Neotomizmus

• Aquinoi Sz. Tamásról kapta a nevét
• Normatív, irányított, intellektualista
• Keresztény értékrendet közvetít
• J. Manitan volt a szellemi atyja, aki elővette Sz. Tamás tanait, hogy a szeretet visszaköltözzön az iskolába
• Cél: a vallásos életvitel elfogadtatása, keresztény életmód körülményeire való felkészítés
• A lélekformálás a fő feladat: humán tárgyak, művészetek és vallás tanításával
• Továbbá a hatékony nevelés feltétele a tanrend „humanizálása”

Az 1870-es évektől századunk ötvenes éveinek végéig a katolikus egyház félhivatalos filozófiájának számító neotomizmus és képviselői igen csekély érdeklődést keltenek a mai szellemi életben. Nemcsak a filozófiatörténetek jelentős  része hallgatja agyon a neotomizmust, hanem maga  a katolikus egyház és a katolikus teológia  is – a II. Vatikáni Zsinat óta – az újskolasztika helyett egyre inkább a filozófiai antropológia, az egzisztencializmus, perszonalizmus és a fenomenológia filozófiai eszköztárának felhasználásával  törekszik a hit megalapozására.

Neoskolasztika – a 19. század végén felgyorsult filozófiai mozgalom, amely összeegyezteti a katolikus világnézetet az új természettudományos ismeretekkel. Ennek része a Neotomizmus, az újkori katolikus filozófia legerősebb irányzata. A neoskolasztika kiinduló pontjai között szerepel még Szent Tamáson kívül Szent Ágoston, Duns Scotus és Francisco Suarez.

Neotomizmus

Az új egyházi törvénykönyv 1917-ben kötelezővé tette a teológiai hallgatók előzetes kétéves filozófiai tanfolyamát Szent Tamás tanítása és filozófiája szerint. A létezők elmélete a metafizika. A központi fogalma a lehetőség és a valóság, és Arisztotelész módján megkülönbözteti az agyagot és a formát. 

Mitterer (1887-1966)

Elsőként hasonlította össze a világképet a gondolkodási elméletekkel. Kritikusabban és differenciáltabban értékelte a skolasztikus tanokat. 

Maritain (1882-1973)

Francia filozófus. Szerinte a filozófiai és a tudományos magyarázat módszertani különbségét a relativitáselmélet, a részecskefizika, és az új tudományelmélet alátámasztja. A tudomány megértéséhez szükséges az ember ismerete, ahhoz pedig a világ ismerete, mely a tudományra támaszkodik, amely pedig emberi alkotás.

Elsőként a magyar neotomizmus egyik legkiválóbb képviselője, Horváth Sándor (1884–1956), a budapesti katolikus hittudományi kar professzora ez irányú munkásságáról kell szót ejteni, aki tomista jogfelfogását rendszerezett módon A természetjog rendező szerepe című „kismonográfiájában” fejtette ki. Említésre méltó még a Társadalmi alakulások és a természetjog című - inkább állambölcseleti tárgyú - terjedelmes tanulmánya, melyben szintén érint jogfilozófiai tárgyú problémákat.