Evolucionista irányzat

 Pierre Teilhard de Charden (1881—1955) jezsuita atya az evolucionista irányzat fő képviselője volt, de művei az 50-es évekig nem jelenhettek meg, mert az egyház nem fogadta el tanításait. Az evolucionista irányzat

lényege az, hogy a világ állandóan fejlődik az egyszerűbbtől az egyre bonyolultabb struktúrák felé, ez a fejlődés az emberben éri el első csúcspontját, és utána az emberiség fejlődésében halad tovább egy “Omega pont” felé, mely azonos Krisztussal, vagyis Istennel. E fejlődés kulcsa az ember, aki képes a világ fejlődését az atomi állapottól a tudat megjelenéséig rekonstruálni, majd értelmével az élet célját is megvilágítani. Mivel Teilhard az anyagi világot egyszerűen adottnak veszi, mely a szellem kiteljesedése felé halad, elmélete rokon a panteizmussal.

Perszonalizmus

Az újkori egzisztencializmus és a keresztény filozófia egyre jobban kidolgozta az emberi személy szabadságára, önteremtő tevékenységére, személyes felelősségére vonatkozó szemléletet. Minden morális cselekvés és döntés titokzatos forrása és normája a személyes lelkiismeret, ahol az ember közvetlenül Istennel van kapcsolatban. Ezt a szemléletet a II. vatikáni zsinat is megerősítette, helyesbítve a szabadságról vallott túlzó nézeteket: „Az ember tudata mélyén olyan törvénnyel találkozik, amelyet nem szabott önmagának; amelynek engedelmeskedni tartozik. A kellő pillanatban felhangzik a szív mélyén: tedd ezt! Óvakodj attól! Igen, van olyan törvény, amelyet Isten írt az ember szívébe; és éppen abban áll az ember méltósága, hogy megtartja ezt a törvényt; szerinte fogják megítélni (vö. Róm 2, 14–16). A lelkiismeret az egyén legrejtettebb magva, ahol egyedül van Istennel, akinek szava felhangzik a lélek mélyén..” – „Az ember csak szabadon fordulhat a jó felé. Igazuk van tehát kortársainknak, amikor nagyra értékelik a szabadságot, és személyesen keresik.” (GS 16–17)

A perszonalisták – a zsidó Buber vagy Levinas vagy a katolikus Maritain, Marcel, Mounier – igyekeztek kiegyensúlyozni azt az individualista szemléletet, amely elzárkózik a másiktól, másoktól, közönyös a közösség problémáival szemben. A helyes értelemben vett perszonalizmus éppen a kölcsönös nyitottságot, a párbeszédet, a cserét, a szolidaritásvállalást hangsúlyozza, továbbá követeli a közéleti elkötelezettséget, hogy humánusabbá, emberibbé és testvériesebbé tegyük a világot. Ez utóbbi téren a katolikusoknak eligazítást nyújtanak a pápák szociális enciklikái, kezdve XIII. Leó Rerum novarum kezdetű körlevelétől, XXIII. János Pacem in terrisén keresztül II. János Pál Centesimus annus kezdetű körleveléig. De az erkölcsi kérdésekben adott irányelvek is mindig az emberi személy méltóságára, az élet ajándékának elfogadására, a teremtésben való részvételre hivatkoznak, amikor az élet védelméről, a magzati élet tiszteletéről vagy a szexualitás Istentől akart szerepérõl van szó. (Az egyes témáknál majd idézzük az egyházi megnyilatkozásokat.)

Megjegyzem, hogy pl. Levinas a bibliai hagyományt kommentálja, amikor küzd a szubjektivizmus ellen, és azt hirdeti, hogy az ember akkor lesz ember és személy, ha a másik arcába tekint, főleg az áldozat, a szegény arcába, és hagyja, hogy a másik kinyilvánítsa neki a Transzcendenciát. Hiszen az ember Isten képmása.

J. Comblin megjegyzi (Anthropologie chrétienne, Cerf 1991, 57), hogy a latin-amerikai püspökök a pueblai összejövetel dokumentumába burkoltan átvették Levinas gondolatát a szegény arcáról: a szegény arca revelálja az ember igazi személyi mivoltát. Tudjuk, az ítéleten majd azt kérik számon tőlünk, hogy mit tettünk egynek is – a szegénynek, éhezőnek, ruhátlannak, betegnek – a legkisebbek közül, akikkel Krisztus azonosította magát. 

Perszonalizmus

Először a személyes Istenhívést jelentette a panteizmussal szemben, majd olyan filozófiát, amelynek nevelési célja a személy sokoldalú kifejlődése.

Szorosan véve olyan filozófia, amely a személyt, a személy világát tekinti a filozófiai magyarázat kiindulópontjának.

Az ember és a világ, a személy és a közösség viszonya, a személy szabadsága.  

Emmanuel Mounier (1905-1950)

Mounier perszonalizmusa szembefordul mind az individualizmussal, mind a marxista kollektivizmussal.

A polgári és a fasiszta társadalmat egyként elutasítva, új, a személyiség védelmét, biztosító társadalmat akar létrehozni.

A filozófia feladatát ő is a világ megváltoztatásában látja, de ezt a szabadság, a szeretet, a személy méltósága és örökléte legfontosabb keresztény értékekkel, megőrzésével egyetemben követeli. Szeretni, másért létezni, ez az igazi létezés, ez a szeretetkapcsolat biztosítja egyedül a személyek kölcsönös önállóságát.

Az emberiség egységét nem fajisága vagy társadalmisága adja, hanem hogy minden személy Isten képmása és Krisztus misztikus testének része.