Regionális politika, strukturális és kohéziós alapok

I. Régió, regionalizáció, regionalizmus

A régió alatt egyedi sajátosságokat felmutató, valamilyen közös jellemzőket magában foglaló s ezek alapján földrajzilag elhatárolható területi egységet értünk. A régiók létrejöhetnek politikai okok következtében, amikor egy adott állam területén belül, az állami feladatok dekoncentrálására, vagy decentralizálására, a különböző közigazgatási funkciók elosztására földrajzilag elhatárolt területi egységeket - tartomány, megye, járás - alakítanak ki. Gazdasági okok is hozzájárulhatnak a régiók kialakulásához. A kulturális értékek azonossága, azok alkotóelemeinek fenntartása, szintén meghatározója lehet valamely területi egységnek. S végül a fejlesztés, a jövőépítés érdekében is lehatárolhatnak területi egységeket, amelyek a sajátosságaik - pl. általános elmaradottság, ágazati válság, munkanélküliek magas aránya, egyoldalú gazdasági szerkezet stb. - miatt, egységes megújításra szorulnak. Ez a lehatárolás azonban már kötődik a közigazgatási határokhoz

II. A regionális politika története

A Római Szerződésben (1957) már megfogalmazódik, hogy a nyugat-európai integráció nem képzelhető el a regionális különbségek mérséklése nélkül, hiszen a területi egységek közötti jelentős fejlődésbeli eltérések akadályozzák az áruk, a szolgáltatások, a tőke és munkaerő szabad áramlását. A hatvanas évek erőteljes gazdasági növekedésében a területi kérdések nem kerültek felszínre, ugyanakkor 1964-ben az EU Gazdasági és Szociális Bizottságának egyik feladataként megjelenik a regionális politika, és 1967-ben ennek szervezésére önálló főigazgatóság alakult.

A területi különbségek a Közösség bővítésének előkészítésekor kerültek igazán felszínre, hiszen az akkor újonnan csatlakozó országokban (Nagy-Britannia, Írország, Görögország) jelentős regionális fejlettségbeli különbségekkel kellett számolni, amelyek mérséklése szükségessé vált. Az 1972-es Párizsi Csúcsértekezleten született döntések mentén határozták el, hogy közösségi (pénzügyi) eszközök igénybevételével kell elősegíteni a szerkezeti (strukturális) és területi aránytalanságok mérséklését, illetve megkezdődött az akkor belépett tagországok területi politikájának egyeztetése, amely egybeesett a Közösségek hasonló törekvéseivel. 1975-ben létrehozták az Európai Regionális Fejlesztési Alapot (ERDF), amelynek működése során 1975-1988 között 24,4 milliárd ECU-t (kb. 22 milliárd USD-t) fordítottak mintegy 41 ezer közösségi strukturális beruházás finanszírozására. Ez alatt a másfél évtized alatt az ERDF forrásaiból 873 ezer munkahely létesült vagy maradt fenn Nyugat-Európában. A fejlesztések 80%-át infrastrukturális beruházások tették ki, a legnagyobb összeget Olaszország és Nagy-Britannia használta fel, bár később, 1988-ban már Spanyolország volt a második legnagyobb felhasználó.

Az Egységes Európai Okmány (1987) konkrétan, új politikaként nevesíti a közösségi politikák között a regionális politikát, és kiegészíti a Római Szerződést a gazdasági és szociális összefogás fejezettel (V. cím, 130/a-130/e cikkelyek). A regionális politika céljaként a gazdasági és szociális kohézió erősítését jelölték meg, a különböző régiók közötti különbségek és a kedvezőtlen adottságú területek elmaradottságának csökkentésével, a Közösségnek mint egésznek harmonikus fejlődése érdekében. A regionális politikát 1988-ban reformálták meg. Ennek keretében emelték az ERDF támogatási forrásait, illetve erősíttették a koordinációt a területi folyamatok alakításához felhasználható további alapok között (Európai Szociális Alap (ESF); Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Orientációs Rész (EAGGF); Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERDF), Halászati Orientáció Pénzügyi Eszköz (FIFG) 1993. Az együttesen Strukturális Alapoknak nevezett pénzügyi források nem az egymástól független projekteket, hanem az átfogó programokat támogatják. A Strukturális Alapok felhasználását tehát 1988-ban újra szabályozták, amikor is öt célkitűzést határoztak meg. Ezeket 1993-ban kismértékben módosították, majd a további bővítések (Ausztria, Svédország, Finnország 1995) hatására 1995-ben a fent említetteket egy hatodikkal egészítették ki, melyek száma a 2000-től induló új támogatási ciklusban háromra csökkent. Ugyancsak a reform részeként költségvetési, a tervezés szempontjából programozási időszakokat határoztak meg (1988-1993, 1994-1999, 2000-2006), amelyekben előre kijelölésre kerültek a fejlesztési prioritások, valamint az azokhoz rendelt támogatások összege és felhasználásuk módja. 2007-től kezdődő pénzügyi időszaktól a kohéziós és regionális politika szerkezete, az alapok megváltoztak, s új célkitűzéseket jelöltek ki.

III. A regionális politika alapelvei és célkitűzései

1. Szubszidiaritás és decentralizáció

A szubszidiaritás fogalma azt jelenti, hogy a döntéseket és a végrehajtást arra a területi szintre kell helyezni, amely a legnagyobb átlátással és kompetenciával rendelkezik a feladat megvalósításához. A magasabb szintű szerv nem intézkedhet olyan esetben, amikor az adott célkitűzést - eredménnyel - az alacsonyabb szinten is el lehet érni. A szubszidiaritás és a decentralizáció az Unió regionális politikájának elsődleges alapelvei, hiszen az integráció ezek segítségével nem csak azt érheti el, hogy a helyi szintek felelőssége növekszik, hanem azt is, hogy minél több helyi, regionális-szintű elképzelés (igény) s egyben erőforrás jelenjen meg, aktivizálódjon.

2. Partnerség

A partnerség együttműködést jelent az Európai Közösség, jelen esetben az Európai Bizottság és a tagország - illetve azon belül a partnerek, kormány, helyi/lokális szervek és a civil szervezetek - között a prioritások meghatározásától a programok végrehajtásának megfigyeléséig és értékeléséig.

3. Programozás

A fejlesztési stratégiák partnerségen alapuló kidolgozása, ezek megvalósításának egyértelmű célkitűzési rendszere, a fejlesztések egymásra épülése, időbeli ütemezése jelenti a programozást. A programozás elve az Unió regionális politikájában azt szolgálja, hogy ne egy-egy projektet (azaz egy-egy létesítményt, egy-egy akciót) támogassanak, hanem a régió egészének vagy annak meghatározott területének fejlődését befolyásoló célkitűzéseket vagy azok sorozatát.

4. Koncentráció és addicionalitás

A koncentráció azt jelenti, hogy a támogatásokat azokra a régiókra kell koncentrálni, ahol a legnagyobb az elmaradottság, azaz azokra a régiókra, ahol az egy főre eső GDP nem éri el az EU átlag 75%-át.

Az addicionalitás azt jelenti, hogy a Közösség által nyújtott pénzügyi támogatás kiegészíti az adott ország fejlesztési politikáját, hozzájárul területfejlesztési stratégiájához. Mindezeken túl a támogatásokat be kell illeszteni a Közösségnek a tervidőszakra meghatározott támogatási rendszerébe, összhangban az integráció elveinek érvényesítésével.

A koncentráció és az addicionalitás célja kettős: egyrészt az adottságok felismerése és erősítése, ezzel is hozzájárulva a fejlesztési célkitűzés megvalósításához, mérsékelve ezzel a párhuzamosságokat, a pazarlást és az elaprózottságot. Másrészt olyan területi egységek kialakítására szolgál, ahol azonos vagy nagyon hasonló problémákkal küszködnek (pl. alacsony jövedelmi szint, magas munkanélküliség stb.). Ezzel elérhető, hogy statisztikailag is meghatározhatóak lesznek azok a területek, amelyek a legkedvezőtlenebb helyzetben vannak, ahová a forrásokat koncentrálni kell. Így könnyebben regisztrálhatóak a beavatkozások következményei, eredményei.

IV. A regionális politika célkitűzései

A 2007-2013 közötti időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alap, az Európai Szociális Alap és a Kohéziós Alap három új célkitűzést támogat, melyek a konvergencia, a regionális versenyképesség és foglalkoztatás, valamint az európai területi együttműködés.

1. Konvergencia célkitűzés

A konvergencia célkitűzés hasonló a 2000-2006-os időszak 1. célkitűzéséhez. Célja a legkevésbé fejlett államok és régiók felzárkózásának elősegítése. A 27 tagállamot számláló Európai Unióban ez a célkitűzés 17 tagállamban 84 régiót érint, melynek összlakossága 154 millió fő.

Támogatás mértéke:

A konvergencia célkitűzés keretében 251.163 milliárd euró áll rendelkezésre, ami a strukturális alapokból és a Kohéziós Alapból rendelkezésre álló teljes összeg 81,54 százaléka. A konvergencia célkitűzés forrásait a három alap - Európai Regionális Fejlesztési Alap, Európai Szociális Alap, Kohéziós Alap - együttesen biztosítja.

Jogosultsági feltételek:

A strukturális alapok forrásaira (ERFA, ESZA), azon NUTS 2. szintű régiók jogosultak, ahol a 2000-2002 időszakra vonatkozó adatok alapján az egy főre eső bruttó hazai termék (GDP) nem éri el az uniós átlag 75 százalékát. Ez a célkitűzésre fordítható összes forrás 70,51 százalékát jelenti (177 milliárd euró).

Azon régiók (ún. "phasing out" térségek), ahol a GDP az EU bővítéssel járó statisztikai hatás következtében épphogy meghaladja a küszöbértéket, a célkitűzés forrásaiból fokozatosan csökkenő támogatásban részesülnek. E régiók a célkitűzés forrásainak 4,99 százalékára jogosultak (12,5 milliárd euró).

A Kohéziós Alap támogatásaira azon tagállamok jogosultak, ahol a 2001-2003 időszakra vonatkozó adatok alapján egy főre eső bruttó nemzeti jövedelem (GNI) nem éri el az uniós átlag 90 százalékát. Ez a célkitűzésben rendelkezésre álló forrás 23,22 százaléka. Azon régiók, ahol a GNI az EU bővítés statisztikai hatásai következtében meghaladja a 90 százalékos küszöbértéket, fokozatosan csökkenő támogatásban részesülnek. A Kohéziós Alapból 15 tagállam részesülhet.

2. Regionális versenyképesség és foglalkoztatás célkitűzés

A regionális versenyképesség és foglalkoztatás célkitűzés célja a konvergencia célkitűzés hatálya alá nem tartozó régiók versenyképességének, vonzerejének erősítése, foglalkoztatási mutatóinak javítása. A célkitűzés keretében 19 tagállam 168 régiója részesülhet támogatásban. Ezek közül 13 tartozik azon régiók közé, ahol a támogatást fokozatosan vezetik be (ún. "phasing-in" területek). Ezek a régiók - a korábbi 1. célkitűzés alá tartozó egykori státuszuknál fogva - különleges pénzügyi juttatásban részesülnek.

Támogatás mértéke:

A célkitűzés keretében 49,13 milliárd euró áll rendelkezésre, ami a teljes összeg 15.95 százaléka.

A forrást az Európai Regionális Fejlesztési Alap és az Európai Szociális Alap egyenlő mértékben biztosítja.

3. Európai területi együttműködés célkitűzés

A célkitűzés a közös helyi és regionális kezdeményezések révén tovább erősíti a határokon átnyúló együttműködést. A célkitűzés a korábbi INTERREG közösségi kezdeményezésen alapul, s az ERFA finanszírozása alá került.

Támogatás mértéke:

A célkitűzésre az összes támogatás 2,52 százaléka, azaz 7,75 milliárd euró áll rendelkezésre, mely az alábbiak szerint oszlik meg:

Határokon átnyúló együttműködés: 73,86 %

Transznacionális együttműködés: 20,95%

Interregionális együttműködés: 5,19%

A forrást teljes egészében az Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosítja.

Jogosultsági feltételek:

A Közösség NUTS 3. szintű, valamennyi belső és egyes külső szárazföldi határok mentén fekvő régiója, és a Közösség NUTS 3. szintű, a tengeri határok mentén fekvő, egymástól legfeljebb 150 km távolságra található régiója jogosult a támogatásra. 

V. A strukturális források és azok működési elvei

Az Európai Közösségeket létrehozó szerződés 158. cikke előírja, hogy a gazdasági és társadalmi kohéziójának erősítése céljából, csökkentenie kell a különböző régiók fejlettségi szintje közötti egyenlőtlenségeket, és a kedvezőtlen helyzetű régiók vagy szigetek elmaradottságát.

2007-től a korábbi négy strukturális alap, a közösségi kezdeményezések és a Kohéziós Alap helyett két strukturális alap: az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és az Európai Szociális és Alap, valamint a Kohéziós Alap maradt fenn. Leválasztásra kerültek a közös agrárpolitikához, illetve a közös halászati politikához kapcsolódó finanszírozási eszközök és létrejött az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA), valamint az Európai Halászati Alap (EHA).

1988 óta az Európai Unió mintegy 480 milliárd eurót költött a kedvezőtlen helyzetű régiókra. A 2007 és 2013 közötti időszakban az ERFA, ESZA és Kohéziós Alapból 308,041 milliárd euró forrás áll rendelkezésre (2004-es árakon).

Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA)

A Strukturális Alapok legjelentősebb összetevője, hiszen a regionális politikára szánt összegek legnagyobb része, hozzávetőlegesen 45%-a ezen keresztül jut el a tagállamokba. Először 1972-ben, a Párizsi csúcstalálkozón merült fel az Európai Területfejlesztési Alap létrehozásának terve, melyből három évvel később, 1975-ben megszületett az ERFA. Az alap a közös költségvetésből több évre előre meghatározott forrásokkal rendelkezik, melyeket 1988 óta minden költségvetési időszak elején megemeltek.

Az alap az első időszakban a nemzeti regionális politikákat támogatta, hiszen a Közösség ekkor még nem rendelkezett önálló regionális politikai célokkal és prioritásokkal. Ez egyben azt is jelentette, hogy projektfinanszírozás folyt, melynek keretében 1975-78 között közel 4750 projektet finanszíroztak. 1984-től a közösségi regionális politika önállósodása figyelhető meg, ami az ERDF szabályozásának újrafogalmazását is jelentette.

A jelenlegi szabályozást a 2006/1086/EK rendelet tartalmazza, mely meghatározza azokat az intézkedéstípusokat, amelyek alapján a régiók jogosultak az Európai  Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) pénzügyi forrásaira. Emellett meghatározza az ERFA feladatait és az általa nyújtható támogatások körét, figyelembe véve a 2007-2013-as időszakra vonatkozó megreformált kohéziós politika célkitűzéseit: a konvergenciát, a regionális versenyképességet és foglalkoztatottságot, valamint az európai területi együttműködést.

Az ERFA-ról részelesen:

http://www.euvonal.hu/index.php?op=mindennapok_regiok&id=146

Európai Szociális Alap (ESZA)

A legkorábban felállított alap. Már az 1957-es Római Szerződésben is szó volt a felállításáról, ám ténylegesen 1960-ban kezdte meg működését. Célja a munkaerő piac alkalmazkodó képességének növelése volt, ennek érdekében az alap a munkavállalók mobilitását támogatta. Először 1971-ben reformálták meg, és ettől kezdve a támogatott projekteket nem nemzeti, hanem közösségi szempontok alapján választották ki, országonkénti kvóták mellett. 1983-ban újabb reform következett, amikor súlypont eltolódás történt a fiatal munkavállalók esélyeinek növelése irányába. Az 1988-as reform során az ESZA a Strukturális Alapok részévé vált, és ezzel tevékenységét a többi alap működéséhez integrálták, legfőbb funkciója a humánerőforrás fejlesztés támogatása.

A jelenlegi szabályozást a Tanács 1081/2006/EK rendelete tartalmazza, mely 2007. január 1-jén lépett hatályba.

Az Európai Szociális Alap (ESZA) célja, hogy elősegítse a kiegyensúlyozott gazdasági és társadalmi fejlődést a tagállamok azon szakpolitikáinak támogatásával, melyek a teljes foglalkoztatás elérésére, a munka minőségének és a termelékenység javítására, továbbá a társadalmi befogadás előmozdítására és a foglalkoztatás nemzeti, regionális és helyi szintű egyenlőtlenségeinek csökkentésére irányulnak.

Az ESZA-ról részletesen:

http://www.euvonal.hu/index.php?op=mindennapok_regiok&id=147

A Kohéziós Alap

A Kohéziós Alap létrehozásáról a Maastrichti Szerződés rendelkezett. Az Alap a Közösség legszegényebb tagállamai reálszféra felzárkóztatását támogatja a monetáris unióra való felkészülés időszakában. Célja, hogy erősítse a gazdasági és társadalmi kohéziót, és csökkentse a különböző régiók közötti, a fejlettségi szintben meglevő különbségeket. A maastrichti konvergencia kritériumok kizárólag a pénzügyi feltételek teljesítését írják elő, amelyek teljesítése, elsősorban a költségvetési hiányra vonatkozó előírásé, a hosszú megtérülési idejű projektek elhalasztására ösztönöz. A Kohéziós Alap célja éppen az, hogy ezen dilemmákat a költségvetési deficit növekedése nélkül, de a környezet további romlását elkerülve oldja meg. A projektek átlagos megtérülési ideje a közlekedésnél és a környezetvédelemnél a legnagyobb, ezért a Kohéziós Alap a környezetvédelemmel és a transz-európai hálózatokkal kapcsolatos nagy kiterjedésű közlekedési beruházásokat támogatja. A Kohéziós Alap azon EU tagállamok számára elérhető, amelyek 1 főre eső vásárlóerő-paritáson számított GNP-je nem éri el a közösségi átlag 90%-át.

Az indulástól kedvezményezett négy tagállam (Görögország, Írország, Portugália, Spanyolország) mellett a 2004. évben csatlakozott 10 ország mindegyike jogosulttá vált a Kohéziós Alapokból származó forrásokra. 2007-től Görögország, Portugália, Spanyolország, valamint a 2004-ben és 2007-ben csatlakozott új tagállamok jogosultak a Kohéziós Alap támogatására.

A 2007es évtől a  Kohéziós Alapot beépült a strukturális segítségnyújtás programozásába a különböző alapokból származó támogatások közötti nagyobb összhang érdekében.

VII. Magyarország és a régiók

Az Európai Unió regionális támogatásai régiók, vagy annál kisebb térségek fejlesztésére irányulnak. A támogatásokban részesülő régiókra az EU egy ún. NUTS rendszert alkalmaz (az Európai Parlament és a Tanács 1059/2003/EK rendelete a statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájáról), mely 3 fő kategóriából áll. Kiinduló egység a tagállam meglevő közigazgatási egysége (tartomány, régió, megye, stb.), a további egységek ezen közigazgatási egységek összevonásából vagy felosztásából képezhetők. Magyarország esetében a közigazgatási egységek a megyék (főváros), további egységek a megyék (főváros) összevonásából képzett régiók, illetve a régiók összevonásából képzett nagyrégiók (I. szint).

• NUTS   I : Nyugat-, Kelet- és Közép-Magyarország (egységek száma: 3)
• NUTS  II : tervezési-statisztikai régió (egységek száma: 7)
• NUTS III : megye/főváros (egységek száma: 20)

További, az EU regionális politikájában hivatalosított nem alkalmazott egységek a lokális I. és II (LAU I, LAU II), melyek Magyarországon az alábbiak:

• Lokális  I. : statisztikai kistérség (egységek száma: 167)
• Lokális II. : település (egységek száma: 3145

Tervezési-Statisztikai Régiók

A tervezési-statisztikai régiók kialakításánál alapvetően két szempont játszott szerepet: a régióhatárok feleljenek meg a megyehatároknak, valamint a régiók lakónépessége lehetőleg azonos nagyságrendű legyen.

Magyarországon a következő NUTS II szintű régiók jöttek létre

Nyugat-Dunántúl: Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye, Zala megye

Közép-Dunántúl: Fejér-megye, Komárom-Esztergom megye, Veszprém-megye

Dél-Dunántúl: Baranya megye, Somogy megye, Tolna megye

Közép-Magyarország: Budapest és Pest megye

Észak-Magyarország: Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye, Nógrád megye Észak-Alföld: Jász-Nagykun-Szolnok megye, Hajdú-Bihar megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Dél-Alföld: Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád megye

A magyar régiókról részletesen:

http://www.euvonal.hu/index.php?op=mindennapok_regiok&id=138

Az EU regionális politikájáról további információkat találhat a Bizottság honlapján.