4. tétel

SZOCIÁLIS MEGISMERÉS. AZ ÉN MEGMUTATKOZÁSA, ÖNIGAZOLÁS. ATTRIBÚCIÓ.

AZ ÉN MEGMUTATKOZÁSA

Az én az interakcióba lépve a maga előnyére kívánja kontrollálni az interakció során elérhető eredményeket, s e kontrollt igyekszik észrevétlenné tenni → prezentáció (Goffman 1978)

Külső megjelenésünk közléseket sugároz saját személyiségünkre nézve. → homlokzat (Goffman)

Prezentációs stratégiák:

• Az ellentétes motivációk titkolása (ha pl. sportosnak, karcsúnak akarok tűnni, titkolnom kell, hogy mekkora örömöm lelem az evésben)
• A hibák eltitkolása
• A folyamat eltitkolása és a végeredmény bemutatása
• A "jó" oldalak kidomborítása
• Az egyes értékek előtérbe helyezése mások rovására (gyorsnak kell lenni, a minőségről le kell mondani)
• Az önzetlenség

ÖNIGAZOLÁS

A pozitív önértékelés fenntartására irányuló működés.

ARONSON szerint az önigazolás tendenciája két feltétel együttes megléte esetén a legerősebb: 1. ha az emberek felelősséget éreznek cselekedeteikért, és

                   2. ha tetteinknek súlyos negatív következményei vannak.

Minden emberben van egy méltányossági mérce. Ha az értéksérelemért cserébe van kárpótlás, az elégedetlenséget elnyomja az elégedettséget okozó értékgyarapodás, van külső igazolás. Pl.: "jó ügyet szolgáló bűnöző". Más helyzet, ha az értéksérelemért cserébe nincs kárpótlás. Akkor a belső igazolás lép életbe.

Az önigazolás sajátos esete az elköteleződés: a személy egy számára közömbös cél érdekében kezdetben egészen kis erőfeszítést tesz, melyet fokozatosan egyre nagyobb erőfeszítések követnek.

A negatív és pozitív önértékeléssel rendelkező emberek egyaránt képesek tisztességes és tisztességtelen tettekre.  Az alacsony önértékelésű személyek számára az értékek hiánya nem bántó, míg a magas önértékelésűek önigazolás útján kárpótolják magukat az önmaguk által elvesztegetett értékekért.

(Csepeli)

ATTRIBÚCIÓ

Attribúció racionális, logikus és ennek következtében előrelátható folyamat, amelyben az észlelők fő célja egy cselekedet értelmezésében az adott cselekvéshez szükséges megelőző okok azonosítása.

Miért viselkedik valaki az adott módon? Ezzel az attribúcióelmélet foglalkozik. Az attribúciókutatók úgy vélik, hogy az emberek viselkedésének okáról ítélve olyan kérdésekkel foglalkozzunk, mint egy cselekvési oki tényezőinek meghatározása, és a cselekedet szándékosságának meghatározása.

FRITZ HEIDER (1958): a szociális interakcióban való sikeres részvétel attól függ, hogy képesek vagyunk –e szociális környezetünket megérteni, jósolni és ellenőrizni.

A viselkedés mögött okokat tételezünk fel. Először a külső, környezeti okokat próbáljuk meg elkülöníteni a belső, egyéni befolyásoktól. A személyben lévő okozó tényező két összetevőre osztható: az egyik a képesség, a másik az erőfeszítés. A képesség és az erőfeszítés szorozzák egymást, tehát bármelyik hiányzik, az együttes hatás nulla lesz.

Ha a külső nehézség nagyobb, mint a képesség, a cselekedet lehetetlenné válik, ha viszont csekély a nehézség, nem kell nagyfokú képesség a cselekvéshez. A próbálkozás észlelését a cselekvő szándéka és erőfeszítése határozza meg.

KELLEY (1967): "kockaelmélete" vagy "háromdimenziós elmélete". A három dimenzió:

1. helyzet (kontextus) amelyben a viselkedés megjelenik
2. az akció célja vagy tárgya
3. cselekvők, akik az akciót végrehajtják.

Az együttváltozás Kelley rendszerének a középpontjában áll: akkor tulajdonítunk okságot, ha az okok és a következmények időről időre egyszerre (szimultán) jelennek meg vagy tűnnek el. Az attribúciót úgy végezzük, hogy e három dimenzió együttváltozását vizsgáljuk.

Ha más emberek is ugyanúgy reagálnak egy hasonló helyzetre, erős konszenzusról beszélhetünk; ha csak az általunk megfigyelt cselekvő viselkedik az adott módon, a konszenzus gyenge. Ha valamely kollégánk mindenkor barátságos hozzánk az erős konszenzus.

Vajon egy cselekedet megkülönbözető jellegű –e? (disztinktív) Az állandóság, disztinktivitás és konszenzus különböző kombinációi különböző attribúciós stratégiákhoz vezetnek.

Konfiguráció: ha valaki például rosszul lesz az utcán és segítségre szorul, kevésbé számíthat segítségre, ha elhanyagolt külsejű és italszagot áraszt. A rendelkezésre álló oksági séma ilyenkor azt sugallja, hogy a bajba jutott személy maga tehet állapotáról, nem érdemli meg a segítséget.

Kovariáció: áll fenn, ha a személynek az észlelt esetre vonatkozóan több forrásból van információja. Ez esetben az attribúciós ítélet az eseményre, a személyre és a körülményekre vonatkozóan felhalmozott ismeretek birtokában születik.

Másokra vonatkozó attribúcióinkat gyakran befolyásolják irracionális, motivációs torzítások, továbbá az is, hogy képtelenek vagyunk hatékonyan foglalkozni a rendelkezésre álló információval.

Minél kevésbé kívánatos társadalmi szempontból egy cselekedet, és minél kevesebb külső korlátozás nehezedik egy cselekvőre, annál biztosabbak vagyunk abban, hogy a megfigyelt viselkedés valóságos attitűdöket fejez ki.

WEINER(1974): a siker vagy kudarc attribúciójában a belső vagy külső okozás mellett figyelembe kell venni, hogy: vajon az ok állandó vagy ideiglenes?  Négy attribúciós kategóriát alkotott. A siker vagy kudarc attribúciójára a célszemély neme is hatást gyakorol. Nőknek általában kevésbé ismerik el a szakmai sikert, mint a férfiaknál, és inkább hibáztatják őket, ha kudarcot vallanak.

Attribúciós stratégiánkat befolyásolják:

• neveltetésünk
• politikai érzelmeink
• státusunk
• nemünk
• attitűdjeink
• személyiségünk
• motivációink

PIAGET (1965): a felelősség attribúciója racionális folyamat, amelyet az énfejlődés folyamán tanulunk meg. Hétéves kor alatt a gyerek a felelősséget azon az alapon ítéli oda, hogy melyek a cselekedet objektív következményei.

SHAVER (1970): azokat az embereket, akik hasonlítanak hozzánk, ugyanazért a cselekedetért kevésbé tartjuk felelősnek, mint azokat, akik különböznek tőlünk. Vonzó és jó külsejű embereket gyakran kevésbé tartunk felelősnek egy szabálysértésért, mint az előnytelen külsejűeket.

Okozás irányába történő torzítás

Hajlunk arra, hogy akkor is okságot, szabályszerűséget, sőt szándékosságot észleljünk, amikor ilyesmiről szó sem lehet. Pedig nincs többről szó, mint arról, hogy a cselekedetek és következményeik térben és időben egybeesnek.

Torzítás a belső attribúciók irányába

Belső okokat tulajdonítunk olyan esetekben is, amelyben a környezeti erők nyilvánvalóan döntő szerepet játszanak.

Cselekvő –megfigyelő torzítás

Hajlamunk van arra, hogy azt gondoljuk, mi azért teszünk dolgokat, mert a helyzet megköveteli tőlünk, azonban mások azért cselekednek úgy, ahogy teszik, mert így akarják. Pl.: Kevesen mondjuk, hogy " Elnézést a késésért, de fegyelmezetlen ember vagyok". Inkább külső tényezőket, például az óránkat hibáztatjuk. Ha valakire hosszasan várnunk kell, szinte kivétel nélkül mindig az illetőt hibáztatjuk: udvariatlan.

Láthatósági hatások

A cselekvők és a megfigyelők különböző nézőpontból tekintenek ugyanarra az eseményre.

STORMS (1973): amikor a cselekvőknek információt adtak arról, hogy külső megfigyelők hogyan látnák őket, attribúcióik a megfigyelők attribúcióihoz hasonlóbbá váltak.

Figyelmünket a célszemélyre irányítjuk.

A konszenzusra vonatkozó információ torzulása

Ugyanúgy viselkednek –e más emberek is egy hasonló helyzetben, mint a célszemély?

Más emberek "általában vett" viselkedésére vonatkozó információt (a konszenzus információt) figyelmen kívül hagyjuk az attribúciós ítéletekben. Amikor a diákok eldöntik, hogy mely tantárgyakat válasszák, egy vagy két ismerős tanácsa rendszerint sokkal többet nyom a latba.

Önkiszolgáló torzítások

Motivációs jellegű forrás az attribúciós torzításoknak: hogy jutalmat szerezzünk, illetve elkerüljük a megszégyenülést. Az ilyen "önkiszolgáló" torzítások gyakoriak a siker és a kudarc magyarázatában. Saját sikereinket "felvállaljuk" (belső okoknak tulajdonítjuk), de ugyancsak belső okokat tulajdonítunk a társaknak is, ha kudarc éri őket. Viszont helyzeti magyarázatot adunk saját kudarcainkra és a mások sikereire. (pl.: sportolók magyarázata egy mérkőzés megnyerése vagy elvesztése után) Az önkiszolgáló torzítások befolyásolhatják másokhoz fűződő kapcsolatainkat is. Azokat a személyeket szeretjük és becsüljük, akik jutalomban részesítenek bennünket vagy egyetértenek velünk.

Hamis konszenzuson alapuló torzítás

ROSS (1977) figyelte meg az önkiszolgáló torzítások e másik válfaját. Az emberek szívesen feltételezik, hogy attitűdjeik, véleményeik, értékeik vagy viselkedésmódjuk egybeesik a másik emberekével.

Énattribúciós folyamatok

DIVAL és WICKLUND(1972): objektív és szubjektív éntudatosság bevezetése

Tipikus esetben általában a környezetre koncentrálunk, és csak szubjektíve vagyunk tudatában saját magunknak. Egyes helyzetekben azonban arra kényszerülünk, hogy úgy tekintsünk önmagunkra, ahogy mások látnak bennünket. Ilyen helyzetekben az objektív éntudatosság állapotában találjuk magunkat. Az objektív éntudatosság állapotában az emberek hajlamosak arra, hogy saját viselkedésüket a külső megfigyelőkhöz hasonlóan magyarázzák, vagyis az okokat önmagukban keressék.

Ha jutalmat kapok azért a cselekedetemért, amit korábban belső motivációból tettem, akkor a jutalmat a belső motivációim hiányának értelmezhetem és előfordulhat, hogy legközelebb csak akkor hajtom végre a feladatot, ha jutalmat kapok érte. (pl. piros pontok)

Hogy a belső motiváció fennmaradjon, hangsúlyoznunk kell a jutalom alkalmi jellegét, majd felhívjuk a figyelmet arra a belső értékre és örömre, ami a feladat elvégéséből nyerhető.

Önkárosító stratégiák

Különleges elhárító stratégiákat alkalmazunk, hogy ne kelljen önmagunkat hibáztatnunk a negatív eredményekért. Az emberek gyakran isznak túl sokat, alszanak túl keveset vagy vesznek be gyógyszert fontos események, például vizsgák előtt. A lehetséges kudarcnak lehetővé teszik a külső okokra hárítását, így megvédi énképét.

Ha az emberek hosszabb ideig ellenőrizhetetlen kellemetlen események veszik körül, végülis feladják, hogy megbirkózzanak a helyzettel vagy elmeneküljenek, a "tanult tehetetlenség" állapotába kerülnek. (Seligman 1975)