^19.31
És monda a nagyobbik a kisebbiknek: A mi atyánk megvénhedett, és nincsen
a földön férfiú, a ki mi hozzánk bejöhetne az egész föld szokása
szerint.
^19.32
Jer, adjunk bort inni a mi atyánknak, és háljunk ő vele, és támaszszunk
magot a mi atyánktól.
^19.33
Adának azért inni bort az ő atyjoknak azon éjszaka, és beméne a
nagyobbik, és hála az ő atyjával, ez pedig semmit sem tuda annak sem
lefekvéséről, sem fölkeléséről.
^19.34
És lőn másodnapon, monda a nagyobbik a kisebbiknek: Ímé a mult éjjel én
háltam atyámmal, adjunk néki bort inni ez éjjel is, és menj be te, hálj
vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.
^19.35
Adának azért azon éjszaka is az ő atyjoknak bort inni, és felkele a
kisebbik is és vele hála; ő pedig semmit sem tuda annak sem
lefekvéséről, sem fölkeléséről.
^19.36
És teherbe esének Lót leányai mindketten az ő atyjoktól.
^19.37
És szűle a nagyobbik fiat, és nevezé annak nevét Moábnak; ez a Moábiták
atyja mind e mai napig.
^19.38
A kisebbik is fiat szűle és nevezé annak nevét Benamminak. Ez az
Ammoniták atyja mind a mai napig.
^20.1
És elköltözék onnan [rész 12,9.] Ábrahám a déli tartományba, és
letelepedék Kádes és Súr között, és tartózkodék Gérárban.
^20.2
És monda Ábrahám Sáráról az ő feleségéről: Én húgom ő. [rész 12,13.]
Elkülde azért Abimélek Gérárnak királya, és elviteté Sárát.
^20.3
De Isten Abimélekhez jöve éjjeli álomban, és monda néki: Ímé meghalsz az
asszonyért, a kit elvettél, holott férjnél van.
^20.4
Abimélek pedig nem illette vala őt, és monda: Uram, az ártatlan népet is
megölöd-é?
^20.5
Avagy nem ő mondotta-é nékem: én húgom ő; s ez is azt mondotta: én
bátyám ő. Szívem ártatlanságában, és kezeim tisztaságában cselekedtem
ezt.
^20.6
És monda az Isten néki álomban: Én is tudom, hogy szívednek
ártatlanságában mívelted ezt, azért tartóztattalak én is, hogy ne
vétkezzél ellenem, azért nem engedtem, hogy illessed azt.
^20.7
Mostan azért add vissza az embernek az ő feleségét, mert Próféta ő:
[Zsolt. 105,15.] és imádkozik te éretted, és élsz; hogyha pedig vissza
nem adod: tudd meg, hogy halállal halsz meg te, és minden hozzád
tartozó.
^20.8
Felkele azért Abimélek reggel, és előhívatá minden szolgáját, s fülök
hallatára mindezeket elbeszélé és az emberek igen megfélemlének.
^20.9
És hívatá Abimélek Ábrahámot, és monda néki: Mit cselekedtél mi velünk?
És mit vétettem te ellened, hogy én reám és az én országomra ilyen nagy
bűnt hoztál? A miket cselekedni nem szabad, olyan dolgokat cselekedtél
ellenem.
^20.10
És monda Abimélek Ábrahámnak: Mit láttál, hogy ezt a dolgot cselekedted?
^20.11
Felele Ábrahám: Bizony azt gondoltam: nincsen [Zsolt. 36,2.]
istenfélelem e helyen, és megölnek engem az én feleségemért.
^20.12
De valósággal húgom is, az én atyámnak leánya ő, csakhogy nem az én
anyámnak leánya; és így lőn feleségemmé.
^20.13
És lőn hogy a mikor kibujdostata engem az Isten az én atyámnak házából,
azt mondám néki: Ilyen kegyességet cselekedjél én velem, mindenütt
valahová megyünk, [rész 12,13.] azt mondjad én felőlem: én bátyám ez.
^20.14
Akkor Abimélek vett juhokat, ökröket, szolgákat és szolgálókat, és adá
Ábrahámnak, és vissza adá néki Sárát is az ő feleségét.
^20.15
És monda Abimélek: Ímé előtted van az én országom, a hol tenéked jónak
tetszik, ott lakjál.
^20.16
Sárának pedig monda: Ímé ezer ezüst pénzt adtam a te bátyádnak, ímé az
neked a szemek befedezője mindazok előtt, a kik veled vannak; és így
mindenképen igazolva vagy.
^20.17
Könyörge azért Ábrahám az Istennek, és meggyógyítá Isten Abiméleket, és
az ő feleségét, és az ő szolgálóit, és szűlének.
^20.18
Mert az Úr erősen bezárta vala az Abimélek háza népének méhét, Sáráért
az Ábrahám feleségéért.
^21.1
Az Úr pedig meglátogatá Sárát, a mint mondotta vala, [rész 17,19.18,10.]
és akképen cselekedék az Úr Sárával, a miképen szólott vala.
^21.2
Mert fogada Sára az ő méhében, és szűle fiat [Zsid. 11,11.] Ábrahámnak
az ő vénségében, abban az [rész 18,10.14.] időben, melyet mondott vala
néki az Isten.
^21.3
És nevezé Ábrahám az ő fiának nevét, a ki néki született vala, a kit
szűlt vala néki Sára, Izsáknak:
^21.4
És körűlmetélé Ábrahám az ő fiát Izsákot, nyolcznapos korában, a mint
parancsolta [rész 17,10-12.] vala néki az Isten.
^21.5
Ábrahám pedig száz esztendős <vala>, mikor születék néki az ő fia Izsák.
^21.6
És monda Sára: Nevetést szerzett az Isten, énnékem; a ki csak hallja,
nevet rajtam.
^21.7
Ismét monda: Ki mondotta volna Ábrahámnak, hogy Sára fiakat szoptat? s
ímé fiat szűltem vénségére.
^21.8
És felnevekedék a gyermek, és elválasztaték; Ábrahám pedig nagy
vendégséget szerze azon a napon, a melyen Izsák elválasztaték.
^21.9
Mikor pedig Sára nevetgélni látá az Égyiptombéli Hágárnak fiát, kit
Ábrahámnak szűlt vala,
^21.10
Monda Ábrahámnak: [Zsid. 11,18. Gal. 4,30.] Kergesd el ezt a szolgálót
az ő fiával egybe, mert nem lesz örökös e szolgáló fia az én fiammal,
Izsákkal.
^21.11
Ábrahámnak pedig igen nehéznek látszék e dolog, az ő fiáért.
^21.12
De monda az Isten Ábrahámnak: Ne lássék előtted nehéznek a gyermeknek és
a szolgálónak dolga; valamit mond néked Sára, engedj az ő szavának,
[Róm. 9,1. Gal. 4,30.] mert Izsákról neveztetik a te magod.
^21.13
Mindazáltal a szolgálóleány fiát is [vers 18.] néppé teszem, mivelhogy a
te magod ő.
^21.14
Felkele azért Ábrahám jó reggel, és vőn kenyeret és egy tömlő vizet, és
adá Hágárnak, és feltevé azt és a gyermeket annak vállára s elbocsátá.
Az pedig elméne, és bujdosék a Beérseba pusztájában.
^21.15
Hogy elfogyott a víz a tömlőből, letevé a gyermeket egy bokor alá.
^21.16
És elméne s leűle által ellenébe mintegy nyillövésnyi távolságra; mert
azt mondja vala: Ne lássam mikor a gyermek meghal. Leűle tehát által
ellenébe, és fölemelé szavát és síra.
^21.17
Meghallá pedig Isten a gyermeknek szavát, és kiálta az Isten angyala az
égből Hágárnak, és monda néki: Mi lelt téged Hágár? ne félj, mert az
Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott a hol van.
^21.18
Kelj fel, vedd fel a gyermeket, és viseld gondját, mert nagy [vers 13.
rész 25,16.] néppé teszem őt.
^21.19
És megnyitá Isten az ő szemeit, és láta egy vízforrást, oda méne azért,
és megtölté a tömlőt vízzel, és inni ada a gyermeknek.
^21.20
És vala Isten a gyermekkel, s az felnövekedék, és lakik vala a
pusztában, és lőn íjászszá.
^21.21
Lakozék pedig Párán pusztájában, és vőn néki anyja feleséget Égyiptom
földéről.
^21.22
És lőn abban az [rész 26,26-33.] időben, hogy Abimélek és Pikhól annak
hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled
mindenben, a mit cselekszel.
^21.23
Mostan azért esküdj meg énnékem az Istenre itt, hogy sem én ellenem, sem
fiam, sem unokám ellen álnokságot nem cselekszel, hanem azzal a
szeretettel, a melylyel én te irántad viseltettem, viseltetel te is én
irántam és az ország iránt, a melyben jövevény voltál.
^21.24
És monda Ábrahám: Én megesküszöm.
^21.25
Megdorgálá pedig Ábrahám Abiméleket a kútért, [rész 26,15.18.] melyet
erővel elvettek vala az Abimélek szolgái.
^21.26
És monda Abimélek: Nem tudom kicsoda mívelte e dolgot; te sem
jelentetted nekem, s én sem hallottam, hanem csak ma.
^21.27
Vett azért Ábrahám juhokat, barmokat és adá Abiméleknek; és egymással
szövetséget kötének.
^21.28
És külön állíta Ábrahám a nyájból hét juhot.
^21.29
És monda Abimélek Ábrahámnak: Mire való e hét juh, melyet külön állítál?
^21.30
És felele <Ábrahám>: Ezt a hét juhot vedd tőlem, hogy bizonyságul
legyenek nékem, hogy én ástam ezt a kútat.
^21.31
Azért nevezék azt a helyet [rész 26,33.] Beérsebának, mivelhogy ott
esküdtek vala meg mind a ketten.
^21.32
Megköték tehát a szövetséget Beérsebában, és felkele Abimélek és Pikhól
annak hadvezére és visszatérének a Filiszteusok földére.
^21.33
<Ábrahám> pedig tamariskusfákat ültete Beérsebában, és segítségűl hívá
ott az örökkévaló Úr Istennek nevét.
^21.34
És sok ideig tartózkodék Ábrahám a Filiszteusok földén.
^22.1
És lőn ezeknek utána, az Isten megkisérté Ábrahámot, és monda néki:
Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok.
^22.2
És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, a kit szeretsz,
Izsákot, és menj el Mórijának földére, és [Zsid. 11,17.] áldozd meg ott
égő áldozatul a hegyek közűl egyen, a melyet mondándok néked.
^22.3
Felkele azért Ábrahám jó reggel, és megnyergelé az ő szamarát, és maga
mellé vevé két szolgáját, és az ő fiát Izsákot, és fát hasogatott az égő
áldozathoz. Akkor felkele és elindula a helyre, melyet néki az Isten
mondott vala.
^22.4
Harmadnapon felemelé az ő szemeit Ábrahám, és látá a helyet messziről.
^22.5
És monda Ábrahám az ő szolgáinak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig
és ez a gyermek elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk
hozzátok.
^22.6
Vevé azért Ábrahám az égő áldozathoz való fákat, és feltevé az ő fiára
Izsákra, ő maga pedig kezébe vevé a tüzet, és a kést, és mennek vala
ketten együtt.
^22.7
És szóla Izsák Ábrahámhoz az ő atyjához, és monda: Atyám! Az pedig
monda: Ímhol vagyok, fiam. És monda <Izsák:> Ímhol van a tűz és a fa; de
hol van az égő áldozatra való bárány?
^22.8
És monda Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való
bárányról, fiam; és mennek vala ketten együtt.
^22.9
Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten néki mondott vala,
megépíté ott Ábrahám az oltárt, és reá raká a fát, [Jak. 2,21.] és
megkötözé Izsákot az ő fiát, és feltevé az oltárra, a fa-rakás tetejére.
^22.10
És kinyújtá Ábrahám az ő kezét és vevé a kést, hogy levágja az ő fiát.
^22.11
Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égből, és monda: Ábrahám! Ábrahám!
Ő pedig felele: Ímhol vagyok.
^22.12
És monda: Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt: mert
most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te
egyetlenegyednek én érettem.
^22.13
És felemelé Ábrahám az ő szemeit, és látá hogy ímé háta megett egy kos
akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát Ábrahám, és
elhozá a kost, és azt áldozá meg égő áldozatul az ő fia helyett.
^22.14
És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják
ma is: Az Úr hegyén a gondviselés.
^22.15
És kiálta az Úrnak Angyala Ábrahámnak másodszor is az égből.
^22.16
És monda: [Luk. 1,73.] Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e
dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek:
^22.17
Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te
magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján
van, és [rész 24,60. 2 Móz. 32,13.] a te magod örökség szerint fogja
bírni az ő ellenségeinek kapuját.
^22.18
És [rész 12,3.18,18.26,4. Csel. 3,25. Gal. 3,8.] megáldatnak a te
magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én
beszédemnek.
^22.19
Megtére azért Ábrahám az ő szolgáihoz, és felkelének és együtt elmenének
Beérsebába, mert lakozék Ábrahám Beérsebában.
^22.20
És lőn ezeknek utánna, hírt hozának Ábrahámnak mondván: Ímé Milkha is
szűlt fiakat Nákhornak, a te atyádfiának:
^22.21
Úzt az ő elsőszülöttét, és Búzt annak testvérét, és Kemuélt Arámnak
atyját.
^22.22
És Keszedet, Házót, Pildást, Jidláfot és Bethuélt.
^22.23
Bethuél pedig nemzé Rebekát. Ezt a nyolczat szűlé Milkha Nákhornak az
Ábrahám atyjafiának.
^22.24
Az ő ágyasa is, kinek neve Reuma <vala>, szűlé néki Tebáhot, Gakhámot,
Thakhást és Mahákhát.
^23.1
Vala pedig Sárának élete száz huszonhét esztendő. <Ezek> Sára életének
esztendei.
^23.2
És meghala Sára Kirját-Arbában azaz Hebronban [Bir. 1,10.] a Kanaán
földén, és beméne Ábrahám, hogy gyászolja Sárát és sirassa őt.
^23.3
Felkele azután Ábrahám az ő halottja elől, és szóla a Khéth fiainak,
mondván:
^23.4
Idegen és jövevény vagyok közöttetek: Adjatok [Csel. 7,5.] nékem
temetésre való örökséget ti nálatok, hadd temessem el az én halottamat
én előlem.
^23.5
Felelének pedig a Khéth fiai Ábrahámnak, mondván őnéki:
^23.6
Hallgass meg minket uram: Istentől való fejedelem vagy te mi közöttünk,
a mi temetőhelyeink közűl a mely legtisztességesebb, abba temesd el a te
halottadat, közűlünk senki sem tiltja meg tőled az ő temetőhelyét, hogy
eltemethesd a te halottadat.
^23.7
És felkele Ábrahám, és meghajtá magát a földnek népe előtt, a Khéth fiai
előtt.
^23.8
És szóla ő velök mondván: Ha azt akarjátok, hogy eltemessem az én
halottamat én előlem: hallgassatok meg engemet, és esedezzetek én
érettem Efron előtt, Czohár fia előtt.
^23.9
Hogy adja nékem Makpelá barlangját, mely az övé, mely az ő mezejének
szélében van: igaz árán adja nékem azt, ti köztetek temetésre való
örökségűl.
^23.10
Efron pedig űl vala a Khéth fiai között. Felele azért Efron a Khitteus,
Ábrahámnak, a Khéth fiainak és mindazoknak hallatára, a kik bemennek
vala az ő városának kapuján, mondván:
^23.11
Nem úgy uram, hallgass meg engem: azt a mezőt néked adom, s a barlangot,
mely abban van, azt is néked adom, népem fiainak szeme láttára adom azt
néked, temesd el halottadat.
^23.12
És meghajtá magát Ábrahám a földnek népe előtt.
^23.13
És szóla Efronhoz a föld népének hallatára, mondván: Ha mégis
meghallgatnál engem! megadom a mezőnek árát, fogadd el tőlem; <azután>
eltemetem ott az én halottamat.
^23.14
És felele Efron Ábrahámnak, mondván néki:
^23.15
Uram! hallgass meg engemet; négyszáz ezüst siklusos föld, micsoda az én
köztem és te közötted? Csak temesd el a te halottadat.
^23.16
Engede [rész 50,13.] azért Ábrahám Efronnak és odamérte Ábrahám Efronnak
az ezüstöt, a melyet mondott vala a Khéth fiainak hallatára; kalmároknál
kelendő négyszáz ezüst siklust.
^23.17
Így lett [Csel. 7,16.] Efronnak Makpelában levő mezeje, mely Mamré
átellenében van, a mező a benne levő barlanggal, és minden a mezőben
levő fa az egész határban köröskörűl
^23.18
Ábrahámnak birtoka, a Khéth fiainak, mind azoknak szeme előtt, a kik az
ő városának kapuján bemennek vala.
^23.19
Azután eltemeté Ábrahám az ő feleségét [rész 25,9.10.] Sárát a Makpelá
mezejének barlangjába Mamréval szemben. Ez Hebron a Kanaán földén.
^23.20
Így erősítteték meg a mező és a benne lévő barlang Ábrahámnak temetésre
való örökségűl a [rész 50,13.] Khéth fiaitól.
^24.1
Ábrahám pedig vén élemedett <ember> vala, és az Úr mindenben megáldotta
vala Ábrahámot.
^24.2
Monda azért Ábrahám az ő háza öregebb szolgájának, a ki őnéki mindenében
gazda vala: [rész, 47,29.] Tedd a kezed tomporom alá!
^24.3
Hogy megeskesselek téged az Úrra, a mennynek Istenére, és a földnek
Istenére, hogy nem vészesz feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai
közűl, a kik között lakom.
^24.4
Hanem elmégysz az én hazámba, és az én rokonságim közé és <onnan>
vészesz feleséget az én fiamnak Izsáknak.
^24.5
Monda pedig őnéki a szolga: Hátha az a leányzó nem akar velem eljőni e
földre, ugyan vissza vigyem-é a te fiadat arra a földre, a honnan
kijöttél vala?
^24.6
Felele néki Ábrahám: Vigyázz, az én fiamat oda vissza ne vidd.
^24.7
Az Úr az égnek Istene, ki engemet kihozott az én atyámnak házából, és az
én rokonságimnak földéről, a ki szólt nékem, és megesküdött nékem
mondván: A [rész 12,7.13,15.15,18.26,4.] te magodnak adom ezt a földet;
elbocsátja az ő Angyalát te előtted, hogy onnan végy az én fiamnak
feleséget.
^24.8
Hogyha pedig nem akar a leányzó teveled eljőni, ment lészesz az én
esketésem alól; csakhogy az én fiamat oda vissza ne vidd.
^24.9
Veté azért a szolga az ő kezét az ő urának Ábrahámnak tompora alá, és
megesküvék néki e dolog felől.
^24.10
És vőn a szolga tíz tevét az ő urának tevéi közűl, és elindula; (mert az
urának minden gazdagsága az ő kezében vala). Felkele tehát és elméne
Mésopotámiába, a Nákhor városába.
^24.11
És megpihenteté a tevéket a városon kivűl egy kútfőnél, este felé, mikor
a <leányok> vizet meríteni járnak.
^24.12
És monda: Uram! én uramnak Ábrahámnak Istene, hozd elém <még> ma, és
légy kegyelmes az én uram Ábrahám iránt.
^24.13
Ímé én a víz forrása mellé állok és e város lakosainak leányai kijőnek
vizet meríteni.
^24.14
Legyen azért, hogy a mely leánynak ezt mondom: Hajtsd meg a te vedredet,
hogy igyam, és az azt mondándja: igyál, sőt a te tevéidet is megitatom:
hogy azt rendelted légyen a te szolgádnak Izsáknak, és erről ismerjem
meg, hogy irgalmasságot cselekedtél az én urammal.
^24.15
És lőn, minekelőtte elvégezte volna a beszédet, [rész 22,23.] ímé jő
vala Rebeka, Bethuélnek leánya, a ki Milkhának, az Ábrahám testvérének
Nákhor feleségének vala fia, és pedig vedrével a vállán.
^24.16
A leányzó pedig felette szép ábrázatú vala; szűz, és férfi még nem
ismeré őt, és aláméne a forrásra, és megtölté vedrét, és feljöve.
^24.17
Akkor a szolga eleibe futamodék és monda: Kérlek, adj innom nékem egy
kevés vizet a te vedredből.
^24.18
Az pedig monda: Igyál uram! és sietve leereszté a vedret az ő kezére, és
inni ada néki.
^24.19
És minekutána eleget adott néki innia, monda: A te tevéidnek is merítek,
míg eleget nem isznak.
^24.20
És sietett és kiüríté vedrét a válúba és ismét elfuta a forrásra
meríteni, és meríte mind az ő tevéinek.
^24.21
Az ember pedig álmélkodva néz vala reá, és veszteg hallgat vala, tudni
akarván: vajjon szerencséssé teszi-é az Úr az ő útját, vagy nem.
^24.22
És lőn, mikor a tevék már eleget ittak, elévőn az ember [vers 47.] egy
aranyfüggőt, a melynek súlya fél siklus, és két karpereczet, a melynek
súlya tíz arany.
^24.23
És monda: Kinek a leánya <vagy> te? kérlek mondd meg nékem: van-é a te
atyádnak házában hálásra való helyünk?
^24.24
Az pedig felele néki: Bethuél leánya vagyok [rész 22,23.] a Milkha fiáé,
a kit ő Nákhornak szűlt.
^24.25
Azt is mondá: Szalma is, abrak is bőven van minálunk, és hálásra való
hely is van.
^24.26
Meghajtá azért magát az ember, és imádá az Urat.
^24.27
És monda: Áldott az Úr az én uramnak Ábrahámnak Istene, ki nem vonta meg
az ő irgalmasságát és hűségét az én uramtól. Az Úr vezérlett engem ez
útamban az én uram atyjafiainak házához.
^24.28
Elfuta azonközben a leányzó, és elbeszélé az ő anyja házában, a mint
ezek <történtek>.
^24.29
Vala pedig Rebekának egy bátyja, kinek neve Lábán vala. És kifutamodék
Lábán ahhoz az emberhez a forráshoz.
^24.30
Mert mikor látta a függőt, és a pereczeket az ő húgának karjain, és
hallotta húgának Rebekának beszédét, a ki ezt mondja vala: Így szóla
nékem az a férfiú; akkor méne ki a férfiúhoz; és ímé ez ott áll vala a
tevék mellett a forrásnál.
^24.31
És monda: Jőjj be Istennek áldott embere; mit állasz ide kinn? holott én
elkészítettem a házat, és a tevéknek is van hely.
^24.32
Beméne azért a férfiú a házhoz, ő pedig lenyergelé a tevéket, és ada a
tevéknek szalmát és abrakot; és vizet az ő lábai megmosására és az
emberek lábainak, kik ő vele valának.
^24.33
És enni valót tevének eleibe, de ő monda: Nem eszem, míg el nem mondom
az én beszédemet. És szóla: Mondd el.
^24.34
Monda azért: Én az Ábrahám szolgája vagyok.
^24.35
Az Úr pedig igen megáldotta az én uramat, úgy hogy nagygyá lett: mert
adott néki juhokat, barmokat, ezüstöt, aranyat, szolgákat,
szolgálóleányokat, tevéket, szamarakat.
^24.36
És Sára az én uramnak felesége fiat szűlt az én uramnak, az ő
vénségében, és annak adá [rész 21,2.25,5.] mindenét, a mije van.
^24.37
Engem pedig megesküdtetett az én uram, mondván: Ne végy feleséget az én
fiamnak a Kananeusok leányai közűl, a kiknek földjén én lakom.
^24.38
Hanem menj el az én atyámnak házához, és az én rokonságom közé, hogy
<onnan> végy feleséget az én fiamnak.
^24.39
Mikor pedig azt mondám az én uramnak: Hátha nem akarna velem az a
leányzó eljőni?
^24.40
Monda nékem: Az Úr, a kinek én színe előtt jártam, elbocsátja az ő
angyalát teveled, és szerencséssé teszi a te útadat, hogy feleséget
vehess az én fiamnak az én nemzetségem közűl, és az én atyám házából.
^24.41
Csak akkor leszesz fölmentve esketésem alól, ha elmenéndesz az én
nemzetségem közé; és ha nem adják oda: ment leszesz az én esketésem
alól.
^24.42
Mikor ma a forráshoz érkezém, mondék: Uram, én uramnak, Ábrahámnak
Istene, vajha szerencséssé tennéd az én útamat, melyen járok:
^24.43
Ímé én e forrás mellett állok; és legyen, hogy az a hajadon, a ki kijön
vizet meríteni, s a kinek azt mondom: Adj innom nékem egy kevés vizet a
te vedredből,
^24.44
És az ezt mondja nékem: Te is igyál, és a te tevéidnek is merítek; az
legyen a feleség, a kit az Úr az én uram fiának rendelt.
^24.45
Én még el sem végeztem vala az én szívemben a beszédet, és ímé kijő vala
Rebeka, vedrével a vállán, és leméne a forrásra és meríte, én pedig
mondék néki: Adj innom kérlek.
^24.46
Ő pedig sietett és leereszté az ő vedrét és monda: Igyál, sőt a te
tevéidnek is inni adok; és én ivám, s a tevéknek is inni ada.
^24.47
És megkérdezém őt és mondék: Ki leánya vagy? ő pedig felele: Bethuélnek,
a Nákhor fiának leánya vagyok, a kit Milkha szűlt vala őnéki. Ekkor a
függőt orrába, és e pereczeket karjaira tevém.
^24.48
Meghajtván azért magamat, imádám az Urat, és áldám az Urat, az én
uramnak Ábrahámnak Istenét, ki engem igaz úton vezérelt, hogy az én uram
atyjafiának leányát vegyem az ő fiának <feleségűl.>
^24.49
Most azért, ha szeretettel és hűséggel akartok lenni az én uramhoz,
mondjátok meg; ha pedig nem, adjátok tudtomra, hogy én vagy jobbra vagy
balra forduljak.
^24.50
És felele Lábán és Bethuél, és mondának: Az Úrtól van e dolog: Nem
mondhatunk neked sem jót, sem rosszat.
^24.51
Ímé előtted van Rebeka, vegyed, menj el; és legyen felesége a te urad
fiának, a mint az Úr elvégezte.
^24.52
És lőn, a mint hallja vala az Ábrahám szolgája azoknak beszédét,
meghajtá magát a földig az Úr előtt.
^24.53
És hoza elő a szolga ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat, és
adá azokat Rebekának: drága ajándékokat ada az ő bátyjának is és az ő
anyjának.
^24.54
Evének azután és ivának, ő és a férfiak, a kik ő vele valának, és ott
hálának. Mikor pedig felkelének reggel, monda: Bocsássatok el engem az
én uramhoz.
^24.55
Monda pedig a leány bátyja és anyja: Maradjon velünk a leány még vagy
tíz napig, azután menjen el.
^24.56
A <szolga pedig> monda nékik: Ne késleljetek meg engem, holott az Úr
szerencséssé tette az én útamat; bocsássatok el azért engem, hogy menjek
az én uramhoz.
^24.57
Mondának akkor: Hívjuk elő a leányt, és kérdjük meg őt.
^24.58
Szólíták azért Rebekát, és mondának néki: Akarsz-é elmenni e férfiúval?
és monda: Elmegyek.
^24.59
Elbocsáták azért Rebekát, az ő húgokat, és az ő dajkáját, és az Ábrahám
szolgáját, és az ő embereit.
^24.60
És megáldák Rebekát, és mondák néki: Te mi húgunk! szaporodjál ezerszer
való ezerig. És bírja a te magod [rész 22,17.] az ő ellenségeinek
kapuját.
^24.61
És felkele Rebeka és az ő szolgálóleányai, és felűlének a tevékre, s
követék azt a férfiút. Így vevé a szolga Rebekát, és elméne.
^24.62
Izsák pedig visszajő vala a Lakhai Rói forrástól; [rész 16,14.25,11.] és
lakik vala a déli tartományban.
^24.63
És kiméne Izsák este felé elmélkedni a mezőre, és felemelé szemeit és
látá, hogy ímé tevék jőnek.
^24.64
Rebeka is felemelé szemeit s meglátá Izsákot, és leszálla a tevéről.
^24.65
És monda a szolgának: Kicsoda az a férfiú, a ki a mezőn előnkbe jő? A
szolga pedig monda: Az én uram ő. Akkor fogta a fátyolt és elfedezé
magát.
^24.66
Elbeszélé azután a szolga Izsáknak mindazokat a dolgokat, a melyeket
cselekedett vala.
^24.67
Izsák pedig bevivé <Rebekát> Sárának az ő anyjának sátorába. És elvevé
Rebekát és lőn néki felesége és szereté őt. S megvigasztalódék Izsák az
ő anyja <halála> után.
^25.1
Ábrahám pedig ismét vőn magának feleséget, kinek neve Ketúráh vala.
^25.2
És az [1 Krón. 1,32.] szűlé néki Zimránt, Joksánt, Médánt, Midiánt,
Isbákot és Suakhot.
^25.3
Joksán pedig nemzé Sébát, és Dédánt. Dédánnak pedig fiai valának:
Assurim, Letúsim és Leummim.
^25.4
S Midiánnak fiai: Éfah, Éfer, Hánok, Abida és Eldaah: Mind ezek
Ketúráhnak fiai.
^25.5
Valamije pedig Ábrahámnak vala, mindazt [rész 24,36.] Izsáknak adta
vala.
^25.6
Az ágyasok fiainak pedig, a kik Ábraháméi valának, ada Ábrahám
ajándékokat, és elküldé azokat az ő fia mellől, Izsák mellől még éltében
napkelet felé, napkeleti tartományba.
^25.7
S ezek Ábrahám élete esztendeinek napjai, melyeket élt: száz hetvenöt
esztendő.
^25.8
És kimúlék és meghala Ábrahám, jó vénségben, öregen és betelve az
<élettel>, és takaríttaték az ő [rész 15,15.35,29.] népéhez.
^25.9
És eltemeték őt Izsák és Ismáel az ő fiai a Makpelá barlangjában,
Efronnak, a Khitteus Czohár fiának mezejében, mely Mamré átellenében
van.