Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, a kik
elővevén az ő lámpásaikat, kimenének a vőlegény elé.

Öt pedig közülök eszes vala, és öt bolond.

A kik bolondok valának, mikor lámpásaikat elővevék, nem vivének magukkal
olajat;

Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben.

Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadának és aluvának.

Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Ímhol jő a vőlegény! Jőjjetek elébe!

Akkor felkelének mind azok a szűzek, és elkészíték az ő lámpásaikat.

A bolondok pedig mondának az eszeseknek: Adjatok nékünk a ti
olajotokból, mert a mi lámpásaink kialusznak.

Az eszesek pedig felelének, mondván: Netalán nem lenne elegendő nékünk
és néktek; menjetek inkább az árúsokhoz, és vegyetek magatoknak.

Mikor pedig venni járnak vala, megérkezék a vőlegény; és a kik készen
valának, bemenének ő vele a menyegzőbe, és bezáraték az ajtó.

Később pedig a többi szűzek is megjövének, mondván: Uram! Uram! nyisd
meg mi nékünk.

Ő pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket.

Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, a melyen
az embernek Fia eljő.

Mert épen úgy van ez, mint az az ember, a ki útra akarván kelni,
eléhívatá az ő szolgáit, és a mije volt, átadá nékik.

És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig
egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele.

Elmenvén pedig a ki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és
szerze más öt tálentomot.

Azonképen a kié a kettő vala, az is más kettőt nyere.

A ki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté
az ő urának pénzét.

Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök.

És előjövén a ki az öt tálentomot kapta vala, hoza más öt tálentomot,
mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot
nyertem azokon.

Az ő ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál
hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.

Előjövén pedig az is, a ki a két tálentomot kapta vala, monda: Uram, két
tálentomot adtál volt nékem; ímé más két tálentomot nyertem azokon.

Monda néki az ő ura: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű,
sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.

Előjövén pedig az is, a ki az egy tálentomot kapta vala, monda: Uram,
tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, a ki ott is aratsz, a hol nem
vetettél, és ott is takarsz, a hol nem vetettél;

Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe; ímé megvan
a mi a tied.

Az ő ura pedig felelvén, monda néki: Gonosz és rest szolga, tudtad,
hogy ott is aratok, a hol nem vetettem, és ott is takarok, a hol nem
vetettem;

El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én,
megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét.

Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, a kinek tíz
tálentoma van.

Mert mindenkinek, a kinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek
pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van.

És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás
és fogcsikorgatás.

Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a
szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe.

És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként
a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.

És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.

Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én
Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra
készíttetett a világ megalapítása óta.

Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény
voltam, és befogadtatok engem;

Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok;
fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.

Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy
éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna?

És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy
mezítelen voltál, és felruháztunk volna?

Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna?

És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a
mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én
velem cselekedtétek meg.

Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti
átkozottak, az örök tűzre, a mely az ördögöknek és az ő angyalainak
készíttetett.

Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom;

Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem
ruháztatok meg engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg
engem.

Akkor ezek is felelnek majd néki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy
éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy hogy jövevény, vagy mezítelen, vagy
beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna néked?

Akkor felel majd nékik, mondván: Bizony mondom néktek, a mennyiben
nem cselekedtétek meg egygyel eme legkisebbek közül, én velem sem
cselekedtétek meg.

És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök
életre.

És mikor mindezeket a beszédeket elvégezte vala Jézus, monda az ő
tanítványainak:

Tudjátok, hogy két nap mulva a husvétnak ünnepe lészen, és az embernek
Fia + elárultatik, hogy megfeszíttessék.

Akkor egybegyűlének a főpapok, az írástudók és a nép vénei a főpap
házába, a kit Kajafásnak hívtak,

És tanácsot tartának, hogy Jézust álnoksággal megfogják és megöljék.

De azt mondják vala: Ne az ünnepen: hogy zendülés ne legyen a nép
között.

És mikor Jézus Bethániában, a poklos Simon házánál vala,

Méne ő hozzá egy asszony, a kinél vala drága kenetnek alabástrom
szelenczéje, és az ő fejére tölté, a mint az asztalnál ül vala.

Látván pedig ezt az ő tanítványai, bosszankodának, mondván: Mire való ez
a tékozlás?

Mert eladhatták volna ezt a kenetet nagy áron, és adhatták volna a
szegényeknek.

Mikor pedig ezt eszébe vette Jézus, monda nékik: Miért bántjátok ezt az
asszonyt? hiszen jó dolgot cselekedett én velem.

Mert a szegények mindenkor veletek lesznek, de én nem leszek mindenkor
veletek.

Mert hogy ő ezt a kenetet testemre töltötte, az én temetésemre nézve
cselekedte azt.

Bizony mondom néktek: Valahol az egész világon prédikáltatik az
evangyéliom, a mit ez én velem cselekedék, az is hirdettetik az ő
emlékezetére.

Akkor a tizenkettő közül egy, a kit Iskariótes Júdásnak hívtak, a
főpapokhoz menvén,

Monda: Mit akartok nékem adni, és én kezetekbe adom őt? + Azok pedig
rendelének néki harmincz ezüst pénzt.

És ettől fogva alkalmat keres vala, hogy elárulja őt.

A kovásztalan kenyerek első napján pedig Jézushoz menének a tanítványok,
mondván: Hol akarod, hogy megkészítsük néked ételedre + husvéti bárányt?

Ő pedig monda: Menjetek el a városba ama bizonyos emberhez, és ezt
mondjátok néki: A Mester üzeni: Az én időm közel van; nálad tartom meg a
husvétot tanítványaimmal.

És úgy cselekedének a tanítványok, a mint Jézus parancsolta vala nékik;
és elkészíték a husvéti bárányt.

Mikor pedig beestveledék, letelepszik vala a tizenkettővel,

És a mikor esznek vala, monda: Bizony mondom néktek, ti közületek egy
elárul engem.

És felettébb megszomorodva, kezdék mindannyian mondani néki: Én vagyok-é
az, Uram?

Ő pedig felelvén, monda: A ki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul
el engem.

Az embernek Fia jóllehet elmegyen, a mint meg van írva felőle, de jaj
annak az embernek, a ki az embernek Fiát elárulja; jobb volna annak az
embernek, ha nem született volna.

Megszólalván Júdás is, a ki elárulja vala őt, monda: Én vagyok-é az,
Mester? Monda néki: Te mondád.

Mikor pedig evének, vevé Jézus a kenyeret és hálákat adván, megtöré és
adá a tanítványoknak, és monda: Vegyétek, egyétek; ez az én testem.

És vevén a poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok
ebből mindnyájan;

Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, a mely sokakért kiontatik
bűnöknek bocsánatára.

Mondom pedig néktek, hogy: Mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének
ebből a terméséből mind ama napig, a mikor újan iszom azt veletek az én
Atyámnak országában.

És dícséretet énekelvén, + kimenének az olajfák hegyére.

Akkor monda nékik Jézus: Mindnyájan ezen az éjszakán megbotránkoztok én
bennem. Mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a nyájnak
juhai.

De föltámadásom után előttetek megyek majd Galileába.

Péter pedig felelvén, monda néki: Ha mindnyájan megbotránkoznak is te
benned, én soha meg nem botránkozom.

Monda néki Jézus: Bizony mondom néked, ezen az éjszakán, mielőtt
megszólal a kakas, háromszor megtagadsz engem.

Monda néki Péter: Ha meg kell is veled halnom, meg nem tagadlak téged.
Hasonlóképen szólnak vala a többi tanítványok is.

Akkor elméne Jézus velök egy helyre, a melyet Gecsemánénak hívtak, és
monda a tanítványoknak: Üljetek le itt, míg elmegyek és amott imádkozom.

És maga mellé vévén Pétert és Zebedeusnak két fiát, kezde szomorkodni és
gyötrődni.

Ekkor monda nékik: Felette igen szomorú az én lelkem mind halálig!
maradjatok itt és vigyázzatok én velem.

És egy kissé előre menve, arczra borula, könyörögvén és mondván: Atyám!
ha lehetséges, múljék el tőlem e + pohár; mindazáltal ne úgy legyen a
mint én akarom, hanem a mint te.

Akkor méne a tanítványokhoz és aluva találá őket, és monda Péternek: Így
nem birtatok vigyázni velem egy óráig sem!?

Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek; mert jóllehet a
lélek kész, de a test erőtelen.

Ismét elméne másodszor is, és könyörge, mondván: Atyám! ha el nem
múlhatik tőlem e pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod.

És mikor visszatér vala, ismét aluva találá őket; mert megnehezedtek
vala az ő szemeik.

És ott hagyva őket, ismét elméne és imádkozék harmadszor, ugyanazon
beszéddel szólván.

Ekkor méne az ő tanítványaihoz, és monda nékik: Aludjatok immár és
nyugodjatok. Ímé, elközelgett az óra, és az embernek Fia a bűnösök
kezébe adatik.

Keljetek fel, menjünk! Ímé elközelgett, a ki engem elárul.

És még mikor beszél vala, ímé Júdás, egy a tizenkettő közül, eljöve és
vele együtt sok nép fegyverekkel és fustélyokkal, a fôpapoktól és
a nép véneitől.

A ki pedig őt elárulja vala, jelt ada nékik, mondván: A kit én majd
megcsókolok, ő az, fogjátok meg őt.

És mindjárt Jézushoz lépvén, monda: Üdvöz légy Mester! és megcsókolá őt.

Jézus pedig monda néki: Barátom, miért jöttél? Akkor hozzámenvén,
kezeiket Jézusra veték és megfogák őt.

És ímé egyik azok közül, a kik a Jézussal valának, kinyújtván kezét,
szablyáját kirántá, és a főpap szolgáját megcsapván, levágá annak egyik
fülét.

Akkor monda néki Jézus: Tedd helyére szablyádat; mert a kik fegyvert
fognak, fegyverrel kell veszniök.

Avagy azt gondolod-é, hogy nem kérhetném most az én Atyámat, hogy adjon
ide mellém többet tizenkét sereg angyalnál?

De mi módon teljesednének be az írások, hogy így kell lenni?

Ugyanekkor monda Jézus a sokaságnak: Mint valami latorra, úgy jöttetek
fegyverekkel és fustélyokkal, hogy megfogjatok engem? Naponként nálatok
ültem, tanítván a templomban, és nem fogtatok meg engem.

Mindez pedig azért lőn, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Ekkor
elhagyák őt a tanítványok mind, és elfutának.

Amazok pedig megfogván Jézust, vivék Kajafáshoz, a főpaphoz, a hol az
írástudók és a vének egybegyűltek vala.

Péter pedig követi vala őt távolról egész a főpap pitvaráig; és
bemenvén, ott ül vala a szolgákkal, hogy lássa a végét.

A főpapok pedig és a vének és az egész tanács hamis bizonyságot keresnek
vala Jézus ellen, hogy megölhessék őt;

És nem találának. És noha sok hamis tanú jött vala elő, még sem
találának. Utoljára pedig előjövén két hamis tanú,

Monda: Ez azt mondta: Leronthatom az Isten templomát, és három nap alatt
felépíthetem azt.

És fölkelvén a főpap, monda néki: Semmit sem felelsz-é? Micsoda
tanúbizonyságot tesznek ezek ellened?

Jézus pedig hallgat vala. És felelvén a főpap, monda néki: Az élő
Istenre kényszerítelek téged, hogy mondd meg nékünk, ha te vagy-é a
Krisztus, az Istennek Fia?

Monda néki Jézus: Te mondád. Sőt mondom néktek: Mostantól fogva
meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján, és
eljőni az égnek felhőiben.

Ekkor a főpap megszaggatá a maga ruháit, és monda: Káromlást szólott. Mi
szükségünk van még bizonyságokra? Ímé most hallottátok az ő káromlását.

Mit gondoltok? Azok pedig felelvén mondának: Méltó a halálra.

Akkor szemébe köpdösének és arczul csapdosák őt, némelyek pedig botokkal
verék,

Mondván: Prófétáld meg nékünk Krisztus, kicsoda az, a ki üt téged?

Péter pedig künn ül vala az udvaron, és hozzá menvén egy szolgálóleány,
monda: Te is a Galileabeli Jézussal valál.

Ő pedig mindenkinek hallatára megtagadá, mondván: Nem tudom, mit
beszélsz.

Mikor pedig kiméne a tornáczra meglátá őt egy másik szolgálóleány, és
monda az ott levőknek: Ez is a názáreti Jézussal vala.

És ismét megtagadá esküvéssel, hogy: Nem is ismerem ezt az embert.

Kevés idő múlva pedig az ott álldogálók menének hozzá, és mondának
Péternek: Bizony te is közülök való vagy; hiszen a te beszéded is elárul
téged.

Ekkor átkozódni és esküdözni kezde, hogy: Nem ismerem ezt az embert. És
a kakas azonnal megszólala.

És megemlékezék Péter a Jézus beszédéről, ki ezt mondotta vala néki:
Mielőtt a kakas szólana, háromszor megtagadsz engem; és kimenvén onnan,
keservesen síra.