Ludwig Andreas Feuerbach (1804-1872)

Ludwig Andreas von Feuerbach (1804. július 28. – 1872. szeptember 13.), német filozófus és antropológus volt, Paul Johann Anselm Ritter von Feuerbach híres ügyvéd negyedik gyermeke.

Feuerbach, mint neves német jogász gyermeke 1804-ben született Németországban. 1823-tól a heidelbergi egyetemen teológiát tanult. Majd kiábrándulva a vallásból 1824-ben Berlinbe utazik, hogy Hegelt hallgassa. 1828-tól magántanárként tanít az erlangeni egyetemen. Első művét, a szerző nevének feltüntetése nélkül 1830-ban jelenteti meg, a mű címe: "Gondolatok a halálról és a halhatatlanságról", e műben tagadja az egyéni halhatatlanágot. Azonban kitudódik a mű szerzőjének a kiléte, minek következtében Feuerbachot elbocsájtják az egyetemről. Második művét 1833-ban publikálja "Az újkori filozófia története Bacontól Spinozáig". Majd 1837-ben megírja a "Leibniz filozófiájának ismertetése, elemzése és birálata" című könyvet. 1836-ban Bruckbergben telepszik le, és itt is marad az elkövetkező 25 évben. Itt ismerkedik meg a baloldali hegeliánusokkal, melynek következtében 1839-ben kiadja a "Hegel filozófiájának birálatához" című írást, ebben a műben szakad el az idealizmustól és átáll a materialisták közé. Fő művét, a "Kereszténység lényegé" -t 1841-ben írja meg. Ezt követően még számos hasonló jellegű könyvet publikál. Karl Marxnak a Tőke című művének tanulmányozása után 1870-ben belépett a Német Szociáldemokrata Pártba. Többet nem írt filozófiai műveket. 1872-ben meghalt.

Feuerbach filozófiája materialista jellegű: az anyagi természeten és az emberen kivül nem létezik semmi. Az anyg természetére nézve örök: nem keletkezett és el nem pusztúló. Tulajdonságai objektívek azaz függetlenek az ember tudatától. A földi életet nem hozta létre semmi, spontánul, magától keletkezett. Saját filozófiáját a így jellemzte: első gondolatom volt Isten, második az ész, harmadik és utolsó az ember. Feuerbach tanítása szerint, az emberben nincs lélek, az ember tiszta anyag, ezenkivül semmi. A gondolkodás csak az agy funkcíója segítségével lehetséges. Szerinte az igazi filozófia nem idealizmus, sem materializmus, hanem antropológia, azaz az emberről szoló tudomány. Hegellel ellentétben Feuerbach nem az abszolút szellemből, hanem a hús-vér emberből indul ki, nem foglalkozik az ember történetiségével, társadalmiasságával. Az emberről kizárólag antropomorf módon beszél.

Feuerbach az ismeretelmélet terén is a materializmust követte: tanítása szerint a külvilág tudatuktől függetlenül létezik. Érzékelés úgy jön létre az emberben, hogy a külvilág tárgyai hatást gyakorolnak érzékszerveinkre. Ez az érzékelés azonban csak kezdete a megismerésnek, az érzékelést ki kell egészítenie a gondolkodásnak.

Feuerbach filozófiájának a legjelentősebb részét a valláskritika képezte. Nézeteit fő művében A kereszténység lényegében fejti ki, melyban a XVIII. századi francia materialistákhoz kapcsolódik.

Feuerbach szerint a vallás nem más mint a fantasztikum visszatükrözése az ember fejében. Az ember lényének legjobb tulajdonságait kivetíti önmagából, és ezekkel teremti meg Istent: Isten öntudata, az ember öntudata, isten megismerése az ember megismerése. A vallás lényegében és tudatában semmi más nincsen, mint általában az ember lényében és önmagáról és a világról való tudatában van. A vallásnak nincsn saját külön tartalma. Az isteni lényeg annál pozitívabb lesz minél több jót vetít ki az ember önmagából: Amivel istent gazdagítják, azzal az embernek szegényednie kell.

Feuerbach nem a vallást akarta megszüntetni, nem a "totális tagadás" felé hajlott, hanem a "vallási elv megújjulását" szerette volna elérni.

A vallás problémája terén is szembeszál Hegel-el, szerinte ugyanis abszolút vallás nem létezhet, mert minden vallás a keletkezési kor és a létrehozó emberek fejlettségétől függ: nem az abszolútum az öntudat, hanem az öntudat az abszolútum. Amilyen az ember, olyan az istene.