ezt.
^19.14
Kiméne azért Lót, és szóla az ő vőinek, kik az ő leányait elvették vala,
és monda: Keljetek fel, menjetek ki e helyből, mert elveszti az Úr e
várost; de az ő vőinek úgy tetszék, mintha tréfálna.
^19.15
És mikor a hajnal feljött, sürgetik vala az Angyalok [2 Pét. 2,6.7.]
Lótot, mondván: Kelj fel, vedd a te feleségedet és jelenlevő két
leányodat, hogy el ne veszsz a városnak bűne miatt.
^19.16
Mikor pedig késedelmeskedék, megragadák a férfiak az ő kezét és az ő
feleségének kezét és két leánya kezét, az Úrnak iránta való irgalmából,
és kivivék őt: és ott hagyák a városon kívül.
^19.17
És lőn mikor kivivék őket, monda az <egyik:> Mentsd meg a te életedet,
hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el
ne veszsz.
^19.18
És monda Lót nékik: Ne oh Uram!
^19.19
Ímé a te szolgád kegyelmet talált te előtted, és nagy a te
irgalmasságod, melyet mutattál irántam, hogy életemet megtartotta: de én
nem menekűlhetek a hegyre, nehogy utólérjen a veszedelem, és meghaljak.
^19.20
Ímhol az a város közel van, hogy oda fussak, kicsiny is, hadd menekűljek
kérlek oda, lám kicsiny az; és én életben maradok.
^19.21
Monda azért néki: Ím tekintek rád e dologban is, és nem pusztítom el a
várost, a melyről szólottál.
^19.22
Siess, menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, míg oda nem érsz.
Azért nevezték annak a városnak nevét Czóárnak.
^19.23
A nap feljött vala a földre, mikor Lót Czóárba ére.
^19.24
És [Luk. 17,29. 2 Pét. 2,6.8. Júd. 1,7. Ezék. 16,48. Jer. 50,40. Ésa.
13,19.] bocsáta az Úr Sodomára és Gomorára kénköves és tüzes esőt az
Úrtól az égből.
^19.25
És elsűlyeszté ama városokat, és azt az egész vidéket, és a városok
minden lakosait, és a föld növényeit is.
^19.26
És [Luk. 17,31.32.] hátra tekinte az ő felesége, és sóbálványnyá lőn.
^19.27
Ábrahám pedig reggel arra a helyre indúla, [rész 18,22.23.] a hol az Úr
színe előtt állott vala.
^19.28
És tekinte Sodoma és Gomora felé, és az egész környék földje felé; és
látá, és ímé felszálla a földnek füstje, mint a kemencze füstje.
^19.29
És lőn mikor elveszté Isten annak a környéknek városait, megemlékezék az
Isten Ábrahámról, és kiküldé Lótot a veszedelemből, mikor elsűlyeszté a
városokat, a melyekben lakott vala Lót.
^19.30
Lót pedig felméne Czóárból, és letelepedék a hegyen, és vele együtt az ő
két leánya is, mert fél vala Czóárban lakni; lakozék tehát egy
barlangban ő és az ő két leánya.
^19.31
És monda a nagyobbik a kisebbiknek: A mi atyánk