9. tétel

A személyközi viszony. Kötődés és vonzalom.

Személyközi kapcsolat: a személyek endogén (vagyis rajtuk múló, tőlük függő) okok folytán ismételten érintkeznek egymással. Másodlagos értelemben beszélünk személyközi kapcsolatról, ha exogén (rajtunk nem múló, tőlünk független) okok folytán jön létre ismételt érintkezés a felek között.

Miért keresik az emberek egymás társaságát?

-         A társak jelenléte önmagában jutalmazó, megerősítő jellegű

-         Embertársainkban inkább a pozitív, mint a negatív élmények forrását látjuk.

-         Képesek legyünk önmagunk értékelésére.

-         A társakkal való együttműködésben nagyobb jutalmat és kielégülést tudunk szerezni, mint egyedül.

-         A társaság segít a stressz csökkentésében is.

Köznapi magyarázó elvek:

Miért nem véletlenszerűen alakulnak a személyek közötti viszonyok? Egyes vonzalmak miért találnak viszonzásra, mások sorsa miért lesz visszautasítás?

• Személyek közötti hasonlóság: "Hasonló hasonlót szeret", "Guba gubához, suba subához"
• Személyek ellentétességének kiemelése: "Az ellentétek vonzzák egymást"

Tudományos magyarázatok:

§         Személyközi kapcsolat megerősítés terméke. Ha valaki azt tapasztalja, hogy szükségleteit egy másik személy folyamatosan kielégíti, törekvéseit segíti, viselkedését jutalmazza, akkor várhatóan pozitív érzések fognak kialakulni benne az iránt, aki ezeknek a pozitív hatásoknak a forrása.

§         THIBAUT és KELLEY csereelmélete: Ha valaki folyamatosan hasznot élvez egy kapcsolatban, melynek végösszege túltesz a kapcsolat fenntartásához szükséges költségeken, akkor a kapcsolathoz ragaszkodni fog. Ha egy kapcsolat veszteséges, azaz a felmerülő költségek meghaladják a hasznot, akkor negatív viszonyulás alakul ki hozzá.

§         Komplementaritás elve: a kölcsönösen előnyös kiegészítés az ellentétek vonzásaként értelmezhető. WINCH vizsgálatai szerint a házastársi kapcsolatokra jellemző ez a minta.

§         A hasonlóság a személyközi kapcsolat keletkezésének indítóoka lehet.

§         Mélylélektani magyarázat: a kapcsolatképzés első mintái a szocializáció hajnalán épülnek be a személyiségbe, amikor még nem alakulnak ki a racionális mérlegelés szempontjai, nincs szerepük a hasonlósági ítéletek jelentőségére vonatkozó felismeréseknek. A kora gyermekkorban elszenvedett frusztrációk, a nemi identitás kialakulását övező, tudattalanba merült komplexusok a felnőtt élet számos kapcsolatának indítóokai, anélkül, hogy e kapcsolatok részesei tudatában lennének valóságos motivációiknak.

§         Meghatározó tényező a tér és az idő.

A személyközi kapcsolatok integrált magyarázó modellje összeillést jelent. Feltétele hogy a partnerek képesek legyenek egymásra figyelni, rendelkezzenek olyan vonásokkal, tulajdonságokkal, amelyek a másik számára speciálisan fontosak. Ezt nevezzük szenzitizációnak (érzékenyítésnek). Rendelkezniük kell továbbá olyan technikákkal, amelyek lehetővé teszik a szenzitizáció kommunikációját. (Csepeli)

Kötődés és vonzalom

A kapcsolat korai szakaszában nem mi döntjük el, hogy kivel töltsük az időnket, nem tudatosan választjuk ki partnereinket. Az ismeretség legnyilvánvalóbb, de szinte teljesen elhanyagolt tényezői egyszerűen a tér és az idő: ahhoz, hogy egy lehetséges partnerrel találkozzunk, meghatározott időben, meghatározott helyen kell lennünk. A fizikai közelség serkenti a vonzalmat, azonban nem szükségképpen okozza azt. Gyakran előfordul, hogy a kényszer szülte közelség pontosan ellenkező hatást vált ki. A zsúfolt bérházakban élő emberek gyakran barátságosabbak egy távoli lakóval, mint közvetlen szomszédukkal, hogy megelőzzék az esetleges behatolásokat személyes életükbe. A fizikai közelség gyakran eredményez vonzalmat, mivel megnöveli a rövid érintkezések valószínűségét. A másik ember futólagos látványa is gyakran elegendő ok az iránta érzett vonzalom megnövekedéséhez. Az a legvalószínűbb magyarázat, hogy egy személy ismételt látványa növeli az ismerősséget, és valamennyien jobban vonzódunk az ismerős személyekhez és tárgyakhoz, mint az ismeretlenekhez. (Zajonc, 1970)

A kötődést pozitív attitűdként tekintjük a másik felé. Az attitűdöt három alapvető összetevőre lehet felbontani: megismerési összetevőre, vagyis az attitűd tárggyal kapcsolatos tudásra és hiedelmekre; affektív komponensre, vagyis az attitűd tárggyal szembeni érzésekre és érzelmekre; és viselkedési összetevőre, vagyis az attitűd tárggyal kapcsolatos viselkedési szándékokra vagy tervekre.

A vonzalom mérése: Bogardus (1925) által kifejlesztett társadalmi távolság skála, ami a társak iránti attitűd mérésére szolgál. Moreno (1934) szociometriai módszere.

A vonzalom két változata: szeretet és csodálat.

Szerethetünk valakit szeretetre méltó társas tulajdonságai okán, vagy csodálhatjuk és tisztelhetjük az illetőt, mert kompetens és feladatát jól teljesíti. A két dolog független egymástól. Szerethetünk valakit anélkül, hogy csodálnánk őt.

Vonzalom elméletei:

1.      Affiliációs ösztönelmélet: Az emberek azért keresik egymás társaságát, mert egy velük született ösztön, a kötődési (affiliációs) motívum készteti őket erre. E nézet szerint a társakkal való együttlét önmagában jutalmazó.

2.      Tanuláselméleti megközelítés  a,   vonzalom elsődleges megerősítés elmélete: BYRNE és CLORE (1970) megerősítés-érzelem elmélete szerint :Ez a vonzalom szelektív kialakulását, megszilárdulását a megerősítések sorozataként írja le. Egy olyan önjutalmazó elv érvényesül, ami azt mondja, hogy azokhoz az emberekhez vonzódunk, akiktől a múltban pozitív megerősítést vagy jutalmat kaptunk.

b,  vonzalom másodlagos megerősítés elmélete: ha van egy jutalmazó helyzet és ez társul egy semleges személy jelenlétével, akkor a semleges személy másodlagos jutalmi értéket nyer. Ennek révén akkor, amikor meglátjuk a semleges személyt, előrevetítődik a jutalmazó helyzet képe. (pl.: Kijövök vizsgáról, ami jól sikerült, s meglátom a portást, a kettő összekapcsolódik, s így mikor legközelebb jövök vizsgázni és ugyanaz a portás, kivetül a jutalmazó helyzet.)

c,  vonzalom implikált / feltételezett értékelése: A feltételezett vonzalom szüli a pozitív értékelő választ.

3.   Csereelmélet: ez ma is érvényben van. THIBAUT és KELLEY elmélete. A különböző interperszonális kapcsolatokban jutalmak cseréje van, központban a jutalmak megszerzése áll. Ha valaki folyamatosan hasznot élvez egy kapcsolatban, melynek végösszege túltesz a kapcsolat fenntartásához szükséges költségeken, akkor a kapcsolathoz ragaszkodni fog. Ha egy kapcsolat veszteséges, azaz a felmerülő költségek meghaladják a hasznot, akkor negatív viszonyulás alakul ki hozzá.

4.  Kognitív elméletek: A kognitív egyensúlyelméletek szerint általában olyan embereket választunk partnernek, akik segítenek bennünket a világról alkotott következetes és kiegyensúlyozott képünk fenntartásában. Barátválasztáskor tehát azokat részesítjük előnyben, akikről úgy véljük, hogy hasonlítanak hozzánk, hasonló attitűdökkel rendelkeznek és hasonlóan viselkednek, mivel ezek az emberek megerősítik a világról alkotott nézeteinket. A kognitív egyensúly legfőbb képviselői FRITZ HEIDER és  NEWCOMB (1965).

A kapcsolat fejlődésével sok dolog megváltozik: a szeretet, az intenzitás, a bizalom, a kiszámíthatóság, a kölcsönös függés…stb. Az emberi kapcsolat jellemzője a bevonódás mértéke.

LEVINGER és SNOEK (1972) kapcsolatfejlődési modellje:

Minden kapcsolat két ember közötti viszony két elméleti szélsősége között helyezkedik el, ahol a szélsőségeket egyfelől a kapcsolat hiánya, másfelől a partnerek közötti teljes és kölcsönös azonosulás jelenti.

Kapcsolatok az 1. szinten: az egyoldalú észrevétel szakasza

Az egyik személy észreveszi a másikat anélkül, hogy tényleges interakció folyna. Társas kapcsolataink döntő többsége ebbe a típusba tartozik: a legtöbb embert csak távolról "ismerjük". Pl. az autóbuszon mellettünk ülő ember, a járókelő, kedvenc színészünk. Ezek a kapcsolatok rövidek, felszínesek, és ritkán vezetnek intenzívebb bevonódáshoz. Ezek a kapcsolatok képezik az alapot, amelyből valamennyi intenzívebb kapcsolatunk kialakul.

Pl. megyek az utcán, s kiket veszek észre? A hasonló korosztályúakat.

2. szintű kapcsolatok: a felszínes érintkezés szakasza

Minimális a személyes bevonódás, és az emberek főként szigorúan előírt szerepeiknek megfelelően viselkednek. Pl.: eladókkal, portásokkal, jegyárusokkal folytatott érintkezéseink. A jó megjelenés vagy testi vonzerő fontos szerepet játszik az ilyen felszínes kapcsolatokban.

3. szintű kapcsolatok: a kölcsönösség szakasza

Van már bizonyos mértékű személyes bevonódás, s bizonyos intimitás kialakul a partnerek közt. Partnerünket már valóban egyénnek látjuk, megértjük és méltányoljuk egyéni, szubjektív véleményeit a világról. Érzelmi, kognitív és viselkedési kölcsönösség alakul ki: a partnerek többé-kevésbé ugyanazt érzik, ugyanazt gondolják és ugyanazt cselekszenek. A kapcsolat olyan tényezők következményeként fejlődik erre a szintre, mint az önfeltárás, az attitűdök és értékek hasonlósága, a személyes szükségletek kiegészítő jellege és a kölcsönösen értékelt személyes jellemvonások. A szerelmi kapcsolatok a 3. szintű kapcsolatok sajátos osztályát alkotják.

A társadalmi helyzet és a demográfiai jellemzők hasonlósága: inkább akadunk össze olyan emberekkel és inkább vesszük észre őket, akik családi háttere, vallása, foglalkozása. Státusa vagy anyagi helyzete hasonló a miéinkhez.

Magányosság

A magány időszakában emberi társaságra vágyunk, vágyódunk a szeretet és az elfogadás valamilyen jele után.

Típusai:

• Reménytelenség (az illető tehetetlen, félelemmel telített és reménytelen)
• Türelmetlen unalom (az illető valahol máshol akar lenni, unatkozik és kényelmetlenül érzi magát)
• Depresszió (az illető elszigeteltnek érzi magát, melankólikus és szomorú)
• Önbecsmérlés (az illető csúnyának, bizonytalannak és butának érzi magát)

Az emberek reakciója a magányra nagymértékben függ attól, hogyan magyarázzák meg magányosságukat.  Azok az emberek, akik magányosságukra belső-állandó magyarázatot adnak (pl. külső megjelenésük, személyiségük) a leginkább lemondóak és depressziósak. Azok, akik magányosságukat saját erőfeszítéseik hiányának tulajdonítják (belső-alkalmi) kevésbé idegesek és jobban bíznak a változásban. Az alkalmi külső okok (pl. azért vagyok magányos, mivel épp most költöztem egy új környékre) több reménnyel kecsegtetnek a változásra, míg az állandó külső okok (pl. az emberek szándékosan kiközösítenek engem) gyakran vezetnek ellenségességhez.

Azok az emberek, akik idejük nagyobb részében magányosak, paradox módon még akkor is visszahúzódhatnak az alkalmi szociális érintkezésektől, amikor lehetőségük lenne erre.

A szerelem

A szerelmi kapcsolatok a legnagyobb hatású, legintenzívebb és legemlékezetesebb emberi élmények közé tartoznak.

RUBIN (1973) kifejlesztett egy attitűdskálát, melyet a szeretettől elkülönült szerelem mérésére szánt. A szerelmet megkülönbözteti a szeretettől: a törődés, a kötődés, az intimitás. A szeretetre jellemző: pozitív értékelés és tisztelet, megbecsülés a partner iránt, az a feltevés hogy a partner hasonló hozzánk.