Rudolf Bultmann

Történelem és eszkatológia (Atlantisz, Bp., 1994) című könyvében a keresztény üdvtörténet/eszkatológia és a modern történelem kapcsolatát így foglalja össze: „Az üdvtörténetet vagy eszkatológiát az Ószövetség alapozza meg. Az Ószövetség egységként értelmezi a történelmet, de nem a természettel való analógia alapján, ezért pedig nem olyan immanens törvények meghatározottjaként, amelyeket pszichológiai vizsgálódás segítségével fel lehetne tárni. A történelem egységét értelme adja, a nép nevelése vagy irányítása Isten által. Isten terve irányt ad a történelem menetének. […] a történelem szubjektuma a nép, a nemzet. Az egyének csak annyiban jönnek számításba, amennyiben tagjai a népnek. Ha az ígéret teljesül, akkor a jövőbeni jólét a nép jóléte lesz, és természetesen az egyéneké, is mint a nép tagjaié – de csak azoké, akik akkor élnek. Mi a helyzet a többiekkel, akik akkor már halottak? Erre a kérdésre ugyancsak az apokaliptikus eszkatológia válaszol majd.” (31.)

„A keresztény történelemszemlélet elvilágiasodásának fő pontjai:

1. A történelem egységének eszméje legalábbis általánosságban megőrződik.

2. Hasonlóképpen fennmarad a történelem teleologikus menetének elgondolása is, a gondviselés eszméjét viszont felváltja a tudomány által elősegített haladás ideája.

3. Az eszkatológiai beteljesedés eszméje átalakul az emberiség folyamatosan növekvő jólétének optimista hitévé.” (85.)

Ezt a haladásba vetett optimista hitet azonban az összeomlás veszélye fenyegeti, és a tények, amelyek le fogják rombolni, már a küszöbön állnak – állítja Bultmann1955-ben

Jézus életét, vagy legalábbis annak jó részét nagyon sok ember a legendák, és a mítoszok körébe utalja. A "mítosztalanítás" igénye és programja, amely elsősorban Rudolf Bultmann nevéhez kötődik, legalább ugyanennyi bajért felelős: a történelemből kiemelt Megváltó eszményi, ámbár erőtlen vallási fogalommá zsugorodott.